2009. szeptember 11., péntek
manapság
Ilyen bejegyzés rég született, ami arról szól, miként tengetem a napjaim. Az elmúlt egy hónap leginkább ezeddig a melóról szólt. És arról a bizonyos mosógépről. Történt ugyanis, hogy a korábban ingyé´ kapott, öreg, maradi mosógép bemondta az unalmast. Az "öreg, maradi" jelen esetben azt jelenti, hogy szuperül, minden igényt kielégítően működő. Sajnos anyagilag még mindig nem rázódtam eléggé helyre, de sikerült kiköhögni egy újat. Ami érdekes módon, alapterületére nézvést kisebb, mint az előző. Ami nagy szó.

Sárinak neveztem el. Csak hogy tudd.

Ismét elkezdtem olvasni Merle mestertől a Francia História sorozatot, ami mindezidáig az általam olvasott könyvek közül az egyik legszórakoztatóbb regényfolyam. Aki valamiért mégis kihagyta volna, az nagyon gyorsan pótolja eme mulasztását, mert szerény véleményem szerint, valami hatalmas dolgot hagy ki az életéből.

Kezd összeállni a benti csapat. S mikor már nem kell belső dolgoktól tartanunk, jön az új. A főnököm a hónapban már bent volt KÉT napot, és egy másik osztályvezető ma pl.: 16:50kor kérte, hogy végezzek el egy pepecs munkát. Nem tudom nem érezni a szívatás kényes érzetét. Értem én, csak leszarom!

Kedves párom egyre többet bulizik, s hagy magamra. Mondtam, neki, most kéne jól féltékenynek lennem. De miért is? Most volt az utolsó nyugis nyara (asszem), had mulassa csak ki magát. Kicsit bánt, hogy nélkülem teszi és hogy egyedül, de sajnos engem a bank szigorú üllője őröl. Azért pár dologra futja. Hétfőn beülni a Randiba, vagy Rhilenékkel Osterba. Kár, hogy a "régi" barátok már nem számítanak rám, de ez van. Innen is üzenem Angwennek, gondolok rá, s sok sikert kívánok a messzi, ködös északon. Jah, és irigykedem ám, remélem, csudijó sorod lesz kint.

Volt epic Munchkin party is, a még régebbi cimborákkal. Most nem tartott 6 óráig, de 2 biztos volt. Hiába, 10 éve ismerjük egymást. 10 éve... Nem is tudom, talán a legrégebbi aktív barátaim. Pl. Levistet ismerem 15-6 éve, de nem ebszéltünk már.. hát.. régen.

Holnap pediglen irány a Gyár, ott is régen voltam, egy szép Suttyulás erejéig bevágom magam, és reményeim szerint ugrálok a Labush-ra meg a Scooterre.
posted by Dreamer @ 10:53   0 comments
2009. szeptember 4., péntek
DIABLO II - Summonancer
Miután egy rossz teleport kivégezte a korábban ismertetett szegény varázslónőt, kénytelen voltam új utak után nézni, és belecsaptam egy nekromantába. Mégpedig az 1.11 adta lehetőségek keretein belül egy alapvetően lényekre építő ágat teszteltem.

Meg kell vallanom, nem várt eredménnyel zárult a teszt. CSAK és csupán csontvázakra és átkokra építve egész egyszerűen semmilyen kihívást nem kínált a játék. Annak ellenére, hogy szokásos players 8 parancsot alkalmaztam, azaz továbbra is MINDEN ellenfél nyolcszor erősebb nálam. A csontvázak úgy hasítanak keresztül az ellenfeleken, mint kés a vajon, holott ahol most tartok (normal/ACT III) már igencsak meggyűlik a baja a legtöbb karakternek.

Ami nagyon megkönnyíti a haladást, az a sok átok. Ha tömeggel nézek szembe: Attract. A horda nekiáll gyepálni valamelyik szörnyet. Nem kell mondanom, ez mennyire hasznos mondjuk népesebb íjász/mágus kommandók ellen. Ha egyszeri ellenfél néz velünk farkasszemet, akkor decrepify. Lassít, sebzést von le. Mi kell még?

Mivel a fejlesztési irány nem igényel különösebben ritka és nehezen beszerezhető tárgyakat, így minden erőmmel azon voltam, hogy olyan cuccokat harácsoljak össze, amik bírnak a "get x% better magic item" kitétellel. Azaz x%-ban jobb mágikus cuccot találok. Lassan 50%nál jár ez az érték, és tényleg működik. A legtöbb mágikus tárgy, amit találok "sárga" színekben pompázik.

Azért meg kell említenem, hogy egy NAGY hátulütője van a summonancernek. Jelen esetben, hogy hamar megunom. Nincs kihívás, maximum csak idegesítő részek (szűk folyosón két csontváz fér el, és lassan haladnak).

Ami tényleg nehéz, az is csak HELL Act V-ön tűnik fel, mégpedig a fizikai immunitás. A csontvázak ott tehetetlenek. Ha ki van maxolva a Skeleton mastery+ summon skeleton, akkor szerintem két ág felé érdemes fejlődni: VAGY pár csont támadást érdemes ilyen immunitások ellen betárazni (Spear vs Spirit), vagy Revive és elementális támadással bíró lényeket vinni a fizikai immunisok ellen.

Mindenképpen ajánlom a kezdő játékosoknak, és akik még nem próbálták és nem unnak bele a játékba egyhamar.

posted by Dreamer @ 15:16   0 comments
 
 
About Me


Name: Dreamer
Home: Bp., Pest, Hungary
About Me:
See my complete profile

Previous Post
Archives
Links
Template by
Blogger Templates