|
Rég-múlt-blog |
Olvasgatom a régi, bezárt blogom, érdekes. Hihetetlen élmény, de NEM lettem tőle rosszkedvű, ami azért elég gyakori.
Pl.: Írtam Circque du Soleilről:
"Ha nem jönnek megint, akkor az életem szegényebb lesz valamivel. Úgyhogy tessék elintézni, hoyg jöjjenek, mert AKAROM!" (2008.V.04.)
Lám, jöttek, elmentünk, megnéztük, és.. TÉNYLEG szegényebb lett volna az életem. Csodás volt. Ráadásul a kommentekben láttam, hogy Rabyn akkor/ott látta a kitett klippet, és.. ők is elmentek, megnézték.
Ó, szakítás után derült ki, mennyi barátom van (vagy hasonlók, hehe)
"Elég sok emberrel tudtam beszélgetni az elmúlt időben. Kivel virtuálisan, kivel személyesen. Szeretném megköszönni nekik, név szerint Zsoltnak, Mírielnek, Tsigának, és az sms-ekért Ickének, Lamynak, Ringnek." (2008.V ismét)
Hehe, köszi. Jó kis hét volt, 3 ivászattal, sok beszélgetéssel, tényleg. Szerintem nektek köszönhetem, hogy a szerelmi kamaszbánatnak egy hét kellett és elillant. Az ilyenek, amiken ma kínosan vihogok:
"Még most sem hiszem el, hogy nincs nekem, nincs velem. Ma is többször azon tűnődtem, hogy mit csináljunk, hova hívjam. Együtt.
Üres lett az életem." (2008.IV)
Ehehee.. neeeeeem is én voltam, ezt valaki más írta le ám!
"Ezen is túl vagyunk. Szerencsére az emberismeretem nem csapott be, és megerősítést nyert, hogy a főnököm nem az az alamuszi fajta, és ha valakivel bajai vannak, akkor azt megmondja neki. Szóval a közvetlen veszély elmúlt, de célzott rá, hogy azért jobb lenne iparkodni. Jó. Akkor fogok. Mondjuk all in all ez is csak munka. Amit egyre jobban csinálok, szerintem. Meglássuk." (2008.IV. 04.)
Akkor iparkodtam. Most abban a posztban dolgozom, amiben az akkori főnököm, és jó vagyok. Akkor azon paráztam, hogy kirúgnak, mert béna voltam. Két év, és főnök lettem. (Vállveregetés)
Juhú, két éve klántalin, ahogy olvasom, eltévedtünk.. Idén nem (nagyon). Mert nem volt GPS?
"Ákosunk jobban hisz a gps-nek, mint nekem, úgyhogy dugóba kerültünk. Mert ki kellett menni a Róbert Károlyra, igen! Mert az jó! Mert ott van sok autó és lehet csodálni őket." (2008.III)
"ah, az Arsenal kikapott 4:0ra a ManUtd-től. Ez fájt nagyon. Ma a Milántól?"
Milan: Liverpool döntő volt, lehet tippelni. Arsenal drukker vagyok, voltam, maradok. Ezt egy sportot kevésbé kedvelő, de mondjuk ki, szerető ember sem fogja érteni. Adok egy kis tippet: Nick Hornby. Olvassátok, megértitek. A szurkolót nem lehet kritizálni. Illetve lehet, de nem érdemes. Meg kell tanulni vele együttélni, elfogadni. Más nem működik. mert bizony, a szurkoló a családi ünnepen is a twitteres közvetítést olvassa (ez két hónapja volt, nem a múltban: az Arsenal vezetett 4:0ra a Newcastle ellen.. a vége 4:4 lett, mire hazaértem)
"Rossz vicc volt az is, amikor az egyik barátnő bejött egy dobozzal és elrámolta a hozzád köthető személyes holmikat. lekerült az ákos kép, eltűntek a száradt rózsák.
Rossz vicc volt, hogy az igazgató még emailben is körbeküldte.
Rossz vicc az egész. Gyere vissza." 2008.02.11.
