2012. szeptember 12., szerda
Killbased
Az elmúlt héten többször kaptam magam azon, hogy leültem melózni, és hirtelen öt óra lett. Fenségesen sok munka várt, aminek kifejezetten örültem. Ma pedig rájöttem, hogy elfogyott. Maradt egy levél, amire még kiötlök valami okosságot, és kész.

Diablo 3-at, hatalmas meglepetésre, még mindig játszom. Találtam a barbárban variációs lehetőségeket, és így tudok kipróbálni többféle buildet. Most speciel két fegyverrel pörgök, futok, ordítok. Hatásos (lenne), ha találnék pár jobb felszerelést, de valahogy a loot istenei nem nagyon kegyesek hozzám.

Barbival minden rendben. Tervezünk ismét egy őszi kettesben töltött hosszabb hétvégét, akár ismét valami pancsolással, wellness izével egybekötve. Elsődleges célpontunk most Szeged. Ahol számtalanszor jártam már, de úgy igazából egyszer sem. Úgy értem, aludtam ott Ákosnál, szilvesztereztem, pizzáztam, és spontán lazultam is, még Amival, mindenféle szociális eseményeken vettünk részt (gitáros házibuli).

Rájöttem, hogy a szociális igényeimet tökéletesen lefedik a klán+RPG+munkatársak+család kvartett. Sőt, néha sok is. Szeretek otthon lenni, lazulni, filmet nézni. Néha szorongó kis keserűséggel olvasok bele az mtt-s pörgésekbe/ nem-pörgésekbe, de rájövök, hogy már, illetve jelenleg, nincs rá szükségem. Egy-egy buláj mindig jöhet, de tavaszi/téli/akármilyen talik már inkább nem. De ez nem feltétlenül baj, úgy hiszem.


posted by Dreamer @ 2:02  
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home
 
 
 
About Me


Name: Dreamer
Home: Bp., Pest, Hungary
About Me:
See my complete profile

Previous Post
Archives
Links
Template by
Blogger Templates