|
2008. szeptember 20., szombat |
Régi ismerős |
Ma úgy döntöttem, hogy visszaengedem a gótzene császárát és koronázatlan uralkodóját a gépemre. A formációt, amely pár album erejéig, más együttesekből jött létre, hogy aztán azon néhány korong felvétele után ki-ki viszasettenkedjen a saját zenekarába. Perfect Circle. Nekem ők "A" gót hangulat, fájdalom, arcbatépő, fekete körömlakk. Szomorú, őszi szürkület és kínos hallgatás.
Amúgy tegnap majdnem mentem buliba, a villamoson még morfondíroztam is rajta, az ajtónál már nem. Iszonyatosan átfáztam, pedig az egyik legmelegebb pulcsi volt rajtam, nem érte meg, hogy a másfél-két órás út alatt lebetegedjek a szabadságom idejére. Majd ha munkahét lesz előttem, akkor szabad, hehehe.
Kíváncsi vagyok, vajon Póknak sikerült-e regisztrálni a csapatot. Mintha kicsit elkéstünk volna, de oda se neki. Ha nem, hát nem, majd Royale-ban vigasztalódunk és mosolygunk egymásra jól.
Amúgy kitakarítottam ma a fürdőszobát. Nagyon kellett már, de úgy, mint soha. Lemostam a falakon a csempét kétszer, kisúroltam a kádat, mosdókagylót, kiporszívóztam (a mosógép mögött is, baromi nehéz ez a szar). Majd felmostam. Lesúroltam a papírtartót, ahol lehetett, a rozsdát is levertem. Valamint letisztítottam a fűtőtestet is. Érdekes élmény volt. A wc még hátravan, csak azért nem csináltam meg, mert kifogytam a domestosból, valamint elszakadt a gumikesztyűm is. Következő projekt a konyha lesz, azt hiszem. Jah, meg a wc, of course. Kicsit hiányzik Ami. Legközelebb hétfőn láthatom, fodrász előtt/után/alatt. |
posted by Dreamer @ 10:03 |
|
1 Comments: |
-
Hát, a Perfect Circle-t gótnak nevezni... jáááááááj. Ennyi erővel minden zene gót, amit jó esőben hallgatni. :)
|
|
<< Home |
|
|
|
|
|
|
|
Hát, a Perfect Circle-t gótnak nevezni... jáááááááj. Ennyi erővel minden zene gót, amit jó esőben hallgatni. :)