|
2012. április 18., szerda |
Star Wars - The Old Republic MMO teszt |
Korábban írtam már MMo tesztet, ahol gorrcső alá vettem a World of Warcraft, Warhammer MMO, Aion hármast, és kihoztam, hogy grafikában az Aion nyer, PvP és "élő környezet" terén a War, de hangulatban a WoW viszi a prímet. Az elmúlt 3 hónapban azonban behatóbban is megismerkedtem a Bioware első MMo-jával, és a másik trióhoz viszonyítva írom le a főbb támpontokat, és szubjektív élményeimet.
Tehát akkor SWtOR.
A Bioware első blikkre nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis ez az első MMO, amit fejlesztenek. Korábban viszont rengeteg olyan kultikus terméket adtak ki, amik vérbeli szerepjátékok, illetve két Star Wars tematikájú terméket (Kotor 1-2). Személy szerint a Blizzard mellett a kedvenc kiadóm illetve fejlesztőm a Bioware, ugyanis, akárcsak a másik cég, ők is rendkívül igényes, és a maga nemében páratlan dolgokkal rukkoltak elő (Baldur´s Gate sorozat, Mass effect sorozat, NeverWinterek, stb).
A Világ
Star Wars, értem? Innentől nagyon nehéz újat mondani. A sztori szerint a Sith-Old Republic kedves keringő közepén kavargunk keveset, épp a hidegháborús időszak alatt. Amikor egy Darth Malgus nevű arc porig rombolta a Coruscanton lévő Jedi templomot, a köztársaság kicsit megszeppent, és különbékét ajánlott a frissibe visszatérő sötét köpenyes pszichopatáknak. Persze, a határokon, ahol a játék idő nagy részét töltjük, folyamatos villongások és helyenként nyílt csetepaték mennek. Ide csöppen a játékos, és próbál elevickélni valahogy..
Játékos
Fajból sok van, de minek. A Bioware is nyíltan megmondta, nincs nagy különbség az egyes választható opciók között, pusztán azt a célt szolgálja, hogy jól nézzen ki. Pici plusszt mindegyik ad, de soha nem olyat, ami bármelyik kasztot is kiszolgálná. Ellenben pár durva lehetőség kimaradt, pl.: mon calmari, vagy ewok, vagy kaminói, esetleg rovarember a geonózisról vagy akár droid. Ez utóbbi mondjuk indokolt, mert egy idő után a szokásos kaszt/faj megkötéseket át lehet hágni, de erről később.
Kasztból már viszont lehet csemegézni rendesen. Mindkét oldalon megvannak a testvérkasztok, így a ballansz elvileg fenntartható. 4 fő kaszt van, akik 2 specializációt tudnak felvenni, azaz mindkét oldalon 8 opció között választhatunk, tágabb értelemben 16 kasztot kínál a játék. Az volt a főbb prekoncepcióm, hogy "miként lehet egy egyszerű fejvadásznak esélye egy jedi/sith ellen?". Nos, lehet. A clone wars során is bebizonyosodott, hogy ha hátba lőnek egy fénykardos fickót, az fáj, de ha nagy ágyúval az első lövésre kiverik a kezéből a beretvát, az is fáj. A fejvadász meg le-lángszórózza, amit nehéz karddal hárítani.. Szóval még ha fogcsikorgatva is, de elfogadtam az ilyen térű világ képet.
Ami jó, hogy minden főkaszt esetén eltérő játékmechanizmust is kapunk! Még két tank spec is másképp működik! Pl.: egy fejvadásznak arra kell vigyáznia, hogy ne melegedjen túl a felszerelése, míg egy katona a lőszert kell beossza. A sith varázsló/inkvizítor manát menedzsel, egy sith harcos pedig dühöt gyűjt. A sok mechanizmus egy része visszaköszön a WoW-ból, de ez a "túlhevülés" dolog nagyon tetszik! Nincs olyan érzése a játékosnak, hogy 2 külön DPS kasztja ugyanolyan! (WoW Mage=SH Priest= Warlock, mind manából gazdálkodik, csak a spellek különböznek és a petek).
