|
2009. május 19., kedd |
Pihe |
Azaz. Olyan az életem, mint egy lassan lefelé hulló tollpihe. Egy kicsit andalító volt az elmúlt hét, meg olyan légörvényes is egyben. Amikor ráfújsz a pihére és teljesen megőrül, össze-vissza száll.
Például a szokásos self-destruct görkori mellett második hete megyek focizni. Ott nem rúgnak szét, de a szétvert térdek felett nagyon erős izomlázat szoktam kapni. A kézbe bele, én meg beledörzsölöm a combomba. Nagyon vicces lehetek szerintem csütörötkönként.
No, meg volt Peettel több ütközés, az egyik végén tragikus whiskey ivászat volt. Tragikus, mert maradt utána némi bourbon, ami ellen folyamatosan teszek, eme szégyenünk nem derülhet ki! Az apropó Peet életében közrejátszó sajnálatos (?) esemény, de elhessegettük, looking forward!
No meg volt itt mozizás is kérem szépen, Angyalok és Démonok. Kétszer. Illetve másfélszer. Történt ugyanis, hogy az első, brutális, lélegzetelállító, magadalápiszkítós, blikket szégyenítő gyilkosságnál a zene hirtelen váltott és valami pop izé indult be, aztán a kép is követte a Feledésbe. Bombariadó. Plázát kiüríteni tessék. Most komolyan, ki akarna fake bombariadót vasárnap délután egy plázában? forgalom nem volt valami nagy, üzleti céllal tuti nem kezdeményeztek volna ilyet. Megfáradt dolgozó nem akart bemenni? vagy mi? Utoljára milyen épületet is robbantottak fel az országban?..
Mindensetre a film az előzetes kritikákkal ellentétben egész aranyos. Nem kell komolyan venni, el kell merülni a Vatikán operatőri beállításain és élvezni a svájci gárdisták hahotára késztető egyenruháját. Jah, és Ewan egy balfék, lézerkarddal legyakni az egész eretnek hordát, azt kellett volna. És kinyerni az erőt a bombaizéből.
Amúgy meg van új telefonom. Ezért elnézést, némi fennakadás lesz majd. Egyes telószámok MÁR elszálltak, és a naptáram elvesztése érzem, még bokán fog harapni. |
posted by Dreamer @ 10:28 |
|
|
|
|
|
|