 |
| 2009. január 6., kedd |
| Låt den rätte komma in (let the right one in) |
Gillz a minap ajánlotta a filmet, mondván hogy az egyik "legrealisztikusabb" vámpíros film. Ezen állításával nem értek teljesen egyet, de kétségtelen, hogy mást kapunk, mint amire általában az elmúlt tizenöt év vámpírtermése zúdítana ránk.
Először is, habár az egyik főszereplő megéhezvén hemoglobint hörpint, a film NEM azaz NEM a vámpírokról, vámpírizmusról szól, mint ahogyan azt elsősorban elvárnánk. Nincs jóképű, szívdöglesztő félmeztelen szőke fürtös igéző adonisz, sem uzival lövöldöző szupernő. Nincs eredetmítosz, és senkit nem érdekel, hogy kell kinyírni a hegyesfogút. Sőt, bördzseki sincs benne (a vámpírunk, nevezzük mondjuk Eli-nek, leginkább pulcsiban és jéger alsóban pompázik )
Ez a film az emberi (Igen, EMBERI) kapcsolatokról szól, félresiklott életekről, és életben maradásról.
A főszereplő Oskar, 12 éves, magatartásgondokkal küzdő srác. A suliban leginkább elverik, nem tud kiállni magáért és nem tud emberrel igazán tartós kapcsolatot kialakítani. Játszik a kertben és bicskát rejt az ágya alatt. A szomszédba új lakók költöznek, egy idős férfi és a kislánya Eli.
Innentől kezdve a néző tanúja lehet személyiségfejlődésnek, egy gyönyörű barátságnak, és valami gyomorforgató magánynak. Nem modern film, azaz maga a cselekmény rendkívül lassú és elnyújtott. A dialógusok szintén nehézkesek de nem élettelenek. Mindkét főszereplő elszokott a beszédtől, de pár szóval képesek nagyon sokat mondani.
A képi világra leginkább a hideg színek jellemzők. Kék, fehér, sárga. Az iskola, a hó fedte udvar, érdekes módon még este is hasonló színek dominálnak. Kameramozgás alig van, leginkább állóképekben "beszél" a film, ezzel is inkább statikusságot mutat. Ellenben nincsenek hosszú, vágások nélküli jelenetek, azaz nem lassul be teljesen a film, de eléggé ahhoz, hogy hangulatot teremtsen.
A színészi játék igaziból nem nagyon dominál. A főszereplők leginkább faarccal játszanak, a film második fele mutatja meg, hogy a két gyerekszínész mekkora tehetség. Főleg az Oskart alakító Kåre Hedebrant. Erről a filmről aztán tényleg elmondható, hogy a szemek, a szuggesszió játszik, s nem az elfecsérelt mimika.
A speciális effektek drámaian egyszerűek. Van pár, de inkább csak sejtet a kamera. Engedi, hogy elképzeld. Pár trükköt azért bedobnak, de semmi extrát. A zene is megjárja. Vámpíros film dübörgő rock vagy gótoid orgona nélkül. Pontosan arra való, hogy hátteret adjon a mozgóképnek, és nem arra, hogy egy silány jelenetet elvigyen a hátán (lásd: elmúlt 15 év majd´ mindegyik vámpírfilmje).
A rendezőről, Tomas Alfredsonról IMDB-n nem sokat találtam, leginkább Svéd filmeket rendezett, mindenesetre gyorsan átfutva az életpályáját,több közönségnyertes filmet készített, és a Let the Right One In több díjat is besöpört 2008-ban (CFCA Award Chicago Film Critics Award - Most Promising Filmmake például).
Azt mindenesetre kikötném: 18 év alatt nem ajánlom senkinek. Sőt, talán 20 alatt sem. Nem a brutalitása miatt, hanem mert nem fogjátok érteni. Érdekes módon leginkább a Lost in Translation-re hasonlítanám, semmint hasonszőrű horrorra.
Nehéz nem megnézni még kétszer.
IMDB: 8.3
Szerintem: 9 |
posted by Dreamer @ 13:28  |
|
|
|
|
| |
|
|