Egy nappal a születésnapom után halt meg, összeesett a saját buliján a konyhában. Még mindig hiányzik kicsit. MOSOLY volt, csupa nagy betűvel. mindig a legjobbak hagynak itt minket idejekorán.
"Dead can Dance-et meg végighallgattam, azt hiszem, csak az utolsó album maradt ki. majd azt is. Nagyi felhívott, hogy nem akarok-e nála enni. Inkább nem.. Szaftos hús, vagy spenót, és hallgathatom, hogy milyen sovány vagyok, stb. Legalább melóm van, eggyel kevesebb támadható felület.." (2008.01.)
DCD azóta is rulz. De legalább sovány nem vagyok, két év=20 Kg plussz. Azt hiszem öregszem, szeretnék a 20ból 10et visszaadni, ehe. A nagyi meg ugyanolyan, de könnyebben kezelhetőbb. Szeressük ám, ne tessék félreérteni, csak..nos.. izé.
Na jó, abbahagyom, így is hosszú lett.. Pedig érdemes még olvasgatni.. |
posted by Dreamer @ 0:26 |
|
|
2011. február 24., csütörtök |
Tudtam én.. csak nem sejtettem! |
Időrendben visszafelé:
Ferit megtanítottam vérfocizni, egyből nyomtunk egy káosz all stars - erdei elf all stars meccset, amit megnyertem ugyan, de 4 (!!) játékosom kinyírta az elfajzott banda.
Tegnap Istukának 29 éves szülinapja köszöntött be, így most egy évig megint idősebb lett nálam a srác. De legalább az évi nagy beszélgetésen szakmailag is leszúrhattam cserébe. Kicsinyes lélek vagyok, no.
A "Rebell Yell" űrhajót összeraktuk, és ismét elindult végtelen útjára, tovább hírdetve a barnakabűátosok szabad életét! Traktorpiros hajóteste szimbólum mindenütt (a családi viszály és jólelkű butaság szimbóluma). De érdekes módon most kivételesen nem mi, hanem minket próbáltak (sikerrel) lefizetni! Úgyhogy ismét szitává lövethetjük a seggünket! Serenity rpg rulz!
Valamint hazatértünk klántaliról. Sikerült egy több szálon futó, ám rendkívül egyszerűsített mesét prezentálni, büszke vagyok magamra. Sokat agyaltak a játékosok, a végén összeállt a kép, de a grand finalé sajnos a játékbeli család széthullásához vezetett, és a tragédiáknak már semmi sem állhatta útját...
Ismét nagyon jó klántali volt, és tadadamm, a KF klán 15 éves(!!), és ez volt a 10.év, hogy visszatértünk Királyrétre. Ez annyira jól sikerült, hogy eldöntöttük: márciusban duplázunk, és hajlamos vagyok egy klasszikus királylánymentős mesét prezentálni. Már csak a hexa tábla hiányzik, a modellek meglesznek. Talán.
Jah, mondtam már, hogy szüneteltetem a wowot? |
posted by Dreamer @ 23:39 |
|
|
2011. február 22., kedd |
Öregvilág kedvenc sportja |
Blood Bowl: Legendary Edition
Képzeljétek el a középkori Európát fantasy környezetben! Anglia ködös partjait elfek lakják, Franciaország nagyja az emberek "Breton", míg a németalföld a "Birodalom" nevű országa található. Az Urál hegyeit törpék népesítik (és termsztik a gombából készült söreiket), míg keleten a káosz fortyogó és ellenséges vidéke terül. Míg a messzi nyugaton inkák helyett gyíkemberek királyságai lelhetőek. Orkok? Nos.. ők mindenfelé fellelhetők, ahol kifosztandó falu található. Meg goblinok, ogrék, múmiák, vámpírok, sötételfek, amazonok... Hosszú lenne felsorolni. Nem éppen paradicsomi környezet. Ellenben itt mindenki szeret háborúzni, mindenkivel.
És focizni. Sokat focizni.
