2011. május 31., kedd |
Szarvas |
A gugli analízise szerint jó ha tucatnyian olvasnak, ami jó is, de rossz is.- Az embert marhára motiválja, ha egy kicsit is kedvelik az irkálmányait. Aki abbahagyja a bloglást, az csak vessen pár pillantást a statisztikáira, és máris megjön a kedve. Vagy elmegy messzire.
Újfent elhúztunk Szarvasra, idén először. Kocsival sokkal kellemesebb az út, semmint vonattal rohadni négy óráig. Szeretem a kis távolságokra üzemestített bizmotokat, de az első pár perc romantikus felhangja után kapunk egy kis taslit a realitástól. Azaz a szagokat, a szaunát, és a beltéri tenyészetet. Idilli, romantikus, egzotikus, és nagyon mocskos.
Bezzeg egy volvoban valahogy kibírhatóbb.
Nehéz összefüggéseiben mesélni a hosszú-hétvégéről. Nagyon jó volt, hogy kikapcsolhattunk. Nem siettünk sehova, nem volt kötelező semmi. Napfény, fürdés, csónakázás, bográcsos kaja, halászcsárda. Még forma1-et is néztünk, az omniózus fociról nem is beszélve. Életemben ennyi sört nem ittam még, de csurrant-cseppent pár üveg pálinka és limoncello is.
Az allergiám nagyon megijesztett. Az, hogy a szemgolyóm kidobtam az ablakon, és a torkom taknyomban fürdött, egy dolog. De hogy annyira megviselt a tüsszögés, hogy egy idő után komoly fizikai fájdalmat okozott, na az extratartozék volt. Zsibbadás a baloldalon, a könyököm belezsibbadt, a tarkómnál, mintha tűvel szurkáltak volna, a derekamnál szintén. Mi va´szívroham a tüsszögéstől? Érdekes.
Ma meglessük HD*-ban is a trónok harcát jól.
Amúgy aki szeeti egy kicsit is a westernt, az nézzen True Grit-et (A félszemű magyarul)
Egy Johne Wayne feldolgozás, ha jól tudom, amit Oscara is jelöltek. Tekintve, hogy nincsenek benne buzik, értelmi fogyatékosok, vagy amerikai hősök, nem kapott aranyszobrot. De Jeff Bridges zseniális, Mat Damon szintén. A vége szerencsére nem teljesen happy end, és lehet rajta gondolkodni. Valamint csihi-puhi is akad. Jó film, majdnem, mint a Börtönvonat Yumába.
IMDB szerint 8.0, ebbe kiegyezem én is. |
posted by Dreamer @ 6:24 |
|
|
2011. május 23., hétfő |
Charge! |
Kipróbálom ezt a "zöld" kávét, ami ugyanolyan, mint a többi instant: sok cukorral iható. Tulajdonképpen mindegyik kávé csak sok cukorral iható. Azt hiszem, írok pár sort erről a trónok harca LARP-ról. Ugyanis tudom, hogy amikor anno domini az én játékaim lementek, tűkön ülve vártam a hasonló beszámolókat, és biztos Alew és Zsolt is már morog és remegő kézzel klikkelget, hogy "mi van má´ mé nem írtak, csak nem szar volt?)
Ákosommal és rég nem látott Libivel toltuk le az arcunkat, majd rögtön jelmezt próbáltam. Szerencsére nem lettem Radagast, ezúton is köszönöm a kellékeket, a fényképen nézve igazán daliásnak érzem magam (és a nagy hasam sem látszódott benne, csak a deli delták). Külön férfinak éreztem magam az óriási, két kilós fejszével a kezemben. Ez olyan lehet, mint a nagy asztal az irodában, vagy a szőrös sebváltó a merdzsóban.
De előreszaladtam. A helyi étterem drága volt, Pesten ennyiért sokkal jobb minőséget kapok. Sajnos ismét a falánkság bűnébe estem, sokkal jobban járok, ha a szenmdókat eszem meg, amiket a legkedvesebb csomagolt.
