2008. szeptember 8., hétfő
Monnyuk
Igaziból nem´tom mit. Egy nagyon szép hét van mögöttem. Volt itt minden, mage Cabal alkotás, lassan illene a karakterről is írni néhány dolgot. Mondjuk sokat. Igyekeztem nem extrém karit csinálni most, szerintem sikerült, de azért árnyalt figurát szeretnék. Mindjárt kiderül, megy-e..
Mag voltam szereplőválogatáson, ahol szerintem érdemtelenül kaptam meg az áhított szerepet. Ott helyben legalábbis ezt éreztem. Nálam min. két embert gondoltam jobbank, még jó, h. Brandíl mester előre közölte, hogy ő nem. De szerintem Ery is jobb volt, legalábbis magamnál jobbnak gondoltam. Lelkiismeretfurdalásom volt, hogy azért kaphattam meg a szerepet, mert az vagyok, aki és a döntnökök azok, akik.

Utólag megkérdeztem Brandírt és Angwent is, ős egész reális indokokat mondtak, miért én.Így szombaton már jobb volt.
Jah, asszem azért voltam béna, mert a meló elég kemény volt. Csak hogy érezd: Reggel ki kell töltenünk a tegnapi napi statisztikánkat, ami egy háromszor két szempontot néző statisztika, excell. Aztán a táblára fel kell írni az éppen aktuális mutatókat is, és a hívásidőt és hogy mennyi kell még az objecthez, na meg a százalékot is, hol állsz. Majd a nap folyamán megint háromszor az aktuális állapotot. Azaz egy kicsit túl vagyunk ellenőrizve. Mindezekkel vannak napi célkitűzések is, amik nem könnyűek, ezeket is kell teljesíteni. Nap elején, végén értekezlet. A végén a leggyengébben muzsikálóval az osztvez. "elbeszélget". Szuper. És minden nap hoztam minden elvárást, és király voltam a melóhelyen is, alig vagyunk objecten, és én köztük. Csak ez sokat vesz ki belőlem eléggé. Szóval péntekre nem vagyok épp toppon.

Viszont péntek délutántól, mikor kiléptem az irodaházból, már csúcsszuper, könnyed és felszabadult voltam, szereplőválogatás ide vagy oda. Utána mesevilágba csöppentem (megint), ami tartott ma reggelig. Nem értem, mi van velem, egyre ritkábbak a szokásos, drímőr féle depis világfájós rohamok.
Valahol megértem, asszem.

A tábori tali aranyos, könnyed és vidám volt. Beszélgettem emberekkel, érdekes módon nem azokkal, akikkel gondoltam, hogy szót fogok váltani. Úgy érzem néha, már nem az a világ. Peredhil, Icke, Lamy, Sú, Dani, Ratzh. Az Angwen-Gillz-Geek tengely helyett. Mindegy, így is jól éreztem magam. Majd Gillzzel kéne dumálni egyszer. Kíváncsi vagyok mi van vele, és mit szenveleg már megint odát, pár bloggal arrébb :)

Jah, és FMA még mindig az egyik kedvenc animém, egy KICSIT jobban tetszik, mint a Death Note. De jobban tetszik még most is. Még akkor is, ha a világképe/nézete van néha, hogy támadható (ezt hogy csináltaaa?)
De Elric brothers for prezident.
posted by Dreamer @ 10:24  
1 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home
 
 
 
About Me


Name: Dreamer
Home: Bp., Pest, Hungary
About Me:
See my complete profile

Previous Post
Archives
Links
Template by
Blogger Templates