2012. január 28., szombat
Peak

Oké oké oké, ácsi, Balázska álljál le. Bepározódtál, igen, de te nem az a fickó vagy, aki rózsaszín ködökön át bolyong, fél méterrel a föld felett lebeg, és negédes szerelem nyál csöpög a szájából. És fejjel lekap minden útjelző táblát. Vagy mégis? TOKK, lefejelte.

De legalább segítettem Verának költözni kicsit. Pók kérte, hogy dél körül érkezzek, s mire odaértem, a szörny ágyat már lecipelték a kocsiba. Utána már jómagam is segítettem a polcokkal, székekkel, asztalokkal. Ja, és volt ágynemű meg fekete csaj kávbój kalap. Felfelé viszont nem menekültem: Peettel felvittük a negyedikre azt a szemét ikeás ágyat. Ami szétnyilt a másodikon, és bénáztunk vagy 10 percet, hogy ismét össze puzzle-ezzük. De Pók anyukája nagyon finom ebéddel kínált, és kaptam sört. Valamint láttam a barátaim. Örülök, hogy Peeték még mindig jól megvannak, Pókék is, és Mi is, így.. 4 naposan, hehehe.

Amikor Ami szakított, akkor azt kértem a hónap indító értekezleten az embereimtől, hogy legyenek velem türelmesek, mert egy kicsit meg fogok őrülni pár hétig. Elnézték, és észben tartották. Most majd megint ezt kell mondanom, csak más előjellel? Tele vagyok élettel. Aha, mondjuk ettől még mindig "Én" vagyok, csak picit másképp. Furcsa, de jó érzés. Waters azt mondaná, "All makes perfect sense".

A szökés első részén túl vagyok, érdekes sorozatnak tűnik, kíváncsian várom a folytatást. De akkor filmajánló:

The Money Pit



A nyolcvanas években és a kilencvenesek elején még tudtak igazi vígjátékokat készíteni. PL.: gondoljunk csak a Zucker testvérek Csupasz pisztoly sorozatára (´89)vagy Steve Martin, Dan Akroyd műveire. Ó, a "Három Amigo" vagy a "Kémek, mint mi" igazán zseniális alkotások, még ha mai szemmel már másmilyenek, mint akkor. De mégis, még mindig tudok jó ízűen nevetni rajtuk! A "Pénznyelő" is ilyen film. Van egy jó ötlet: Fiatal párnak költöznie kell, mert az albijuk eredeti tulajdonosa, az őrült Maestro hazajött európai útjáról. Vesznek is "potom" pénzért egy házat, és minden szépnek és jónak látszik. De... A ház elkezd ATOMJAIRA hullani alattuk. Mindezt olyan jelenetekkel, és fantáziával, amit én utoljára Tom és Jerry rajzfilmekben láttam. Ráadásul a főszereplők is nagyon oda teszik magukat. Tom Hanks az egyetemes filmtörténet legbizarrabb és legviccesebb röhögését itt ereszti meg. Ja, ki is a rendező? Valami Spilberg. Ismeri valaki? Rá kellett jönnöm, hogy Spilberg régen kifejezetten értékes filmeket készített, és még nem a pátoszos, sírós giccshalmazokkal kereste a kenyerét, amiket Oscar bácsinak készített célirányosan.

A Money Pit-et csak azoknak ajánlom, akik igényes vígjátékra vágynak, bírják a Tom és Jerry féle humort, és nem ijednek meg a 80´as évek stílusától.

IMDB szerint: 10/5.9
Szerintem 10/8
posted by Dreamer @ 11:11  
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home
 
 
 
About Me


Name: Dreamer
Home: Bp., Pest, Hungary
About Me:
See my complete profile

Previous Post
Archives
Links
Template by
Blogger Templates