Ezúton szeretnék leborulni a Cyanide fejlesztőgárda előtt, hogy kiadták a Vérfoci Legendary Edition című "kiegészítőjét". Külön öröm, hogy miközben a csapat ezerrel fejleszti a Trónok Harca játékát tette ezt. Ráadásul nagyon sok fejlesztőtől eltérően ők nem a "bepakolok 2 új stadiont és egy új csapatot" elvet követte. Ó neeem.. Ők a két stadion mellé.. 10 (!) új csapatot gyömöszöltek a játékba! Oké, magán a játékmeneten nem kellett (sőt, TILOS) változtatni, de.. 10 csapat! Plussz piszkos trükkök, varázslók, vándorhősök... Mintha kapna az ember egy audit, utána kapna egy ember egy audit fedélzeti számítógéppel, ABS-szel, mp3 lejátszós rádióval együtt.. Ugye, hogy nem ugyanaz?
Magáról az alapjátékról (pont egy éve írtam róla): Öregvilág igen népes faji skálája küzd a leginkább amerikai focira emlékeztető "sport" eseményen a csillogóbbnál-csillogóbb kupákért. Nem mellesleg ezt a leginkább brutálisabb és sunyibb módszerekkel teszik.
Alapvetően a Games Workshop által forgalmazott táblás játékról van szó, ahol modelleket tologatva lehetett időt elütni. Valahogy a forgalmazó/kivitelező annyira eltalálta a játékot, hogy az alap szabályrendszeren/stratégiákon 25 éve nem változtatott semmit, csak bővítette azt új csapatokkal, és egy komolyabb kiegészítővel (Dead Zone).
A Cyanide annyira komolyan vette a számítógépes adaptációt, hogy még a kockadobást is lemodellezték (és nagyon jó hangot adtak a pörgő kockáknak). Gyakorlatilag a játékrendszer 1:1ben a táblás verzióval egyezik, de ehhez egy gyönyörű grafikát és egyszerű, szabad kamerakezelést találtak ki. Ráadásul játszhatok karrier módban, sztoriban, kupát rendezhetek.. Több nehézségi fokozatban.
No de térjünk vissza a kiegészítőre, és a komplett csapatpalettára:
Sötételfek: Gonoszak, kegyetlenek, mindenkivel. Magukkal is. Mazochisták, és visszasírjuk az időt, amikor egy sötételf csapatban 11 nő volt. Miért? A lefújás után tartott erotikus rituáléik miatt (az utáni bemutatott élő-áldozatokról ellenben bölcsen hallgatunk. Mindennek ára van). Azt hiszem, egy ilyen sötételf társadalomban Drizzt két hétig bírta volna..
Törpék: Iszonyatosan kemények, szívósak, és imádják a sört! Kvázi minden "törp" archeatípusnak megfelelnek, nem is szeretem őket. Ellenük játszani viszont kész kínszenvedés, mert TÉNYLEG átgázolnak mindenen.. és mindenkin.
Orkok: Szintén sok újdonságot nem hoznak. Zöldek, nagyok, büdösek. Olcsóbb egy ork játékos, mint a törpe, de nem is annyira erős. Ellenben a fekete Orkok törzse (és blokkolóik) igencsak félelmetes látványt nyújt a pályán.. Már megjelenésben is két fejjel az átlag ork felé magasodik, de amilyen nagy, olyan ügyetlen is. Bár nem is céljuk feltétlenül a gólszerzés (ellenben előszeretettel fogyasztanak félszerzeteket a pályán).
Skaven: A Warhammer világ unikuma, a patkányemberek. Gyorsak, ügyesek, sunyik. Csalnak nagyon sokat, és különféle mutációik miatt gyakran lehet kétfejű, háromkezű patkányemberre lelni. Idegesítő ellenfelek, nagyon hamar keresztbefutják a pályát, de szerencsére nem túl erősek, így bármelyik jólelkű törpe előszeretettel díszítheti a szakállát skaven ujjpercekkel..
Gyíkemberek: Sunyi kis faj. Nagyon kétpólusúak, ugyanis vagy gyors, fürge cselezőgépek, vagy robosztus, leginkább dinoszauruszra hajazó hüllők. Nincs köztes megoldás, ezáltal vagy nagyon nyernek, vagy a meccs végére négy-öt játékos marad a pályán.. a többit ugyanis leginkább a felcser próbálja életben tartani..