Történet
Minden MMO rákfenéje. Aion? "Te vagy a félangyal és induljá el. Hova, mester? Anyádba, oda!" WoW? 1-10.ik szintig: "itt ez a kiképzés, és utána, őő... mennyé el. Hova, mester?...". SWTOR? Első szinttől az utolsóig egy bonyolult, kerek, lineáris történetvezetés részei vagyunk, milestone szerű döntésekkel. MINDEN főkasztnak más és más, azaz oldalanként 4-4 komplett és konkrét történetet kapunk az SW világából! Ezt nagyon ügyesen oldották meg, ugyanis van több olyan zóna, ami sztori szempontjából lényeges, no, ide CSAK a player léphet be, illetve ha csapatban van, akkor VELE a többiek! Sokan fanyalogtak emiatt, és ez egy apró kritika az SWTOR-nak: a játék fejlődős része egy Bioware RPG, ami havidíjas. Ellenben ez egy erőssége is, mert messze hangsúlyosabb a történet, mint a jelenlegi többi általam kipróbált MMO esetén!
Ami tényleges negatívum, hogy a sztorit nem lehet nagyon kikerülni. Max. akkor, ha eléred a 15.-ik szintet, és onnantól csak PvP-zel, de akkor a játékélmény 75%-át kihagyod!
Grafika
Az Aionhoz hasonlítanám. NEM olyan szép és kidolgozott az Aion, így itt nekem kicsit csalódás a játék. Ellenben amivel mégis több, az az "élő környezet". A sith főváros egén lassan cirkálnak a csillagrombolók, a hadi-bolygó egét füst borítja, és véletlenszerű becsapódások törnek meg a bolygó egén lévő pajzson. A dzsungelben gyíkok másznak elő üregükből, a kanyonban kis bogár mászkál a falon, stb. Az SWTOR világa él, és mozog, és részese a játékos. Lehetne szebb is, de gyanítom, hogy az JELENTŐS konfigurációs problémákat okozna sok-sok játékosnak.
Külön öröm, hogy a mechanizmusnak hála, a karakterünk szebb/csúnyábbá válik, attól függően, hogy a sötét vagy világos oldalt választja.. (sajnos kikapcsolható feature).
Hangok/zenebona
Mégis, mit vártál? Igen, a zenék 70%ban John Williams munkái, a párbeszédeket mindig audio kíséri, a fénykard búg, a lézer olyan hangot ad, amit már oviban is utánoztál az első legóból készített fegyvereddel. Ha tetszett a film, itt magad alá rosálsz a gyönyörűségtől, ha nem, akkor unottan legyintesz az ismerős zörejekre. Engem megvett.
Miben más, mint a többi MMo?
Több dolgoban is. Elsőre a történetvezetést emelném ki. Másodsorban a Bioware sikeresen beemelte az MMO-jába a leginkább Mass Effectben megismert companion rendszert. A párbeszédek alatt két lényegi dolog történhet. 1: sötét oldal/világos oldal pontokat kaphatsz, illetve a companionod veszíthet, nyerhet "kötődést". Minél több van, ad küldetéseket, beszélget veled, elhív a kabinjába egy pásztorórára, stb. Kasztonként 6-7 társat lehet a történet alatt "felcsípni". Ellenben ez nem automatikus, néhány nem áll be hozzád, ha úgy döntesz. Persze, dőreség nem telezsúfolni a hajód hűséges követőkkel, ha engem kérdezel..
Jellem
Már többször utaltam erre a világos oldal/sötét oldal dologra. Ahogy írtam, ha nagyon-nagyon kegyetlen, gonosz, rátari és pukkancs vagy, sötét oldal pontokat kapsz: Sajnos, az SW bipoláris világképe szerint akkor GONOSZ vagy. Nagyon, És csúnyulsz. Sápadt leszel, felreped az arcbőröd, és a szemeid sárga/vörösben pompáznak. Ez játéktechnikailag is fontos, ugyanis pár tárgy kitétele, hogy legyél vagy nagyon gonosz, vagy nagyon galamblelkű. Nyilván, ha olyan kísérőd van veled, aki jóságos diplomata, és te egy bukdácsoló Jedi Consular vagy, akkor bizony hamar meg fog utálni, látván, hogy a harmadik ártatlan civilt mészárolod le..
