 |
| 2012. május 4., péntek |
| Út a Diablo III-hoz |
| Életem virtuális volta igen kiterjedt, szerteágazó, és hosszú múltra tekint vissza. Az első elektronikus kütyü, amire emlékszem, egy régi "Simon mondja" volt. Egy nagy műanyag dobozszerű valami, amin volt négy színes gomb. A doboz zenélt, ami fényhatás tekintetében felvillant valamelyik gombnál, és nekem azt újra kellett játszanom. Utána a dallam kiegészült egy újabb hanggal, majd megint, és egy pofonegyszerű, ámde nagyon szórakoztató memória játékban vehettem részt. Persze, apámé volt, és én ovis voltam. No, meg unokatesómnak volt egy kvarcjátéka, ahol egy űrhajóssal el kellett jutni az ágyús hajóhoz, miközben fentről záporoztak az idegenek. Ha eljutottunk, akkor le lehetett lőni a képernyő felső sarkában lévő anyahajót. Nehéz volt.
Utána általános iskolában megismerkedtem az amigákkal és a C64-el. Két abszolút kedvencem volt, a Giana sisters, és a Golden axe. Emellett félelmetes mennyiségű időt vitt el a Pit Stop, Uridium, Zexon, Donkey Kong 1 (amit láttam már "hordó" néven is futni), vagy az Archon Ultra, stb. A szomszéd srácnak is volt C64-e, egy iskolatársamnak Atarija, egy másiknak amigája. Mindenki tudta, hogy az atari nem annyira jó, a C64 és az Amiga meg igen. De a gameboy vitt mindent. Mario, Star Wars, midnenki ezekkel akart játszani.
Majd úgy felső tagozat táján a szomszéd lecserélte a commodort PC-re. Majd én is.
Az első időszakban a Dune2, Mortal Kombat 1, Alone in the Dark és az Eye of the Beholder III kötött le minket. Kicsit a Maniac mansion is. Majd egyre jobbak lettek a programok, és mi csak kapkodtuk a fejünket. Nekem a sokkélmény talán a Warcraft II okozta, és a Day of the Tentacle. A Warcraft II a mozi szerű intró miatt, a DotT pedig a hangkártyák kihasználtsága végett.
A Warcraft II az életem játékidejének nagy részét lefoglalta. Mégpedig a pályaszerkesztő miatt, ahol nem csak a domborzatot, kezdő területeket határoztuk meg, hanem az egyszrei egységek értékeit is. A haverommal órákat, éjjeleket töltöttünk a másiknak pályaszerkesztéssel, történetek kitalálásával. Egy hőssel, kalandokkal, mintha mini rpg-ket szerkeszthettünk volna.
(Emellett a Spear3D/Wolfeinsteint felváltotta a Doom I-II, és rájöttünk, hogy 99 frag után 00át mutat a rendszer).
Majd eljött az idő, és betört az internet, és vele együtt a Diablo széria első része. Egy játék, aminek a multiplayer részéhez 16 MB-re van szükség, és egy erősebb PC! Fantasy is volt, hangulata is volt, addig egyedülálló játékmenettel, grafikával! Valamint olyan kézikönyvvel, ami láttán még ma is elismerően hümmögök.
El ne felejtsük megemlíteni a több tízezer forintos telefonszámlákat, amik szintén új dolognak számítottak..
Az első olyan játék volt, ahol ijedten vettem észre, hogy egy bazi nagy reflektort szegeznek rám, a gép előtt, majd jöttem rá, hogy felkelt a nap. Ami furcsa, mert este nyolckor ültem le játszani. A Diablo I kiegészítője szintén feltette a lécet, Hellfire néven futott, hozott egy új kasztot, két új labirintus típust, és szintén a képernyő elé szegezett órákon át.
Sajnos az internet fejlődésével elmúltak azok az idők, amikor az Újpesti piacon másolt CD-ket vettönk 500 forinttért (Stonkeep-re emlékszem), és a Diablo II idején már dühöngött a kalózkorszak.
A második rész kicsit csalódás volt, ugyanis pont akkor jött ki a Vampire: The Masqurade Redemption is, csodálatos képi világgal, gyönyörű grafikával, és a Vampire szerepjáték hiba nélküli bemutatásával (még ha a játékmenet nehézkes is volt). A Diablo II csúnya, rút játék képét festette.
VS
Ellenben a mai napig játszok vele. Maga a játékmenet, a hangulat, a kihívás (!) olyan tökéletes elegyét adja, amit csak nagyon kevés termék. Egyszerű, mint a megy mag, de mesteri szinten marha nehéz. Szerteágazó, giccses barbi-baba játék.
A Blizzard tud. Nagyon tud.
Őszintén remélem, hogy a széria, 11 nap múlva megjelenő új része legalább a felét tudja annak, amit a 12(!!) évvel ezelőtt megjelent verzió, mert akkor nagyon-nagyon megéri a pénzét.
Számolom a napokat.
|
posted by Dreamer @ 7:14  |
|
|
|
|
| |
|
|
