2012. július 24., kedd
Way of the
Amikor blogokról van szó, akkor nehéz - néha - életben tartani a szentem. Van, hogy havonta ha egy bejegyzést ki tudok nyögni, van, hogy napi 2-3 simán bemenne. Még pár nap, és szabadságon leszek, Dunavarsány/Siófok tengelyen. Várom? Igen.  De mindig csak a következő feladatra tudok koncentrálni. A főnököm meghívott holnap ebédre, és hogy gondolkodjam el, milyen területen tudom még elképzelni magam.. Ez rosszat is jelenthet, de akár jó dolgok is kisülhetnek belőle. A Diablo 2 még mindig jobban leköt, mint a 3. Ami kezd baromi nehéz lenni. De oda se neki.

Max majd visszamegyek irtani a pandákat. 
posted by Dreamer @ 5:37   2 comments
2012. július 18., szerda
Miért szeretem a Japán kultúrát és a harcművészeteket?
Óvodás koromban a szüleimnek igen hálás dolguk volt. Már maikor nem szégyenítettem meg őket nyilvánosan (gyors kitérő az elején: HÉV, Békásmegyer - Batyi menet minden nap oda-vissza. Leülünk, szemben egy nagymellű nő. Megszólalok: "Anya, nézd milyen szép nagy cicije van a néninek, nem úgy, mint neked!" - nem halkan). Leültettek a tv elé, és elvoltam, vagy játszottam a fröccsöntött figuráimmal: Esetleg a panel előtt görkoriztunk, játszótereztünk.

A doboz előtt megvoltak a slágerfilmek. Első és oszthatatlan: A Vörös Nap. (IMDB). Egy szamuráj küldöttséget megtámad egy vonatrabló banda, és ellopnak egy olyan dísz katanát, amit az elnöknek szánt a japó nagykövet. A jó cowboy: Charles Bronson, a rossz cowboy: Alain Delon. A jó megy szamuráj társával visszaszerezni a kardot. A másik ilyen film, az Amerikai nindzsa (IMDB). A nulla mimikával bíró Michael Dudikoff és néger társa felszámolja a gonosz drogbáró sikeres vállalkozását, amit egy szakadár japán nindzsa támogat. A film érdekessége, hogy a mozdulatok, technikák mai szemmel is hitelesek (főleg a fekete csillag Nindzsa vs amcsi szuperhős bunyók jók).

Nem csoda, ha a szüleim másfél év szertorna után valami verekedős dologra vittek sportolni (?). ekkor már nem voltam ovis, hanem általános iskola, alsó tagozatos (1991). Úgyhogy Jiu Jitsura mentem, mégpedig Okinawai ágra. A sensei egy Kalmár Lajos nevű ürge volt (később azt hallottam, elmeszelték pedofília gyanújával, de ez meg nem erősített infó). Na, ezt én nagyon élveztem, bár életem ezen szakaszán nagyon szerettem a hangomat (bár mikor nem?), így az edzőtársak ENGEM már kevésbé bírtak. 2 év után sajnos költözött a dojo, Óbudára, és anyám szerint túl kicsit voltam, hogy egyedül kijárjak oda. Voltam több téli/nyári edzőtáborban, és nagyon kellemes, jó emlékeim származnak. Kalmár testőr volt, és gyakoroltak az edzések alatt testőr-szituációkat is. Jah, 7 kyu-ig vittem. Az is valami. 

Jiu Jitsu-ról tudni kell, hogy egy amolyan mix. Van benne ütés-rúgás, földharc, fojtás, feszítés. Az edzés része a full kontakt szabad harc, erősítés, és rendkívül sok a technikai elem. Nem csoda: az ide járók között sok volt a rendőr, sokáig ugyanis ők is ezt használták a kiképzések során. Az Okinawa iskola pedig kicsit többet épített az ütés-rúgásra, legalábbis nekem ez esett le. 

Utána az osztálytársaimmal Judo-ztunk. Ez már azért ismertebb, olimpiai sportág, csak ugye gyerekeknek. Nem szerettem. Túl lágy, túl könnyű volt, és amúgy sem szerettem a földharcot. De azért sokáig jártunk ide, mert ugyanott volt, ahol a Jitsu, ugyanabban az időpontban. A ruhám is jó volt ide. 

De elmentem atletizálni helyette, kiégtem, untam. Nem volt olyan sokrétű, vagy nehéz, kevés technika, és semmi "strike" harc.

