2012. január 9., hétfő
Ma már nevetek az egészen



LEp-re menet jöttem rá, hogy akkkkorára vagyok magammal, hogy az egom kiszorítja az emeleten a légbuborékokat, és ha őfenségességes kedvem nem engedné, mindenki megfulladna menten. Ráadásul megjött, vagy mi, mert még a szokásosnál is túlérzékenykedem az alapvetően jó, avagy kicsit kellemetlen szituációkat is. Így egy igazi elviselhetetlen pukkancs is válhatna belőlem, ha hagynám - de persze ezt soha nem fogom bevallani, és halálos sértésnek fogom fel, ha valaki emlékeztet rá. Ha nem, akkor azt még inkább. Szóval ennyire nehéz velem. A továbbiakat ennek tükrében kérem értelmezni( Mert magamat kigúnyolom, ha kell).

LEP-re egy nagyon kedves telefonhívás hozott el. A mai napig nem tudom, miért és miért tőle, hisz talán ez volt a második alkalom, hogy egyáltalán telefonon beszéltünk volna, ráadásul (nem kis dolog!) kicsit zavarba is hozott. A sors fonákja, hogy pont vele nem tudtam egy bemutatkozáson túl szót váltani.

Javaslom, hogy a későbbi szervezőgárda abban javuljon, hogy előzetes terepszemlét tartson a szóba jövő helységek között, mert sajnos nem volt képes befogadni 50+ főt. Hát még hetvenet. Valamint - ez a saját nyűgöm - italokban is szerény választék volt, és ahogy hallom máshonnan, kilenckor bezárt. Sejtem, hogy vagy kapcsolat útján szerezték be a helyet, vagy az idő rövidsége, vagy a kritériumoknak csak ez felelt meg. Ami tagadhatatlan: nem volt jó választás. Jövőre, ha második helyszínen lesz a koccintás, akkor keressünk körültekintőbben, vagy időben, vagy jobbat.

Mivel csak ezt láttam ez egész LEP-ből, csak erről tudok nyilatkozni. A kerekasztal beszélgetés egy kocsmában nem nagyon érdekelt, főleg a "milyen nevet adjak egy lepkének" rész. Az alapvető motivációm a barátok látása és egy jóízű csevej voltak. Látni láttam őket, de felükkel nem tudtam dumálni, a helyszűke miatt. Mert az abszurd, hogy nekem kell "escortolnom" Csintzit, ha "a" pontból "b" pontba akar eljutni. De vicces volt.

Kártyáztunk hát, és ott dumáltunk. Gillz elhozta a frissített csatolmányt, kajánul vigyorogtam, mert a csatolmány kilétét illetően két tippem volt, és a második bejött. Valamint tényleg vicces, hogy polgári néven mutatkozott be, de érthető. Én is mindig polgári névvel fogok kezet, mert így illik.

Vasárnapi Sherlock vol. 2. elég volt ahhoz, hogy kritikát merjek mondani a filmről. Egyrészt hisz hallottam eredeti hanggal, másrészt az újdonság varázsa elmúlt, és tudtam figyelni az apróságokra is. Abban igaza van Áfinak, hogy abszolút mértékben meghatározza egy filmhez való hozzáállásunkat, hogy milyen prekoncepciókkal ülünk be. Ki vár egy klasszik tweed zakós, agyalós, konzervatív Sherlockot ETTŐL a rendezőtől? No, mindegy. Kritika később, ha még marad bennem lelkesedés.

Amiből elég kevés van, egyébiránt. JB énekelte egy utolsó versszakban, hogy "I am Hollow", és mennyire igaza van. Az vagyok, no, tompa. Bár a sztaki kihoz olyan értelmezéseket is, hogy üreges, na, az annyira nem, bár.. ne menjünk anatómiai értekezésekbe.