Chaos: A messzi kelet fertőzött és káosz-istenek által támogatott csapata. Sok közemberrel, és pár káosz-harcossal (meg minotaurusszal). Ez utóbbiak hihetetlen erőt képviselnek, szerencsére maximum 4 lehet egy csapatban belőlük(mármitn harcosból..Minotauruszból szerencsére csak egy). Kezdőként elég gyengék, de ahogy fejlődnek úgy lesznek egyre veszélyesebbek, szintén a mutációknak köszönhetően. De semmiképp sem lebecsülendőek! Masszív csapat, de legyőzhető
Erdei elfek: meg kell valljam, az összes elf csapatra igaz, hogy nem valami kemény banda,. Ellenben hihetetlenül precízek, az erdei elfek a leginkább agilis és gyors csapat az egész játékban. Képesek akár egy körön belül gólt szerezni és porrá alázni az ellenfelet.. kivéve, ha az ellenfél hamarabb szedi apró darabokra a félmeztelen kis hegyesfülűeket. Nagy meglepetés, ha a vérre szomjazó orkot egy négy méter magas faember kapja el, miközben a gyengécske elfeket rohamozza...
Goblinok: Saját csapatot kaptak. Mit lehetne róluk mondani? Alacsonyak, gyengék, ügyességben átlagosak, és nem is túl precízek. Mégis, miért szeretjük őket? Mert a goblinok CSALNAK! Az, hogy lefizetik a bírót, még hagyján, de bevisznek a pályára láncfűrészt, kalapácsot, "ugróbotot", láncos kőgolyót.. és trollt, ogrét. Bár ez nem csalás. Apropó, láttatok már goblint, amint bombát dob az ellenfél csatársorába? Na és goblint, aki elfelejti eldobni a bombát, és apró cafatokra robban? Na, ugye, hogy érdemes játszani velük!
Emberek: Sajnos, dacára látszólagos gyengeségeiknek, erős csapat. Nincs kiemelkedő poszt, és pont ez a lényeg: gyenge sincs! Harcedzett edző félelmetes dolgokat tud velük csinálni, nagyon nem szabad lebecsülni őket! Persze, semmi kiemelkedő továbbra sem, de mégis.. valahogy mindig megússzák!
Élőholtak: Mit is írhatnék? Míg az "élő" ellenfél erősen redukálódik, úgy erősödik a hulla. Kell ennél több? Alapvetően lassúak, ügyetlenek, de... SOHA NEM FOGYNAK EL!
A fenti tíz csapat az alapjátékok gárdái, a Legendary edition további tíz faja a következőek:
Khemri: A legenda úgy szól, hoyg a Khemri "faj" találta fel a vérfocit, évezredekkel ezelőtt. Majd a srácok lefeküdtek (örökre) aludni. Ám a szurkolók üdvrivalgása, és az elhullott játékosok föld alá szivárgó vére felkeltette ezt az ősi "fajt", akiknek ismét kedve szottyant bőrbe rúgni. Ők az öregvilág múmiái, lassúak, ügyetlenek.. és bivalyerősek! Mikor Ramthut III a pályára lép.. kő-kövön nem marad!
Norse: Az észak vikingjei. A pom-pom lányok habzó kupájú sörökkel zsonglőrködnek, a derék harcosok pedig fonott szakállukkal büszkén tépnek szét.. nos, igaziból bárkit. Ó, hogy tundra jetit visznek a pályára? Kérem, ez a játék szépsége! (igen, imádom őket)
Elves: Elfek. Megint. Hegyes a fülük. Ráadásul ezek még hűtőszekrény méretű páncélokban. Van erő az elfek között? Elválik...
Félszerzetek: Alacsonyak, dagadtak, lassúak, és pattanásként durrannak szét az óriás lába alatt. Szintén csaló banda, ám rendkívül olcsó az átlag halfling. A táblás verzióban faemberek és a gulyáságyú volt, ami extraként támogatta őket. Gyanítom, nem képviselnek túl nagy játékerőt itt sem. Frodó.. Azt hiszem, ah vérfocizna, akkor nem jutott volna el Mordorig
Amazon: Csupa csaj, kíméletlenül erotikusan riszáló csípővel! Ráadásul az elfeket megszégyenítő ügyességgel és dobópontossággal! Nagyon kíváncsi vagyok, vajon mit tesz egy átlag amazon egy Fekete ork előtt, de gyanítom, elég sokat.. Kicsit talán túlzóan erős csapat, de a nyers erő terén nincsenek nagyon ellátva kellő munícióval..