Sebaj, még egy kis pálesz után alvás, másnap mikor Zsolt ébresztett már zuhanyoztam, és a derék szobatársaim is fenn voltak. GP kedvesen úgy keltette a fennmaradó játékossereget, hogy "milyen ciki, de az öregek már kész vannak, keljetek fel!". Hát kössz. Én 28, te mennyi?
11kor kezdtük a tényleges játékot, a déli söpr.. akarommondani a másfél ex és Momo öltözésének köszönhetően. Bravosiak.. Dax (Alpha) meg is jegyezte, hogy a kalózokat a Nyár szigeteken felkötik. Na jó, mivel a lányok (kivétel nélkül) mind nagyon dögösek voltak, a büntitől ezúttal eltekintünk.
Maga a játék este fél kilencig tartott (számomra). Azt kell mondjam, ez nagyon hosszú volt. Legközelebb mindenképp iktassunk be egy szünetet, mert a végső nagy jelenetnél egy épkézláb mondatot sem bírtam kinyögni, ha nem lett volna Alpha, akkor totál leégek. Mondjuk ez sem baj, majd arra fogom, hogy ser Uller nem a szavak embere, és már nagyon mérges volt. de akkor többet ordítok. Azét hagytam abba, mert pár kislány játékos egy kissé megrémült.
Szerep volt, esküszöm!
Alapvetően élveztem a játékot, még a tehetetlenségből adódó frusztráció ellenére is. Nagyon elfáradtam, már nyolckor le tudtam volna feküdni vasárnap. Utálom a nyarat, a meleget, és az allergiát, ami elemészt és rettenetesen sok erőt vesz ki belőlem.
Ákos summázáősa: nagyon elszoktunk mindentől, ami nem vampire. Ha a karakter nem NPC lett volna direktívákkal, akkor a játék 10.ik percében ölöm le Ashford grófját és szegény özvegy nővérkémet. Kútba velük. Én meg szépen kinyilatkoztatok, és magaménak vallom a fiatalabb Ashford gyerekeket, a nagyokat pedig falra küldöm, ´oszt csókolom. (persze, feltéve, ha nem nyilaznak le az "új" kastély lábainál).
A sztoriról: Ser Uller egy önérzetes pöcs, a Baratheon lázadás alatt űzetett el a családi koszfészekből, mert Robi mellett "kardoskodott". Utána vele. Sokáig. Az elmúlt tíz évben főtt a levében, és mivel elég nyughatatlan srác, végigharcolta az életét (16éves korától 40ig. Laza. Én sorozatgyilkosnak mondanám inkább).
Szóval fejébe vette, hogy elmegy a bátyus bulijára, jól bemártja, és a szemére olvas minden 30 évnyi sértettségét. Élete nagy napja totális kudarccal zárult, a házakból kettő maradt csak semleges, kettő a bátyus mellett bontott zászlót, ráadásul a zsoldosok, akikkel addig hullajtotta vérét, elárulták.
Amikor utoljára látták, ser Uller a szégyentől vöröslő fejjel vágtatott ki az Ashford birtokról.
A továbbiakban nyilván nem játszhatom a krónika jelenlegi "főgonoszával", de nem irigylem a játékosokat. Uller habár egy bunkó paraszt, ha károkozásról van szó, nem hülye. Sőt.
Amit máshogy csináltam volna: először is, vennem kellett volna pár energia italt. Kettőt. Másodsorban az Ardenekre jobban rászállhattam volna, nem csak finoman a távolból zsarolni (nem étették meg/nem akarták). Forszájt esélytelen volt, ott elértem a maximumot, és utoljára kellett volna Dorne-al tárgyalni, ők mellém álltak volna, ha már az Ardenek is. Havenwoodnál a semlegesség is jó lett volna, és majdnem sikerült. Sajnos a Havenwood ifjú Lord túl sokat beszélt. Nem kellett volna (DZSIHÁÁÁÁD).
Ostoba Tristen Wayne.. én előkóstolói álláshírdetéseket és totálisan új taktikai repertoár beszerzését támogatnám, höhh.
