2012. augusztus 31., péntek
Nyárbúcsúztatás előtt
A nyáron feltűnően aktívak voltunk a klánnal. Ákoséknál, Szarvason lógattuk a lábunkat. Úsztam is, rozmárban, mert elfelejtettük bepakolni a szemüvegem (UV szűrős úszószemcsi, csupa kék, nagyon alien fejem van benne. Vagy fremen). És eltoltunk egy kellemes "hetedik" style masquarade partit.

Ma pedig megyünk Balatonlellére, ahol Argi családja ruházott be egy nagyobb nyaralóra. Így elmondhatjuk, hogy hosszú évek után 2x3 nap klántali volt nyáron.

Barbi fogcsikorgatva bár, de kezd integrálódni, van, akit kifejezetten kedvel, van akit kevésbé, de ez már csak így megy.

Időközben a munka is realizálódott. Kaptam egy olyan elfekvő területet, aminek évek óta (gyak. amióta megalakult) nincs vezetője. Többek között technikailag nem tudják, hogy is kéne működnie, mit kéne mérnie, milyen elvárásoknak kell megfelelnie.

A főnököm szabad kezet adott (kvázi), így lerombolhatok mindent, és nicns Nagy Elefánt Tabu sem, megkérdőjelezhetem az összes szabályt. Csak legyen pénze a cégnek.

Ez nem olyan egyszerű, és hatalmas munka. Főleg, ha maga a software működésről sincs fogalmunk. Nem úgy értem, hoyg nekem vagy a teamnek, hanem házon belül senkinek. Úgyhogy nagy valószínűséggel sokat kell majd beszélgetnem cseh, román, francia kollégákkal.

Izgi.

Első lépésként összeállítottam a teamet. Hoztunk némi kompromisszumot, és átborítottunk egy másik osztályt is, de kész. Lelkesek, kreatívak, és mindenkinek olyan szerepe van/lesz, ami ideális. Innentől nekem kell belevetnem magam. a munkába. Nem is kicsit.

Három napja alig bírok kikapcsolni, az agyam tele van lendülettel, és mókusokkal, akik ötlet morzsákat sustorognak folyamatosan. Ki kell kapcsolni. Egy kis Alien rpg és vámpírkártya megoldhatja.

Egyébiránt volt a társ-osztályvezetőnek szülinapja. Ennek örömére kicseréltük az egerét, egy nem működőre. jah, és étkezési zselét öntöttünk rá. Szép téglalap formában. megköszönte. Előre rettegek a februártól.

Kérem szépen, kösz, hogy kérded, a szemem jól van. Eltelt 6 hónap, már nem KELL napszemüvegben kint lennem. Gyakorlatilag tünetmentes vagyok, egy kicsit hamarabb szárad a szemem, és kész. És jól látok. Nagyon jól. A dokinéni mindenesetre azt mondta, ő mindenkinek előírná az UV szűrős lencséket a nyárra, olyan erős a sugárzás.

Dio3- még mindig játszok. Az 1.04es patch nagyon sokat segített a játékélmény növelésén, de még mindig fenntartom, hogy szerintem a Baldur´s Gate1 enhanced editionnel szeretnék majd jó pár órát eltölteni. És a Dead island is hívogat, multiban.

Jelentem továbbá, hogy kibírtam. Egy év. Egy éven át egy darab programot, appot nem tettem a telefonomra. Így elmondhatom, hogy bizonyítottan nem irányítja az életem és nem a "legjobb barátom". Úgyhogy már tettem. És a budin már játszom is. Kb ennyire.

Meg tweeteltem kettőt. Bocs, hármat.