Ogre: Az amazon ellentéte. Lassú, tohonya, buta, ügyetlen banda. Nyers erő? Nos, az van. Az ogrék evolúciója során az agyukat félig bicepszként növesztették, és azt hiszem, ha egyszer fel bírják kapni a labdát (ritka eset), akkor semmi nem veheti el tőlük. Én már a 0-0nak is örülök ellenük.
Necromantic: Elsőre ugyanaz, mint az Undead, apró különbségekkel. Ezek egyike a vérfarkas. Ne állj az útjába. Tényleg. A sereg derékhadát a zombi adja, ami, hogy is mondjam.. nem túl ütésálló (ugyanez igaz az Undeadre, csak ott csontvázak, meg lidércek vannak)
Nurgle: A káosz egyik alfaja. MÉG több mutációval, betegséggel, pestissel. Igazi nyerő banda, de a kezdeteket így is át kell vészelni velük, hogy igazán ütőképes csapatot kovácsoljunk belőlük.
Vampire: Tvájlájt? Vámpírnaplók? Felejtsd el! A vámpír csapat ultra-piperkőc pozőrjei gyorsak, ügyesek, erősek.. Mintha egy jobb embercsapattal harcolnánk! Mondjuk az áruk is ugyanígy exponenciálisan nő. Ó, és napszemüvegesek. Kell ennél több? Ellenben ha megsérülnének, azonnal vér-utánpótlás kell keresniük, ami ha egy tömött sorokban rohamozó csapatban történik, nos.. könnyen láncreakcióhoz vezethet!
High Elf: A hegyesfülű banda nemessége. Az egójukat csak páncéljuk fényessége múlja felül. Ügyesek, gyorsak, de semmi extra. Élvezet a nemes pofájukat a földbe döngölni (vagy fitymálóan, félig leeresztett szemhéjjal konstatálni: már megint nyertünk. Milyen unalmas..)
Aki nem ismeri a táblás verziót, vagy nem játszott a korábbiakkal, az mindenképp a tutoriallal kezdje. Így nem eshet meg, hogy látszólag érthetetlenül, vagy feleslegesen esik el emberünk, és veszítjük a meccseket. Mert a játék nehéz. Igaz, ezt a már-már Heroes of Might and Magic sorozatot megszégyenítő csalással éri el a gép, nem a taktikai géniuszával. TE mindig 1est dobsz, az ellenfél mindig hatost. TE három koponyát gurítasz a blokkolásnál, az ellenfél három sikert.
Azt hiszem, még ódákat tudnék zengeni a játékmódokról, a pályára kéjes vigyorral tűzlabdázó varázslókról, vagy az ellenfél térfelét galád módon aláaknázó goblinokról zengeni, de lehetetlen. Hihetetlen élménygazdag a játék, a hangulata száz százalék. Egyedül a gép csalásán kell felülemelkedni (easyben is szórakoztató).
A hangok nagyon jók, igaz, a kommentátorok szókészlete véges (de változatos legalább. Minden fajra van legalább három anekdotájuk). A tömeg szépen hörög, és az ütések hangjai is megfelelő. Én nagyon hamar beleszerettem a "kockacsörgés" effektbe..
Grafika: szép. Mondjuk egy erőmű-felbontást elvártam volna (dx11?), de így sem csúnya. Szerencsére kellően változatos, a stadionok jól kidolgozottak, de néha kicsit bugosak (eltűnik a lépcső a lelátókra, stb). Ellenben a lelátón ülő tömeg maga is nagyon vicces.. A szőke cicababát átölelő troll látványa leírhatatlan!