Maguk a játékosok aranyosak voltak, és habár jócskán akadt "első bálozó" vagy másod, abszolút jót játszottak, és köszönöm mindenkinek. Remélem IN nem sértettem meg senkit, aki OUT így érezné.
A célom elsősorban a játékosok animálása volt, értük voltam, remélem sikerült pár izgi percet és fejtörést szerezni. Ha nem: legközelebb jobban fogok igyekezni, ígérem (és megpróbálok kevésbé lepukkanni a játék közepére).
Ha GP szeretné/engedi, és nem talál benne spoilert, a fentieket úgy-ahogy van, kitolnám a vonatkozó tolkien fórumba. |
posted by Dreamer @ 6:23 |
|
|
2011. május 19., csütörtök |
Héj dzsó! |
Alakul, alakul. Mennyire izgalmasabb, amikor nem csak a saját nyaradat tervezed, hanem még 7 emberét is! Jellemzően van 6 emberem, akik egy mailben átküldik, mit szeretnének. ´Oszt van egy, aki küld 3 emailt, kétszer szól, és midig mást vázol fel. Utána a fejéhez kap "elbasztam" és variálna megint. Ekkor mondtam azt, hoyg sajnálom, de véglegesítettem. És ekkor jön az, hogy mennyire felnőtt valaki. Ha ez egy valóságshows véglény vitte volna véghez, akkor már most elkezdene áskálódni, ordítani, és megmondani, hogy mit hova rakjak. Ehelyett azt mondta, hogy "így jártam, akkor megoldom". Hogy legyek én így véreskezű, amikor a kínpadra szánt páciens azonnal bevallja minden bűnét?
Mindenesetre a saját házatájim körül is elfokozódnak az események, a dolgok jelenlegi állása szerint májusban már nem lesz otthon hétvégém. Most Martin lájv, utána szarvasi weekend, és végül.. Nem, az már Június. Ma megyek jelmezt nézni, remélhetőleg sikerrel járok. Ha nem, az se baj, csak nem leszek annyira.. nem..semennyire sem autentikus.
WoW-ban meg gondolkodom Illuvin, az éjelf frakcióváltásán. Azaz, a szende (?) tündibündi kiscsajból legyen egy.. őőő troll? :) |
posted by Dreamer @ 2:11 |
|
|
2011. május 9., hétfő |
Senna vs Alekosz |
Vasárnap úgy döntöttem, hogy a VV4 helyett inkább valami tartalmasabb időtöltéssel fogok rápihenni a hétfőre. Úgyhogy megnéztem a Sena dokumentumfilmet.
Amúgy is elegem van a VV-ből, ahol azt jutalmazza a néző, aki prosztóbb. A döntőbe bejutott két pszichopata és egy retardált. Most komolyabb, ezeknek a sérült lényeknek fizetek, hogy milliomosok legyenek? Botrány.
Sennán meg nagyon sokat gondolkodtam. Félelmetes figura volt. Egyszerűen nem lehetett elég gyors. Az egész pasi egy visszafogott, halkan beszélő, mosolygós srác volt, aki nem lehetett elég jó. A pályán teljesen kivetkezett magából, átalakult, és akkor sem vette el a lábát a gázról, amikor a csapata ordít vele a rádióban, hogy "vezetsz öreg, lekőröztél mindenkit, lassítsá´). Persze, balesetet szenvedett ekkor is.
Jackie Stewart szerint neki volt akkor a legtöbb balesete. Igaz, a legtöbb pool, legtöbb futamgyőzelem is az övé volt. Hihetetlen ikon volt. A kitartásával, a személyiségével, az agyával. Ő akkor is jobb akart lenni, amikor nyilvánvalóan ő volt a leggyorsabb ember a világon. Saját magával küzdött (Meg Prosttal és a Williamsszel).
engem nagyon megrázott a film és hatással volt rám, ajánlom mindenkinek, annak is, aki egyébként nem szereti a forma 1-et. Szerencsére kevés a technikai bla-bla. |
posted by Dreamer @ 8:57 |
|
|
|