 |
| 2011. december 23., péntek |
| . |
Azt álmodtam, hogy a mozgólépcsőn legurul egy blézeres lány. Megpróbálom megfogni, de tovább gurul, a lépcső éles peremén szétverve magát. Lerohanok, és sír. Megkérdezem, hívjak-e mentőt, de nem válaszol, kérdezem megint. Kéri. Felnyalábolom, és felviszem a lépcsőn, sír a karjaimban, és rázkódik. Hívok mentőt, két perc és jönnek. A lány szerintem jobban van, de mégis görcsösen kapaszkodik belém, és nem akarom elengedni.
Nem akartam nagyon felébredni. A tegnap esti karácsonyozás a szokottnál is sűrűbb peakeket és bottomokat hozott, sajnos ez utóbbi nyert. Többször vettem észre, hogy egyedül fekszem a sarokban vagy percekig hallgatok valakiket beszélgetni. Megszólalok és összetörtem a társalgást, és szétszélednek az emberek. Utána már én dumálok valakivel, és a bottomból peak lesz, majd mókuskerék előröl.
Tényleg nehezemre esik, és tényleg igyekszem. Az a baj, hogy nem tudom, akarok-e a társaságba járni, és a társaság akarja-e, hogy ott legyek. Kis híja volt, hogy szóljak Julcsinak, hogy részemről Szilveszter off, és ne haragudjon, de nem tettem.
Mondjuk úgy, adok még egy esélyt magamnak, hogy képes vagyok emberi szinten kommunikálni másokkal, és még élvezzem is.
Utoljára középiskolában éreztem így magam, amikor 3-4 órákat sétáltam a "sehol"-ban, és télen, szabadban olvastam szar regényeket. Akkor az volt a bajom, hogy a generációm tele van seggfejekkel, és kb két értelmes mondatot nem tudok váltani senkivel, max. 2 emberrel, akiknek szintén nem túl jó. Most az a bajom, hogy feladtam.
December soha, szociális szempontból nem volt olyan aktív, mint az elmúlt 4-5 évem. Egy hétből hat napon voltam valakivel vagy valakikkel. Új tapasztalatok és benyomások bombáztak. Írókör, kanbuli, karácsonyozás, fallabda, 4 éve nem látott gyerekkori baráttal csendes-iszogatás, céges bulik, ultra-eredményes munka, játék, bevásárló túra (alias "shoppingoltam"), stb-stb-stb.
Azt vettem észre, hogy nem érdekel. Aszter mondta rám anno, hogy nihilista vagyok. Nem volt igaza, akkor nem voltam az. Volt egy csodaszép barátnőm (gillz akkor még), egy lakásom (az megvan most is), munkám, stb. Nyilván az akkori szituáció megalázó és tipikus MLM szarrágás volt, és ezt akkor is tudtuk. MOST vagyok nihilista, és ha a Dunából kikel Gellért püspök élőhalott csápos szörnyként, akkor is csak annyi tennék, hogy újratöltöm a poharam és egy vállrándítással megkínálom valami üdítővel a srácot, hogy leöblítse az iszapot.
Ja, szoknyát kergetnem sem volna ildomos. Senkinek nem kívánnék egy ilyen tehetetlen, önsajnáltató szánalmas pojácát, aki jelen pillanatban vagyok. A "nincs kedvem" lettem, annak ellenére, hogy TÉNYLEG sűrű volt ez a hónap. Bár múlna már el. Bár múlna el az egész holy fuck. |
posted by Dreamer @ 3:45  |
|
|
|
|
| |
|
|
