 |
| 2008. október 13., hétfő |
| deja vu |
Titkokat fogok elárulni most magamró. Még talán 2003-ról.
Fehérvártól minden messze volt. Leginkább a lány, akit szerettem. Egyszer nem értem el telefonon, mert tudtomon kívül színházban volt. megtörve és bandukolván értem egy parkba. Vagyis inkább kertnek nevezném. Ezen írás olvasói közül talán még senkit nem ismertem.
A Parkban fa lapokkal egy sáv volt kialakítva mely egy szökőkúthoz vezetett. Olyan volt, mint egy hajó tatja, és a szökőkút a hajó orra. Alig pár lámpa világított csupán, és azok is annyira csak, hogy úgy érezzem, ködben járok.
A gyomromban egy szorítás volt. Az ilyen szorítás nem nagyon erős, hanem olyan, mint egy vírus. szép lassan terjed végig az emberen, a gyomrából az arcáig. Néha a térdbe is beleköltözik, ott sokat alszik.
Nem nagyon tudtam, mit csináljak. Sétáltam fel s alá. Egy kimerítő és izomláz kísérte edzésen voltam túl, kifáradva és nem törődtem semmivel, csak fel s alá bandukoltam a parkban. Nem volt igazán célom, semmilyen.
Akkor ott eldöntöttem, hogy kiszeretek Belőle. Mert fel fog emészteni, a vírus átjárja a vénáimat és mindent kisöpör belőle, és velem nem egy ember pusztul el, hanem egy egész világot dönt az út mellé, hogy a halott civilizációk sárgás fogába legyek petézzenek.
Ki KELLETT szeretnem belőle.
Azt hiszem, ott eldöntöttem, hogy gazember leszek.
Nem egyedül, mert ott szembetalálkoztam egy másikkal. Aki a szökőkút túloldalán nézett engem. Lehajtotta a fejét, de pont addig, hogy felnézvén az enyémbe fúrja a tekintetét. Csak álltunk és bámultuk egymást. Tudtam, hogy vádol, miért ne tenné, minden oka megvolt rá, minden ereje megvolt hozzá, hogy leüssön, ha akar. Felemelni nem volt erőm a kezem, nem feltétlenül a fizikai kimerültség miatt. Ő úgy döntött, hogy tovább szereti a lányt. Én nem. Ő igen. Én igen.
Habár tudatos döntés volt, mégsem éltem vele. Elmentem vele moziba, Firenzébe, mindenhova, és többször megbántottam a két alak- egy árnyék vitával. Persze, úgy lett csak könnyebb, hogy gillz a képbe került. Akkor már könnyű volt választani, és nem is került elő a pandemónium eme két ördöge. Csak én, a gazfickó, aki - mint kiderült - bőven vehet leckét másoktól.
De eltértem a tárgytól. Ma este hasonló érzés emléke szúrt belém. Mint ott, a parkban. Igaziból okom nincs rá, és fogalmam sincs, hogy a felnőtté válásom múltjából ez az igen fájdalmas mementó miért kísért. Akkor ugye fizikai fájdalom, bizonytalanság és ki tudja mi még, ami kísértett, de nem érdekelt semmi, csak az, hogy nem kaphatom meg a telefonhívásom.
Önző dög voltam, fráter és méretes ökör. De én voltam, a saját háznyira nőtt érzelmi életemmel és érzékeny lelkemmel. Ezekből mára elég kevés maradt. Azt hiszem, épp a gondosan kipurgált és a földig rombolt érzelmi életem kezd lázadozni, hogy építsék újra. Azt hiszem, jó mély alapot ástak neki anno.
Lau mondta, hogy rendkívül érzékeny ember vagyok. Szerintem nem is emlékszik rá. Utálom, ha az emberek megmondják, milyen vagyok. Főleg, ha esetleg eltalálják.
Szerintem nem érzékeny vagyok, hanem voltam. És ennek megfelelően jó szemem van a mások érzékenységére.
Azért onnan maradt nekem még valamim is, ilyen ostoba és hasonló önrágáson is. Egy öreg, majd´ ötvenkét éves József Attila kötet, amit pár fillérért vettem: Elfér a zsebembe, és sokat adott ám. Azt hiszem, talán ezért szereztem be most a legújabb feldolgozását.
Hétvége ON:
Hát vesztettem. Egy FHM-et, és nyertem egy parti sorozatot. A legjobb a Julcsi féle kúria volt, a legkevésbé jó talán a tini házibuli az Állatorvosi mellett. Az volt a baj, hogy nagyon fáradt voltam és nem ismertem senkit. De Ami barátai jó fejek voltak, még ha kicsit ijesztő is pár arc. Az a baj, hogy nagyon sok sztereotípiát láttam, de oda se neki. Ilyen voltam én is. Így öt évvel később, a fentiek is nagyon sztereotípak, és rendkívül nyálas/giccsesek. Kár, hogy én vagyok
Kár egy fenét. |
posted by Dreamer @ 11:33  |
|
| 3 Comments: |
-
Magamban sem tudom eldönteni, hogy idővel az ember érzelmi élete gazdagabb lesz-e vagy épp ellenkezőleg, egyre csak sivárabb? A bőr vastagszik, a sebek behegednek, a tükörképed minden részét ismered, a szokásaid becsontosodnak, a játszmákat már akkor unod, mikor még el sem kezdődtek. Kiég a láng, a romantika már csak szirupos nyál a mozivásznon, még dühösnek lenni is fáradt leszel. Üdv az öregkor küszöbén. (Az meg külön jó és mulatságos, hogy itt ez az írás, amihez hozzábiggyeszthetem.)
-
jájájájj, szegíny vének :D
-
|
| |
| << Home |
| |
|
|
|
| |
|
|
Magamban sem tudom eldönteni, hogy idővel az ember érzelmi élete gazdagabb lesz-e vagy épp ellenkezőleg, egyre csak sivárabb? A bőr vastagszik, a sebek behegednek, a tükörképed minden részét ismered, a szokásaid becsontosodnak, a játszmákat már akkor unod, mikor még el sem kezdődtek. Kiég a láng, a romantika már csak szirupos nyál a mozivásznon, még dühösnek lenni is fáradt leszel. Üdv az öregkor küszöbén. (Az meg külön jó és mulatságos, hogy itt ez az írás, amihez hozzábiggyeszthetem.)