| A Fal habarcsában magbúvó tégla akartam lenni. Az egész része, a társaságé, az este fennköltségéé, bohémságáé, és vidámságé. Azt akartam, hogy a jelmezek, mosolygó felnőttek, bisító és magukban élő gyermekek ragadjanak el, és pörgessenek meg istenesen. Azt akartam, hogy legyen nosztalgiám, érezzem magam szarul, jusson eszembe az a sok-sok könny és fájdalom, amit kaptam. Azt akartam, hogy legyek elragadtatott, a lendület, amit a Társaság adott, vigyen, sodorjon, és este kössek ki valami soha nem látott krimóban egy koccintás - vagy egy dupla Jim Beam erejéig.
A valóság pedig az volt, hogy amikor felkeltem, marhára fájt a hátam, ami csak rosszabb lett. Dolgozni még csak-csak bejöttem, de egy LEP megölt volna, már ha nem visz haza mentő.
Így minden álom, és káprázat eltűnt, kifakult, mint amikor eltépsz egy késő őszi pókhálót, amir ki tudja mikor hagyott magára a kaszás.
|
Jobbulást... nagyon sajnálom. Én sem voltam topon, de tudom, én legalább ott voltam. De - lesz jövőre is. Meg utána is. Szóval nem maradtál le semmiről. :)