Éééés, jött az Aikido. Ha ma újrakezdeném, akkor vagy valami ultra-brutál technikás harcrendszert választanék (krav maga/ ruszki special), vagy Aikido-t. Ultra-soft harcművészet, sokkal jobban befelé fordulós, elmélkedős, mint a legtöbb. Hogy mennyire "lágy", azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem tanít se ütést, se rúgást. Csak védelmet, elmozgást, és egy nyolcas köríven való tecnika-sort. Ebből több dolog is adódik: Ha 3-4 éve tolod, akkor az utcán megvernek. Ha 5-6, akkor, képzetlen/félig képzett ellenféllel szemben legyőzhetetlen vagy. Ha egy thai boxos/HC karatés/Kravos ellen kell kiállnod, fuss. 

Nagyon sok életszerűtlen szituációt oktat, de ha ráérzel (2. év végén?), hogy igaziból miről is szól ez az egész, akkor már reflexből elmozogsz, és az óvatlan támadó azt veszi észre, hogy - ha kedves vagy - a földön fekszik, és a karja ki van feszítve a kisujjával. Ha nem vagy kedves, akkor eltört a könyöke, és a cusklója, valamint a betonba verte valaki a fejét 2-3m másodperc alatt (létezik katonai változata az aikido-nak, ahol alapvetően az ízülettámadást oktatják).

De valójában az egyik leginkább valláson - spiritualitáson alapuló, ön-megismerő rendszer. A mozdulatai, lépései pofonegyszerűek, és nagyon elegánsak. Maga a stílus megalkotója egy 160 centis kis cingár emberke volt (Ő), aki mélyen vallásos életet élt, s ez meglátszódik az általa alapított iskolán is. 

Azért hagytam abba (15 évesen?), mert jött egy új sensei, aki kick-boxolt még, és meglepődött, hoyg nem tudunk se ütni, se rúgni, és akkor hogy is tanulhatnánk meg, hoyg védekezzünk ellene? Úgyhogy megtanított, a régi Jitsu-ra hajazó gyakorlatokkal. Nem volt nagyon jó, sokat vertük egymást, de tény: megtanultam helyesen támadni. Csak ez nem erről szólt. Úgyhogy viszlát. Fiatal 20-30 közötti volt a sensei, és nagyon szigorú, ami duplán nem tetszett. ráadásul célzottan szemét. 

Középiskolában még judo-ztam kicsit a Honvédban, de ennyi, bevégződött a harcművészeti karrierem. Felcsíptem pár technikát pár ismerőstől mindenesetre, főleg Muay Thai-t, de a mögötte lévő keménységet nem. 

Szóval a gyerekkoromat átitatta a japánból származó (Okinawa mondjuk nem teljesen japán, de fogadjuk el) filozófia, mozgáskultúra. Messze nem becsülöm le a többi ország hagyományát (óó, egy sáska kung-fu.. Tanított még ´89-ben aze első magyar Sifu.. Amikor még az ELSŐ Friderikusz showban fellépett). Csak mind szellemiségében, mind mozgásában a japán iskolát szeretem. Furcsa módon írtózom a karate-do egysíkúságától, és fogalmam sincs, mi a gyakorlati különbség a shotokan és a wado ryu között, de nem is érdekel. 

Sajnos manapság (is) nagyon ritka a reális harcművészeteket bemutató film, általában inkább tömegeknek szóló amcsi blődségekkel találkozhatunk. Sehol az amerikai nindzsa féle szép és reális mozgáskultúrája. Mondjuk a Zatoichi, beat Takeshivel vicces volt, de azért nem az igazi..



Hm. tegnap ismét feltettem a Total War Shogun 2-t.. 
posted by Dreamer @ 7:32   0 comments
2012. július 17., kedd
Szülinapi szívatás
Cégen belül, vezetők körében dívik a szülinapi szívatás. Pl.: ajándékba adni pornó korbácsot sima ügy, és már-már lejárt lemez. Ugye. Vagy adni wc papír tartót, kannás bort, úgy, hogy átcímkézem kreatívan az egészet, az már haladóbb. De mondjuk egyedien tervezett egérpad vagy póló tervezet.. De most képesek vagyunk SOS értekezletet összehívni NAGYON válságstáb-hangulatban, és ott komoly arccal bejelenteni a VÁLTOZÁSOKAT, és azok kihatásait.. Majd így átadni az ajándékot, na az szemétség, a vezető-kolegával szemben, na.

Azért vannak pillanatok, amikor megéri itt melózni. Pl.: fotó hobbis (vagy hobbifotós) emberkének diavetítőt ajándékozni, és látni, hogy mindjárt bőg, az se rossz. Igen, elmúlt már 40 az illető..

