|
2009. március 20., péntek |
Írhatnék |
Az elmúlt másfél hónap elrobogott mellettem, mint a vasút. Jelen esetben nem magyar, mondjuk legyen japán mágnes. Februárban egy hétvégém nem volt szabad, amikor pedig akadt egy kósza vasárnapom, azt leginkább alvással töltöttem. Jártam Szegeden, Királyréten, Dunakeszin. Ittam nagy társaságban, és egészen kicsiben is. Babáztam és tántorogtam az utcán (nem egy időben, persze). Mi kell még? Mondjuk egy nyugalmas március, levezetőnek. Ami nincs, hiszen ismét buli, akár családi, akár barátokkal, és most betegen egy hét itthon. Utolért valami utcán/villamoson/vidéken felszedett valami.
Valamint munka dögivel. Egész szép katyvasz van mindenhol a világban, remélem engem nem ragad magával. Egyenlőre úgy tűnik, hogy nem. De ki tudja? Februárban volt egy hét, ahol többet dolgoztam, mint akármikor máskor (és mentünk Királyrétre vissza). Jó kis hónapok lesznek még, szerintem Júniusra nyugszik le a világ.
MTT-től egészen függetlenedtem. Találkozgatok ugyan Peet-tel, Pókkal, ritkábban Tamással és Barbara Úrhölggyel, de ennyi. Szerintem Táborig talán így is marad, hacsak nem jövünk össze rpg vagy valami hasonló non-formális esemény keretei között. Esetleg valaki meghív valahova, de ennek az esélyét egészen aprónak látom.
Randi jó hely, olcsó (nem annyira, mint a Zacc, mindenesetre). És megszerettem a Jim Beamet. Különben is, pozőrebb pia, mint a pálinka, és sokkal tovább tart, valamint elszopogatom annyi ideig, mint valaki más a sörét. Komoly szociológiai probléma, de tényleg! Ha valaki olthatatlan vágyat érez megköszönteni a februári születésnapom alkalmából (jelentem, nincs sok jelentkező), akkor bármikor vehet nekem egy ilyet. Komolyan. Kólával szoktam inni, DE NEM KEVERVE!!!
Filmek terén hamarosan aratunk. Watchmen, X-men origins: Wolverine, Dragonball Evolution, stb. Slumdog Millionare nézhető film, de semmi extra. Mindenesetre ebből a felhozatalból még mindig jobb, mint Benjamin Button, ami egy igazi giccs. Értelem és érzelem nélküli, egyedül az utolsó 20 perc, amiben dráma van. Csak minek megnézni ehhez 2 órát? Viccesnek helyenként vicces, de.. Mitől lesz sok Oscaros, meg nem mondom (És az In Bruges miért nem..).
Hamarosan ismét visszatérek az IRL pokerhez. Elég volt, és vágyom már az adrenalint, ami ezzel jár. Talán Mammutban szétnézek egy kis CG-re vagy nem is tudom, esetleg egy toruney erejéig.
RPG meg pihen, kéthavonta legfeljebb leutazom Szegedre és lájvolunk kicsit. De több nem kell. Nagyon jól érzem magam Amival és a barátokkal a hétvégéimen, valamint a családdal is többet törődöm, mint jó pár éve. Ha valaki külön kérésre megkeres, akkor talán, de mivel ilyen sem volt már két-három hónapja, nem gondolom, hogy most valakinek hirtelen eszébe jutna, hogy igényt tartson szolgálataimra.
Lehet, hogy valakit majd meghívok egy vacsorára, ne lepődjön meg, volt már rá példa korábban is. Rendszeresíteni szerettem volna, de valami mindig közbejött. Talán majd most. |
posted by Dreamer @ 13:32 |
|
1 Comments: |
-
ehe, mert ha ímélben kérdezzük, h egyáltalán folytatod-e a mesét, akkor még csak nem is válaszolsz :)=
namindegy.
|
|
<< Home |
|
|
|
|
|
|
|
ehe, mert ha ímélben kérdezzük, h egyáltalán folytatod-e a mesét, akkor még csak nem is válaszolsz :)=
namindegy.