A játék két meccs között ennek megfelelően kicsit sokat tölt, de megéri várni. Eddig bármely hímnemű kolegának mutattam játékot, mind nyáltócsát eresztve rohant beszerezni azt. Emlékszem, általános iskolában a vérfoci 386ra optimalizált verziójával és a táblás játékkal éveket tudtam eltölteni. Azt hiszem, még ha éveket nem is, de a 2011es esztendőt mindenképp végigkíséri majd!
10/9.5
|
posted by Dreamer @ 5:12 |
|
|
2011. február 11., péntek |
széljegyzet |
Kifejezetten felháborítónak tartom a kilakoltatási moratóriumot. Populista és gusztustalan, unfair húzás.
Aki megoldást akar a devizás problémájára, már megtette. Csak pár tipp: Önkormányzati gyorssegély, ingatlan önkormányzatnak való eladása, fél éves avagy egy éves halasztott törlesztés, szerződésmódosítással, vagy hitelkiváltó kölcsön.. ésatöbbi.
A tököm kivan a magyar joggal, hoyg az adóst védi, és nem azt, aki hónapok (évek?) óta vár a pénzére. Nekem itt ne kezdjen el papolni senki a "fujjgonoszbankok"-ról, mert aláírt egy szerződést, amit vállalt, MINDEN körülmény között.
Szakmai állapot, de egyre kevésbé vagyok toleráns és megértő, -ből 9 ember gazfickó/sunnyog.
Jah, és a munka következtében egyre kevésbé tudok elviselni bizonyos kisebbségeket. |
posted by Dreamer @ 5:42 |
|
|
2011. február 10., csütörtök |
28 |
Áh, nincs kedvem évértékelőt készíteni saját magamnak. Valahogy ez a nyamvadt február nagyon szűk. Korábban ekkor volt félév para, "jajj, kettes a matekom", vagy az én esetemben "jajj megbukok fizikából". Utána "jajj, regisztrációs hét" vagy " ó az a vizsga". Most meg.. "jajj az az évértékelő". Ugyanis az én drága osztályomnak kell ilyenkor egy mélylélektani visszatekintést végezni. Ami alapvetően nem rossz, de azért elég megterhelő. Az enyémet készítse el valaki más.
Na jó, azért van pár dolog, ami tavalyról kifejezetten tetszett. Például Ami még mindig elviseli a bamba búrám. Hogy mit eszik rajtam, az rejtély, de nem rúgott ki. Ja, lett fürdőszoba szekrényem is. Ó, és NEM voltam mtt táborban, azt hiszem Várgesztes óta először. TERMÉSZETESEN akkor volt minden idők legjobb.. ellenben a szilveszter istenkirály volt.
Jah, és a melóban egy baromi hosszú utat bejárva végre finisbe értem (hogy mennyire, az az áprilisi számunkból kiderül - hosszú a 6 hónap próbaidő).
Ellenben tavaly elkezdtem fizetni a wowért. Ó, és elkezdtem mozogni is, a lendület januártól novemberig tartott. Azóta inkább pocakot növesztek.
Végignéztem a Fireflyt, és a Spartacus első évadot. Véget ért a Supernatural x felvonása, giccsesebben és nyálasabban, mint valaha.
Kijött a CIV 5 és még rá se néztem.
Még mindig alig-alig iszok energiaitalt (max 2szer egy héten).
Tavaly Ami szülinapjára elvittem Circque du Solielre.
Sajnos a tavalyi ajándékom elszakadt és elpusztult. Végleg. A hihetetlenül szeretett, és óvva tartalékolt Joker póló szétszakadt.
Expendables, Predators, Inception, a tesztoszteron szintem buzog.
K1-ben méltatlan döntő jött össze, nagy nevek hiányoztak. Azért Aerts megverte a mutánst.
Az én vezetésem alatt produkáltuk a legsikeresebb hónapot munkában, ami nem is rossz.
A Helia megcsinálta az Alejandro feldolgozását. Lady Gagáról pedig időközben kiderült, hogy nő és nincs farka. Sajnos. Így csak egy tizenkettőegytucat felkapott, kicsit csúnya olasz nő maradt, jó managementtel és stylistokkal.
Lemmy nem halt meg. Doyle Brunson is él. Mindkettő kisebbfajta csoda.
Az Angolok MEGINT lebőgtek egy vb-n.