Ja, a csajom tegnap az auchanból hozott nekem egy üveg Jack-et. Asszem szerelmes vagyok.


posted by Dreamer @ 2:09   0 comments
2012. augusztus 15., szerda
Unom a...
Várom az októbert. Ha igaz, amit a főni megszellőztetett, akkor boldog leszek. Unom. 6 éve foglalkozom adósokkal, vagy így- vagy úgy. Ezt kibírni csak a változatossággal lehetett. 1 év behajtócégnél, 5 a banknál, de voltam operátor, csoportvezető, másik területre kerültem, utána osztályvezető. Ezt 2 éve tolom, és kezdek belefásulni. Nagyon várom az új kihívást, az új területeket. Nem lenne rossz innen nyugdíjba menni, feljebb lépni, de... De nem ebből a munkakörből. 
Így kell ez, de olyan viharokról pletykálnak már, és a tutifix titkos forrásaim is olyan dolgokat szellőztettek meg, hogy lehet, a vihar elmossa a terveim, és maradok ezen poszton. Ez nem lenne jó, bár mondjuk ha másik osztályra kerülök, az viszont kifejezetten kellemes lenne. Ha már maradok így, oszt.vez. legalább kapjak másik osztályt. Más rutinnal, más emberekkel, és igen, más ritmussal. 

Nem rézem magam kipihentnek. Sajnos a nyaralás a már-már családi puttony miatt szellemileg nem volt nagyon pihentető. Meg tudnék szokni még 3-4 hónapnyi pihit.. 
posted by Dreamer @ 2:06   0 comments
2012. augusztus 14., kedd
Batman újra szárnyal.. Vagy mégsem
A moziból kifelé azon morfondíroztam, hogy már mindenki úton-útfélen tudja, kijaza Bruce Wayne. Az még okés, hogy a nagy gonosz banda tudja - végül is ők képezték ki. De az, hogy az utolsó utáni kis árva gyerek is rájöjjön, az már azért kicsit feküdte a gyomromat. Oké, Bruce, ha le akarsz bukni, akkor NE, ismétlem, NE menj árvaházba! Minden harmadik kiskrapek komoran bólint majd feléd, leszegett állal, felfelé sütő tekintettel, és némán üzeni majd: "I Know".

Nem volt rossz a Dirk Knight Rises. Félreértések elkerülése végett. Amit vártam, azt megkaptam. Epic zenére püfölik egymást. A gondom az, hogy iciri picirit hiteltelen volt az egész. Úgy értem, okés. Itt vagyok én, a majdnem rokkant kisnyugdíjas, szembe velem a 100 kilós izomkolosszus, akiről tudom, hogy nem Bob Sapp-ként akar paraszt-lengőzni, és nincsenek morális aggályai, ha pár arcot be kell verni. Mit teszek?

a; ökölpárbajt vívok vele, mano el mano, ki a legény a gáton, ´lezúzom, vazze!
b; sokkolópisztollyal, bumeránggal, parittyával, ÉSSZEL legyőzöm a film elejef elé, és röhögök a szájtáti nézőkön, hogy "ennyi volt".

Érted?

Szóval a sztori nekem döcögött. A neutronbomba természetesen nem hagy sugárzóanyagot maga után, és Gotham él és virul. Jah, és egy generátorra minek szerelnek időzítőt? Kolléga mesélte, olyan, mintha a Paksi Atomerőmű C blokkjára kiraknának egy visszaszámlálót, arra az esetre, ha egy terrorista betörne és átalakítaná bombává, vagy mi. Logikátlan és buta dolog, na.

Ami nem döcögött, az a zene, a látvány, az akciók, a főszereplők. C. Bale ismét jól dolgozott. Habár nem egy "Gépész" szintű dolgot tett le az asztalra, de megteszi. Mr. Hardy pedig továbbra is lenyűgöző. Aki ismeri, az tudja, hogy Bane egy olyan karakter, amihez hasonlót sem játszott soha. Szerintem tíz pont.

Anne Hedövéj is megtette a magáét. Külön öröm, hogy a "Catwoman" szó egyszer sem hangzik el a film során, végig "betörőként" vagy "tolvaj"-ként aposztrofálják a csajt.

All in all: nézzétek meg, mert kellemes kikapcsolódás. Hosszú film,d e fel sem tűnik majd a játékidő. De én nem úgy jöttem ki a moziból, mint a második rész kapcsán. A katarzis elmaradt, a tesztoszteron meg.
posted by Dreamer @ 5:35   0 comments
 
 
About Me


Name: Dreamer
Home: Bp., Pest, Hungary
About Me:
See my complete profile

Previous Post
Archives
Links
Template by
Blogger Templates