Cooperative
Ha csapatban vagy, márpedig ez MMO esetén gyakran fordul elő - akkor u.n. Social pontokat kapsz. Ha beszélgetsz a másik játékossal, akkor is. Leginkább a PvE tartalom alatt csorog ez, és bizony, soc. ponton lehet különleges ruhákat, ajándékokat venni, így nem elhanyagolható sem. Amikor csapatban bementek egy olyan területre, ami csapatot is igényel (WoW-ban Insta, itt Flashpoint), akkor a szereplőkkel ugyanolyan történetet játszol végig, és ugyanúgy szerezhetsz dark side/light side pontokat, de mindig véletlenszerű, hogy ki kinek hogy válaszol. Pl.: Egy kapitány elárulja a partit. Válassz: megölöd, vagy nem. Rhilen dob: 70. Balázska dob: 100, megöli. Social pont jár a magasabb dobásért (Rhilen: 2, Balázs 4), és 100 Dark side pont Balázsnak (Rhilennek 100 light side). A kapitány megmurdel, és a flashpoint története e szerint megy tovább.
Legacy
Alapvetően szeretnék több karaktert, un. "alt"-okat indítani. WoW-ban nagyon sokat healeltem, és DPS-eltem, és hiányzik az "elbújok és hátulról ledöflek" nindzsa játék is. Az SWTOR készítői belegondoltak, mi teszi igazán egyedivé (többek között) a szappanopera univerzumot. Igen, a családi kötelékek! Áj Em Jór Fádör! De szerintem a Fett családról is lehetne beszélni..
Szóval az alt karaktereket családi viszonyba lehet elhelyezni. Ez azért jó, mert mondjuk egyes képességek örökölhetőek, akárcsak speciálisan összerakott felszerelések. Milyen jó is, ha a kemény katona félretolva a kifogyott puskát, elkezd az erővel kavicsokat csapdosni a gaz ellenfélre? Ráadásul választhatunk családnevet, és azt fogja az alt karakter viselni.
Mitől rosszabb, mint a többi MMO?
Nem rosszabb, hanem új. Egy 6-7 éve futó, még élő MMO-hoz viszonyítva kevés a tartalom a játékban. Főleg a PvE tartalom kevés, a 2+1 raid (Operation) végjáték zsenge, ráadásul egy mai guild hamar lefarmolja. Kevés a PvP tartalom is. Mint induló játék, így óhatatlanul is hátrányban van a többivel szemben. jelenleg 4 nyílt arénája van, ahol csapatok harcolhatnak egymás ellen, de nincs 1v1, 2v2 rendszere, továbbá hiányzik a ranglistás lehetőség is. A PvP része így a többihez (főleg a Warhammerhez hasonlítva, ahol a PvP a király) iszonyatosan kevés.
Én nagyon jól elszórakozom vele. A hangulata egyedülálló, az élő környezete príma. A története magával ragad, és nem sematikus, vagy ha azt gondolod, hogy az, akkor jön majd a svédcsavar.. A jóságos jediknél is léteznek intrikáló korrupt mesterek, a veterán zsoldost is elárulhatják a társai, és a semleges fejvadászt is belesodorhatják a köztársaság belvillongásaiba..
A Bioware-t ismerve, ez egy príma játék lesz. Jelenleg is folyik egy globális kampány, a Tatooine-on elszabadult vírussal, ami azt eredményezi, hogy a legtöbb karakter a homokdűnék között keresi az ellenszert az ismeretlen betegségre.. és fertőződik meg, s válik Rancor szerű szörnnyé.. |
posted by Dreamer @ 2:15 |
|
2 Comments: |
-
Mennyire teszi félisteni karakterekké a játékosokat az Erő?
Ez ugye nem az a játék, ahol a tápos jediddel csillagrombolókat ránthatsz le az űrből a bolygóra magadhoz, pusztán az Erő segítségével?
-
Szerencsére a Force unleashed-es túlzások itt egyáltalán nem tapasztalhatóak. Az nem a Bioware féle stílus.
nagyon erősek a karakterek, de az ellenfelek is azok :).
Jah, és ami nagyon friss élmény: Kotor 1-2 sztori lezárása is ebben a játékban található "Boarding party" és "The Forgery" flashpointokban!
|
|
<< Home |
|
|
|
|
|
|
|
Mennyire teszi félisteni karakterekké a játékosokat az Erő?
Ez ugye nem az a játék, ahol a tápos jediddel csillagrombolókat ránthatsz le az űrből a bolygóra magadhoz, pusztán az Erő segítségével?