Jó, hogy itt legalább próbálnak személyesen, személynek megfelelő kreatív cuccot adni.

Huhú, mindjárt kezdődik a VÁLSÁG stáb, alig várom az arcát...
posted by Dreamer @ 7:21   3 comments
2012. július 15., vasárnap
A nap, amikor pihenek
A délelőtt jól indult, bár hónapok óta nem tudok egy egészséges 11 órás keléssel járót aludni. Annak ellenére, hogy megnéztük a Haye- Chisora bokszmeccset, mégis sikerült nyolckor kelni. De sebaj, egy reggeli Diablo 3 run minden csipát megold. Vagy nem, de legalább játszottam egy finomat. Mikor meguntam, gondoltam bepótolok egy filmet, így a választás a Wrath of the Titans-ra esett. Szerencsére otthon is elég nagy a tv, és nincs szükségem 3D-re, hogy megállapítsam: újabb látványfilm, de érdekes módon jobb lett, mint az első része (nem voltak dzsinnek, például).
Na, de Wrath után nekiállhattam lecsót főzni.. és elszabadult a pokol.

Először is, gondoltam, kéne némi világosság, így felhúztam volna a sötétítőt, ami leszakadt. Szuper. Utána kinyitottam a hűtőt, és a barack berohadt és levet eresztett  eláztatott minden gyümölcsöt, zöldséget, élesztőt- valamikor a múlt héten. Így deli kis tenyészetet leltem. A slusszpoén az lett volna, ha a könyvespolc is leszakad - az a polc, amit 2 heten át applikáltunk a falra a buzi csavarok és a menet nagysága miatt.

Kiszanáltam a hűtőt, kimostam a rekeszt, elmosogattam a másfél hét alatt hízó tányérhegyet. Majd feltettem a hagymát és a kolbászt, had párolódjon üvegesre. Közben kivertem a sötétítőt a helyéről. Mire végeztem, a folyadék elfőtt a hagyma+husi alól, adtam újat. Mire ez is elfő, talán kisúrolom az új civilizációt a zöldséges rekeszből. Félig végeztem, mire csapathattam a paprikát.

Bevégeztem a rekeszt, és utána a lecsót. Újabb mosogatás, össze-puzzle-öztem a redőnyt, és feltekertem egy nagy műanyag galacsinba, és kiállítottam az erkélyre. Kicsit mocskos volt, a tenyerem szinte fekete lett tőle.

Rájöttem, hogy nincs zsemle/kenyér otthon, elindultam a viharba a boltba. Mikor visszaértem jöttem rá, hogy aznap egy, azaz egy csokis croissont volt az egész napi hami, úgyhogy megkentem két zsömit, és leültem falatozni. A második falat után cseng a telefon, menjek le segíteni gyerekülést vinni, itt a háznép...

Csudanap volt. Hozzátenném, szombaton dolgoztam.

Adjátok vissza a Hétvégém!


posted by Dreamer @ 23:15   0 comments
2012. július 14., szombat
Cruel things
Szerintem van pár olyan dolog, főleg egy kapcsolatban, amit semmiképpen sem teszünk meg. Pl.: nem csaljuk meg. Oké, ez egy evidens dolog, mondok jobbat: Ha elengedem bulizni a párom, azzal, hogy hajnalban taxival/bkv-val hazajön, akkor így is tesz. Nem pedig, mondjuk, egy másik címen vészeli át az említett éjszakát. Ez iszonyat kegyetlen, és én vagyok a hülye, hogy ha hasonló szituációba csöppenek, akkor küldök egy SMS-t?

Mire gondoljak? Elvitték az UFO-k? Pár nap múlva előkerül egy bokorból? Kezdjem körbetelefonálni a balesetiket? Jelentsem be az eltűnését? Telefon? Nem, azt nem veszi fel. 90% esélyt adok annak, hogy a volt lakásán fog szenderegni a haverjaival délig, és utána még én leszek lebaszva, hogy minek hívogatom. Ebben az esetben pár dolgot komolyan át kell gondolnom, mert nekem ez nem fér bele. Van pár kegyetlen dolog, amit a párunkkal megtehetünk, és ez bőven benne van.

Tényleg olyan nehéz egy buzi sms-t küldeni, hogy bocsi, nem otthon alszom?
posted by Dreamer @ 0:22   2 comments
 
 
About Me


Name: Dreamer
Home: Bp., Pest, Hungary
About Me:
See my complete profile

Previous Post
Archives
Links
Template by
Blogger Templates