 |
| 2008. július 21., hétfő |
| 2008 tünctábor - Kísérleti telep - érzelmi vortex |
Több, mint féléves munkánk volt benne, olajos-izzadt robot száradt benne, de mégsem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük. Első sorban sokat esett az eső. Bevallom, az én hibám, szerettem volna esőben sátorozni, de - vigyázz, mit kívánsz - azt már nem, hogy akkora szél legyen, hogy a sátor rámhajolt, míg benne kuksoltam. Majd kiegyenesedett, de az újabb fergeteg rohammal ismét bedőlt az arcomba.
De legalább esett, és alhattam esőben. Igaz, a táborunk szétcseszte, de mindegy. A kaja sem volt jó, a tavalyi fenomenális szakács nyugiba ment, és egy lúzer, amatőr barom vette át a helyét. Kárt érte. De legalább jól le lesz/lett cseszve. Ne kapjon soha fakanalat a kezébe ez a barom!
Szokásosnál kevesebb kapkodás volt, de azért akadt bőven. Sajnos elég sokat, túl sokat foglalkoztam Lauval (utólag kiderült: tök feleslegesen, de erről később), semhogy a táborral, és rá kellett volna néznem a keretjátékos alkotó brigád körmére. Nem tettem, ezért veszekedtünk, ríttunk, és züllöttünk sokat. Gillz elcsócsált még egy marék hajat, Gandalf összerúgta a port a menyasszonyával, én pedig magányosabb voltam, mint valaha, és sikerült, ahogy később mondták, elkergetnem az embereket csupán egy feldúlt pillantással.
Ellenben az újak mindenképp pozitívan élték meg a tábort, jópár új hívet toboroztunk, mégpedig a fiatalabb korosztályból. Valamint az eső dacára is sikerült igen szép dolgokat végigvinnünk, ezért az idei tábort félsikeresnek könyvelem el.
Azonban ez a másfél hét számomra döntő fontossággal bír. Írtam fentebb, hogy feleslegesen foglalkoztam annyit Lauval. Itt nem az eltöltött időt, s a szép emlékeket kérdőjelezem meg, hanem a befektetett érzelmi intenzitást, s a barátokra való nem hallgatást. Igaza volt az engem alig ismerő kollégának, hogy hamarabb kellett volna idáig jutnom. S habár sokat köszönhetek a vörösnek, mégis azt az egy dolgot, mit kértem tőle, nem tartotta. Nevezetesen, hogy legyen teljesen őszinte. Így döntött, megértem (ismét) és elfogadom, remélem Márk a második menetben több tisztaságot és hosszú boldog éveket kap majd ajándékba Lautól. Keserűség a szívemben irányukban nincs, csak fáj, hogy egy kicsit csalódtam a leányzóban, legalábbis emberileg. Mindegy, nagyiobb az ő keresztje, semmint ezt túl kéne rágnom. Még soha nem voltam szerelmi háromszögben, ezelőtt sem akartam lenni, ezután sem szeretnék.
Azonban a tábor második felében, egy átvirrasztott, átgondolt éjszaka után döntöttem el, hogy ha kiírtom magamból a Lau iránt érzett, meglehetősen kaotikusan kavargó viharfelhőket, akkor csupán egy logikus s - micsoda meglepetés - szív diktálta választásom lehet.
Meglepetés, igen, hiszen az eddigi döntéseim legkevesebb hányadát tették ki az érzelmi motivált döntések. Itt leginkább a fontos, hosszútávú jövőmetz befolyásoló döntésekről beszélek. A közelmúltzban csak végigpergettem ezt a pár hetet, napot. Agárd, ahol minden sallang nélkül tudtam egy csapásra elbeszélgetni Vele, ahol önfeledten játszottunk sokadmagunkkal, és ahol egy "akadályozó" tényező volt, hogy ne hívjam el esti sétára. Vagy a nulladik nap tánca, esetleg oldalpillantásai, árulkodó megjegyzései ("Te biztos tudod, hol állsz a listán").
Furcsa dolgokat produkál az élet, és mindig ismétli önmagát. Így volt ez a Boszilány-Gillz tengely mentén is. Most kaptam egy másik tengelyt, de örülök neki.
Már-már el is felejtettem, milyen, ha törődnek az ember fiával. A leányzó természetesen teljesen elbűvölt, de most sem merem magam még teljesen beleélni. Hisz alig ismerem. Hol született, hol élt, mi a kedvenc dala, hol szeret lakni, mi a kedvenc színe, hogy szereti a kávét, milyen papucsot hord, meddig alszik és hogyan, halkan szuszogva, forgolódva? Miért sír, miért nevet..Soroljam tovább?
Ellenben tudom, hogy rengeteg időm van.
A táborra visszatérve: Iszonyatosan embertpróbáló volt nekem. Igyekeztem kihajtani magamból a saját személyes vágyaim, fájdalmaim tengerét, tudatosan ynugtattam magam, ha túl feszült lettem volna, és megpróbáltam arra szorítkozni, hogy az emberekkel foglalkozzam. Sajnos Gillzzel szemben sikerült a legkevésbé, smivel még mindig speciális helyet foglal el a szívemben, sajnálom. Remélem, nem táplál haragot irányomban. Mindenesetre furcsa volt úgy látni, mint akárki mást. Csak egy szervezőt.
Node, le kell rázni a múlt fátyolos ködét, s bízván várni a holnapot.
Talán már csak a rendkívül pátoszos képeimet kéne levedleni. |
posted by Dreamer @ 11:16  |
|
| 1 Comments: |
-
Megérdemelnéd ember, hogy istentelenül berúgjunk (igen, úgy, mint én még sose) és utána jól eltángáljalak (igen,úgy, mint én még sose). Remélem sort kerítünk erre még a nyugdíjas évek előtt.
|
| |
| << Home |
| |
|
|
|
| |
|
|
Megérdemelnéd ember, hogy istentelenül berúgjunk (igen, úgy, mint én még sose) és utána jól eltángáljalak (igen,úgy, mint én még sose). Remélem sort kerítünk erre még a nyugdíjas évek előtt.