2011. október 5., szerda
Pocak majszter
2007 őszén voltam 71kg, ekkor nyertem felvételt a Céghez. Addig fél évig lébecoltam, 1 hónapot leszámítva áprilistól szeptemberig. Ez szándékolt volt, előre megterveztem, hogy nyáron nem lesz munkám, és augusztusban elkezdek keresni, hogy az őszi szezonban már tudja kenyeret keresni. Minden hónapban az addig kizárólag 50ezer forintot költöttem, vasakarattal. Így az addig felhalmozott tartalékomból nagyon szépen elvoltam. Igaz, pár költségre, mint például "közös" nem futotta, így ott jelentős hátralékot halmoztam fel (ami mára már kifizettem). De megvolt a varázsa, volt 500 Ft-ért SPAR-ban kapható mirelit pizza, amit ilyen-olyan módon turbóztam fel. De alapvetően vitamin- és változatosságmentes étkezéssel eléltem ezt az időszakot.

A Cégnél az első problémákat - és az első 10 kilót - az energiaital fogyasztás okozta. Ekkor teljesítettem a legjobban a cégnél, mint kezelő. A gyomortartalmam még nem nptt meg, de alakult. A következő 6-7 kiló az első következménye, azaz a mértéktelen energiaital fogyasztás érdekes módon éhségérzetet okozott, és baromi nagy adagokat tömtem magamban. Minden nap találkoztam a "kajakóma" nevű kedves baráttal. A rekordom a 40 dkg színhús volt a hentesnél.

De vissza az energiaitalokra. Erről már nagyon sokat meséltem, nem eresztem bő lére, de lényeg a lényeg: a cukor és koffein függőséget okozott, és a napi pörgés, illetve ezen szerek hiánya csak további fogyasztásra sarkallt. Ezt majd 60+ évesen meg fogom látni, a második infarktusnál. A napi adag alsó hangon is egy liter volt ezekből a löttyökből. Ami durva, ha azt vesszük, hogy egy 0,33 dl űrtartalmú palack 4-5 feketekávényi koffiátot tartalmaz. De volt olyan nap, amikor 1,5l energiaital mellé ittam még fél liter kólát is! Élek még? Na, az a meglepő!
javascript:void(0)
Az energiaitalokról 2009 nyarán álltam le, ezúttal és ismét is elnézést az MTT tábortól emiatt, de főleg a családvezetőmtől, és Julcsitól.

Azóta 84-88 Kg között ingázom. 2009-2010ben sokat mozogtam, elkezdett alakom lenni, és nem ledobtam a súlyfelesleget, hanem átalakítottam. Maradtam tisztelettel 85-86 Kg, de immáron kevesebb testzsírszázalékkal. De sajnos novemberben meguntam az egészet.

Akkor már a kifogást kerestük, miért NE menjünk edzeni, heti 3 edzésből lett heti kettő, majd egy. Nem volt értelme, iszonyatosan unalmassá vált a dolog. Így tavaly novemberben abbahagytam. Maradt a pocak, de legalább lett vállam, hátam, mellkasom, stb.

Azóta nihil, egészen hétfőig, amikor is egy elejtett, tipikus kocsmai beszélgetésből, meglepő módon, hamar terv majd tett lett. Csintzivel elkezdtünk squasholni. Imádom a sportot, 10 éve apámmal és öcsémmel játszottunk heti rendszerességgel.

Most azonban.. Ismét izomláz, a seggemben, a belső és külső combokban, az adogató oldalamon a vállamban, a hátamban. Nehéz guggolni. És imádom minden percét. Heti kétszer ha megyünk, és otthon megerőltetem magam, és fekvőtámaszozom, felülésezem, akkor végre leadhatom a pocak-majszter jelzőt és ismét daliás fitt legény lehetek.

Soha nem a fizikumommal volt baj, hanem az akarattal. Meg a jojó effektussal.

de majd most!
posted by Dreamer @ 2:27  
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home
 
 
 
About Me


Name: Dreamer
Home: Bp., Pest, Hungary
About Me:
See my complete profile

Previous Post
Archives
Links
Template by
Blogger Templates