Szarvas király hely, Ákos kiemelkedő házigazda. Lia csapnivaló vendég (háromszor jelentkezett be, hogy utazik hozzánk, háromszor mondta le aznap - ha lemondta egyáltalán. Volt, hogy simán el sem jött).
Párszor volt vámpírkártya. Legtöbbször az én paklimmal Snow vert minket.
Kocsmaduma Drizzttel és Csintzivel, közös meccsnézés, és Pók hazajött. Becsajozott. Verus szintén király, átment a vizsgán.
Év vége felé ismét szerepjátékoztam. thx, Gillz, és innentől egyenes út vezetett a Serenity felé. Köszi GP, király volt (A Rebel Jell SOHA nem köt ki!)
Mi várható a következő egy évre? Tudja a fene. Biztos, hogy lesz Conan film, meg Amerika kapitány, Bosszú angyalai, X-men: 1st class, Ice and Fire, és Spartacus. Úgyhogy filmek terén van mit várni.
Rájöttem, hogy a poker teljesen kiköltözött az életemből, és megmaradt a barátokkal való időtöltésre. Ez.. nem baj. Nagyon nem. Minden egoizmusom ellenére sem gyakorlatom sem időm nem volt rá, habár zsugás vagyok gyerekkorom óta.
Úgyhogy hajrá-hajrá, még egy év, és gyakorlatilag ott tartok, hogy a családi genetikatérkép alapján akár már meg is halhatok. |
posted by Dreamer @ 2:11 |
|
|
2011. február 8., kedd |
nem egészen jó most ez így |
Aminek örülök, hogy névnapomra kaptam egy tonnányi csokit, és egeret. A sajttortákról nem is beszélve! Ráadásul volt egy eszményi serenity játék is, ami az egész kampány hangulatához méltó befejezéssel ért véget.
De valójában a betegségekről szól eddig ez az év. Januárban én, most Ami. Nem lesz ez így jó. Jómagam tavaly kora nyár/tavasz óta nem voltam beteg, és érzem, hogy már fújom is az orrom. Szegény Ami meg most lábal ki belőle, de legalábbis biztató jelek voltak tegnap.
WOW-ban kicsit beleuntam a PvE és Ally-ba. Úgyhogy elmentem egy PvP szerverre, és hordás karit indítottam. Az ork sámán neve, pedig természetesen Tejfel lett. Nyehehe.
EZ a hétvége ismét rólam fog szólni, kezdem unni. Nem, tényleg. Iszonyatosan kínosnak érzem magam ilyenkor, de legalább sok-sok puncstortám lesz. Az az igazi, minden más torta elbújhat mögötte. Ízlések és pofonok, de valójában összesen két vélemény van. A helytelen, és az enyém.
A plants vs Zombies pedig példátlanul szórakoztató játék, de az utóbbi időben nem ment. Ez eléggé kellemetlen, egy ültő helyemben lenyomok 10-15 pályát, és következő belépéskor.. kezdhetem ugyanonnan.
Bent pedig volt két elég kemény napom, és alapjába véve a február maga iszonyatosan kemény lesz. Nekem. Sajnáljatok. |
posted by Dreamer @ 23:21 |
|
|
2011. február 2., szerda |
aztaa |
Tegnap megvolt az első igggazzy üzleti ebédem. A cégünk nagyon szorosan együttműködik egy másik céggel, és közösen don pepéztünk egyet. Külön öröm, hogy lekaptam a "kuponokat" a perforált pizzás dobozokról, így a cég, még ha nem is tud róla, még egy pizzával tesz majd gazdagabbá (de jóllakottá mindenképp). Tényleg tetszik itt lenni, ebben a pozícióban. Még ha a felelősség is nagyobb.
