 |
| 2012. április 11., szerda |
| Kepes András - Tövispuszta |
Történt, hogy szabadságon voltam, és az első nap reggelén felrobbant a gépem tápja. Így "kénytelen" voltam azokat a könyveket elővenni, amiket már rég elkezdtem és nem tudtam befejezni, vagy el akartam kezdeni, csak a virtuális függés gonosz manóként elrabolt tőlük.
Így prioritást élvező kölcsön kötettel kezdtem, a Tövispusztával. Kepest a tv-ből ismertem, nagyon szimpatikus, jó humorú és jámbor embernek, nagyon jó és igényes beszélgetős showkat vezetett. A "Desszert" amúgy is az egyik kedvencem volt.
De vissza a könyvhöz. Alapvetően "Tövispuszta", alias Szentágostony történetét meséli el, illetve azokét, akik az első világháború után éltek ott. Időben elég hosszú korszakot ölel fel, és pár fejezet erejéig elhagyja Tövispusztát, megjárja a német megszállás előtti Párizst, az ´56os Budapestet, és bemutatja a 70-es évek Magyarországát, a város-falu párhuzammal. Kicsit kitekint Erdélybe, és az utolsó fejezet napjainkban játszódik. Több szereplő szemén keresztül vezet minket végig, s azok gyerekin és unokáin át.
Amiért érdekes a regénybe oltott sok-sok történet, hogy nem tudom nem elhinni, hogy ne volna igaz történet az egész. Annyira emberi. Esendő, bájos, szörnyű, és önző. Egy interjúban Kepes elárulta, hogy az ő családja története is, persze, álnéven, és ő maga is szerepel a regényben, de nem árulja el, kicsoda. Azért az utolsó fejezet nézőpont váltása elég sokat elárul, de oda se neki.
Alapvetően azt hittem, ez egy bájos és jópofa könyv. Egészen addig, amíg arcul nem ver, és ki nem ragad a negédes falusi idillből. Jól írta a hátlapon: "Ahogy elnézem, jó mocskos kis történet lesz, tele vicsorral és könnyes röhögéssel, szerelemmel, gyilkossággal, barátsággal és árulással, fordulatokkal és közhelyekkel. "
Külön piros pont a szerzőnek, hogy nem foglal állást, és kínosan nem minősít, még a szereplői sem. Egyedül az utolsó fejezet, ami ebből a szempontból is kilóg a sorból, de nem tolakodóan. Így nem ítéli el a nyilasokat, az ÁVH-t, a szovjeteket, a nácikat, akiket elvitt az autó és akik elvittek az autóval. Nem ítéli el az avantgarde művészt, és a tenyeres-talpas földművest. Sőt. Az egyik szereplő politikai rendőr, és mégis a legszerethetőbb karakter.
Onnan tudom, hogy jó a könyv, amit befejezek, hogy sóhajtok egy nagyot, és elrévedek messzire. A Tövispuszta után megborzongtam. És egy apró, kicsi pillanatra elkaptam a saját életem, és láttam a könyv egy fejezetében. Félelmetes érzés.
Ajánlom MINDEN barátomnak, kivétel nélkül. |
posted by Dreamer @ 6:20  |
|
|
|
|
| |
|
|
Felveszem a listába...