Szóval az a bajom, hogy tartozok is baráti klikkekhez, meg nem is. Az aktív hallgatás mindenesetre erre enged következtetni. Kellemetlen, olyan pozícióban vagyok, ahol "bulikat" hallgatnak el, FB eventre nem hívnak, vagy tüntetőleg nem beszélnek róla a jelenlétemben. Holott egy nappal azelőtt voltunk x helyen. Ha valaki magára ismer, megnyugtatásul közlöm: nem baj. Nem csak egy társaságról van szó, hanem az összesről, akikkel az elmúlt 2-3 hónapban érintkeztem. No akkor vagy "érzékeny" a helyzetem (nem csak én), vagy velem van a baj, vagy idegen ismerős lettem. Még szerencse, hogy sok baráti köröm van. A KF a prior, csak most mindenkinek "élete" van, és nem érünk rá ütközni. MTTből van három alapvető kör, és egyikben sem vagyok ott igazán (bár esélyt nem kapok rá, minek panaszkodom?). Azt hiszem elkezdek ismét leépíteni, és megvan a célcsoport is, melyiket. Utána elkezdek építeni - azt nehezebb - és megint mesélek. Annak ellenére, hogy játszani szerettem volna inkább, de ez irányú konkrét kérésemre egy kanyi választ sem kapok azóta sem.

Megyek, illetve lehetőségem van táborba menni. A fentiek tükrében is szeretnék, de még, igen kevés munkával, el lehet intézni, hogy ne tegyem. SMT-ként, amennyiben motivált Balázskáról van szó, simán tudok segíteni, "húzni" akármelyik csapatot. Egy demotivált Balázska meg szabotál, direktbe a képedbe. Volt már ilyen, és baromira nem tetszettem magamnak. Nem szeretnék szabotálni. Ellenben ismerem magam, és tudom, hogy ha az MTT-s ismerősök - akik fontosak voltak, és még ma is azok - úgy döntenek, hogy ne akarjak menni, akkor nem fogok. Az elején írtam az ego-mról, nem?

Érzelmileg a hétvége ismét félelmetesen hullámzónak bizonyult. De legalább rájöttem, hogy én is beálltam azok táborába, akik saját maguk ellenségei. Francnak kell olyan számokat hallgatnom, amik alapból is "kemények" hát még ilyet egymás után 5-6 alkalommal. De a fentebb említett telefon meg átpofozott a másik oldalra, ´oszt vigyorogtam, mint a tejbetök. Nem is tudom, mi a francot kéne kezdenem magammal. Megtehetem-e, hogy emberekkel eljárjak társaságba? Tudok-e hozzátenni a társasághoz, és az inputhoz, pozitív értéket? Egyáltalán, értéket tudok-e közvetíteni? A Mátrai kiruccanásnál úgy éreztem: igen, határozottan tudok. LEP-en és rövid utó-bulin úgy éreztem: nem, és kínos az ottlétem. A mozinál.. az csak mozi volt, semmint társas esemény, és ez nekem csalódás volt. A közös mozizásnak nem pont az a lényege, hogy utána beüljünk valahova, megbeszéljük a filmet, és jól érezzük magunkat?

Meg lettem ígérve egy pokerezés, egy laser tag erejéig, és lehet hogy farsangra is elnézek. Áfi jó marketinges.

A heti programom:

Hétfő: írórend. Hazaérkezés: 23:00körül
Kedd: alvás
Szerda: koncert, hazaérkezés: 24:00 körül
Csütörtök: squash hazaérkezés: Minél később
Péntek: céges buli hazaérkezés: ? Remélem 21-11:00 között
Szombat: beszélgetős/iszogatós egy nagyon kedves hölgyismerőssel (akit nem is ismerek igazán, de ezen azonnal változtatni kell). Hazaérkezés: remélem minél később
Vasárnap: össze leszek zárva magammal, ergo grincseskedünk, ahogy Vera megjegyezte. Hazaérkezés: testben hülye kérdés, lélekben sehol nem leszek.
posted by Dreamer @ 0:09  
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home
 
 
 
About Me


Name: Dreamer
Home: Bp., Pest, Hungary
About Me:
See my complete profile

Previous Post
Archives
Links
Template by
Blogger Templates