A rossz állású, avagy "levegőben függő" sorstársaknak üzenném: elég hosszú folyamat volt ide eljutni. 4-5 munkahely, sok-sok áldozat árán. Pl.: Industria: az állásinterjú folyamán csillagokat ígértek. Valamint piaci előnyt, minden csilli-villi. "Aki komolyan veszi" blabla. Az első fizupapíron 40ezer volt. Azt hiszem, ott léptem ki, egy hónap után. Avagy a korábbi behajtócég: "Igen,a bónuszrendszer abszolút reális, sokan elérik". Az ott töltött évem alatt 1szer sikerült is... Vagy a Libri: 60ezerért dolgozhattam 08:30tól este hétig, hétvégén pedig délután kettőig. Szombat-vasárnap nem volt. Jah,adtak 5k kajajegyet is. Ha nem anyámnál laktam volna, akkor kb. ez a pénz elment volna a rezsimre, és a párizsis zsömlékre. Net és Tv luxus, akkor a normális net 10k+ volt.
Mekkora mákom van, hogy "vácság és recepció" (by ügyfél)előtt kezdtem dolgozni! Olvastam egy hvg.hu-s cikket miszerint a bőcsészek hihetetlen módon nem tudják, mit szeretnének kezdeni az életükkel. Habár magam soha nem tekintettem bölcsésznek (pedig..), most látom igazán, hogy ez mekkora gond, főleg bolognai mellett. A cikk szerint legtöbb megkérdezett nem tudja, mi lesz, ha nagy lesz, sőt, többen bevallottan "időhúzás" miatt jelentkeztek az alapképzésre! "Majd mellett elvégzek valamilyen tanfolyamot". Ez volt a kedvencem, és milyen igaza van! Ha mondjuk ösztöndíjból egy VALÓBAN hasznos tanfolyamot elvégez. Még okos is. Mennyire irigykedtem az ELTÉ-s kollégákra! Micsoda szemináriumok! Most már nem. Tagadhatatlanul a pályám, az érdeklődési köröm köszönhetem a sulinak. Na, nem a tanultaknak, ó nem..
Suli -> albérlő társak -> laza ellustult évek -> Libri (köszönöm szépem, Míriel! Életem első melóját te szerezted) -> albérlőtárs hív a tuti üzlettel -> tuti üzlet szar, de tárgyalás közben megismertem a behajtócéget -> behajtócéges meló.
Ennyi. Amúgy visszakanyarodva a Librihez: akkor élveztem ám! Szerettem (szeretek) könyvekkel bíbelődni, angolt használni. Anyámnál laktam, ergo kvoszt/kvártéjt nem kellett fizetni (soha nem voltam olyan gazdag, mint akkor). És nagyon jó volt, amikor véletlenszerűen hol Gillz toppant be, hol ás MTT-sek, anyám, GP (hehe, bejárt hozzám), vagy a Verebes (heti7es). Szóval a köszönet igenis őszinte, és Mírielnek megint.
Úgy történt, hogy előtte valami ügynöki izébe próbáltak beszervezni, és a HIK-ben üldögéltem partnerek után kutatva. Míriel hívott, hogy találtam-e melót. Hát.. nem.. majd közölte, hogy fogom magam, elhúzok a könyvesboltba, és "felvetetem" magam. Így is lett.
Nagy elvárásaim vannak a februári hónappal ám! Hamarosan ünneplünk sokat a családban, és ajándék vadászatban kifejezetten sikeres voltam! Valamint lesz színház, lesz klántali, lesz Serenity befejezés (remélem, ha a bubópestis kibúvik a geek-társakból).
WOWológia:
Még két insta, és meglesz a justice chestem. Ellenben ice-ra nem tudok még áttalentolni, mert 1k to hit mellett is 15%ban misselek, ami 5k körüli DPS-t ad. Ez normál instában is nagyon kevés, nemhogy HC-ben (jelenleg unholyn 8-11k között mozog, RAID-ben 9-11 volt Blackwing Descent-ben). Pakolok szinteket a mágus alt-ba, és a tank pala altba is.
Még mondják, hogy agyatlan játék, hát itt matekozni kell! Amúgy a Catás Raid is istentelenül nehéz!
Dragonballologia:
Jippí, mindjárt SSJ2 Gohan!
Geekológia: A Blackburry család odüsszeája hamarosan véget ér. Derék legifjabbunk hamarosan szétszed valamit. Vagy valakit. Esetleg többeket. Vagy megint leütik ólmosbottal. |
posted by Dreamer @ 1:30 |
|
|
|