2012. június 6., szerda
Hát
Háttal nem kezdünk mondatot? Pedig pont, hogy de! Vasárnap, porszívózás közben rájöttem, hogy ez a cselekvés voltaképpen extrém sport. Ugyanis azt éreztem, hogy valami beragad, nem mozdul, ellenben fáj, olyan deréktájon (mondhatni, a seggem felett). Odahívtam Barbit, szépen kezébe nyomtam a porszívót, és lefeküdtem, hanyatt. Nem volt jó érzés, fájt a csípő minden terű mozgatása, úgyhogy uszadékfát játszottam.

Kiderült, ezt hívják lumbágónak. NEM isiász, sz durvább, és szerencsére nem párosult (még) de azért kellemesen ijesztő élmény volt, így 29 évesen. Még szerencse, hogy utólag megnyugtattak, hogy életkortól függetlenül előjöhet, és hajlam kérdése a dolog. Nos, újabb dolog, amit örököltem kedves szüleimtől.

Szerencsémre nem volt olyan súlyos, hogy két napi pihenés után ne tudjak bejönni dolgozni. Gondolom,a  reumatológiát nem fogom megúszni, se a gyógytornát. Valamint a plusz tizenöt kiló sőlyfeleslegnek és az edzések elhagyásának ehhez semmi köze.

Mydeton+Voltaren gyógyszerkoktél marad addig, és reménykedem benne, hogy megjavul tökéletesen. Most fáradékony a gerincem és tompán fáj, de sokkal jobb.

Rádöbbentem, hogy mi az előnye a laptopnak az asztalival szemben: ha folyamatosan és konkrétan hanyatt kell feküdnöm, akkor laptopon tudok játszani, asztalin nem.
posted by Dreamer @ 6:58  
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home
 
 
 
About Me


Name: Dreamer
Home: Bp., Pest, Hungary
About Me:
See my complete profile

Previous Post
Archives
Links
Template by
Blogger Templates