2010. december 22., szerda
Kreativitás hiánya
Nagyon szeretnék kreatív lenni. De, Tényleg. Nincs ötletem, az a baj. Nagyon szívesen csinálnék egy "folytatásos" blogregény ellenben. NEM Innamoratit, nem feltétlenül fantasy/góthorrort, hanem akár realista történetet, akár "unalmas" költői, akármit. Csak kell a kezdőlökés. Vagy akár társíró, vagy whatever.

Úgyhogy fel is tenném a kérdést:

Ki társulna?

Blog formájában egy történet, ahol a "postolók" felváltva, egymástól függetlenül, új történetszállal, ötlettel, szereplővel gazdagítják a cselekményt. Több technikai dologra is kell figyelni, mint pl.: "A pontból B pontba", azaz ne csússzon szét az írás. Ne legyen Mary Sue, sablonos.

No, kit hívhatok tetemre?

Sőt, akár Martin koppintva (höhö, Innamorati visszacseng?) is lehet, az adott szereplő szemén keresztül egy "fejezetet" elmesélni.

Az első fejezet megírásának jogát fenntartom, mindenesetre.
posted by Dreamer @ 6:45   5 comments
2010. december 21., kedd
2010.12.20. - RIP sajtószabadság
Akkor most hivatalosan is diktatúra van?

Szabad sajtó: már nincs (interneten sem)
Pártatlan közrádió: már nincs
Magánvagyon? Nyugdíj már erős viharok között lobog..
Fizetés? Amikor 1kulcs mellett a minimálbéres veszít a fizujából, a 300+ felett kereső pedig nyer, nos.. Hol is az igazságosság elve?
Sztrájk: nincs
AB: nincs
Legfelsőbb ügyészség: Az van, lesz, volt, más kérdés, hogy pártember lesz, amíg meg nem hal, mert leváltani már lehetetlen.
Köztársasági elnök: nincs (papíron van)
Gazdaság: éppen hogy (jövőre ilyenkor= már nincs)
Otthonszülés: érdekes módon lesz!.. De 6 év kellett hozzá (még 99-ben nyomták fel a magyar államot érte)
Személyi kultusz: akadozik, de végül is? Miért ne?
Rendőri karhatalom: még nincs

Nem.. ez nem diktatúra, hanem irányított demokrácia, Machiavelli most tapsolna örömében!

P.S.: Lehet ismét linkelni, a blog valaha volt magánosságát feloldom)
posted by Dreamer @ 6:48   0 comments
T-3 nap
A cégen (gondolom: cégeken) belül keringenek a giccsesebbnél- giccsesebb képek, pps-ek, képeslapok. Ezeken nagyokat szoktam kacagni, és szinte automatikusan ficcen a kezem a "DEL" billentyű felé. De komolyan! Emberek, nekünk ettől lesz jobb? Hogy egy pufók, pirospozsgás kisgyerek örül szájtátva a lobogó kandalló előtt 2 centivel álló fa szomszédságában? Az a fa úgy van kivilágítva, mintha egy kisebb falu áramfogyasztását vinné! Mekkora lesz az öröm, amikor a fa lángra kap, a gyerekre dől, és együtt porhadnak el a házzal!

No, egy ilyen "utó" képeslapot megnéznék...

Ady Endre: Békesség Ünnepén


Békesség most tinéktek, emberek.
Övendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák.
Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szagán!…
Szép dolog ez!… Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán…
Hejh, szép az istenes legenda,
A csillag, a jászol, az élet,
Ki lehetne még vele húzni
Talán még néhány ezer évet…
Békesség hát néktek, emberek,
Örvendezzék a vak, a béna:
A jászol benne van a legendában
S a jászolban benne a széna…
Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztőkből csillag vezet ki,
A pásztorok és bölcs királyok
Szinte futnak - egymást szeretni
S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha…
Örvendezzél, derék világ,
Harsogjatok, jó, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.
Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
Ennyi kis fény tán a világnak.
Odakint szörnyű nagy a kétség,
Odakint szörnyű a sötétség.
Odakint szörnyű vaksötétben
Sirály sikoltoz, vércse vijjog,
Bagoly huhog, kóbor eb szűköl…
Odakint valami nagy titkot
Rejteget a sötét világ,
Jó lesz mormolni szaporábban
A szent zsolozsmát, bibliát.
A föld könnyektől terhesült meg
S a terhesült föld ing, remeg,
A vajudó kínnak gyümölcse
Nem lehet más, csak szörnyeteg…
Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt
És rettentett a földgolyón,
Vad orkánban kitörni készül,
Világot törve, rombolón,
Évezredes tragédiának
Bosszuló vége fenyeget,
Vad-éhesen, vad harcra készen
Állnak iszonyú seregek…
A Messiást nem várják immár,
Nem kell többé a Messiás,
Hazug a megváltás meséje,
Szentségtelen a szentirás,
Hazug minden, amit az ember
Évezredekkel istenné tett,
Csak egy igazság - közös jussú
S egyenlő végű - ez az: élet…
Ám ne nézz ki az éjszakába,
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák,
Ne halljátok a föld-dübörgést,
Menjen tovább a szürke élet,
Közelg a földi végitélet…
Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
Harsogjatok csak, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.
posted by Dreamer @ 0:50   0 comments
2010. december 20., hétfő
T-4 nap
Azaz négy nap és szabad vagyok az évben! Ennek megfelelően el kéne kezdeni a karácsonyi embergyűlölet hatásos és céltudatos tevékenységét. Azaz valamit kéne tenni a fa alá.

Ó igen, már októberben gondoltam rá. Ó igen, ez a "gondoltam rá" így is maradt. Akárcsak tavaly.. vagy azelőtt.. vagy.. Amikor a Libriben dolgoztam, no akkor bezzeg nem volt ilyen gondom. Abban az évben mindenki bötűt kapott ajándékba. Akár tetszett, akár nem, hehe.

A hétvége a passzív pihenés és torokfertőtlenítés jegyében telt. Ennek megfelelően a goblinom már 7. szintű, a Death Knight meg 85! Igenigen, elértem a szintkorlátot, most jön csak az igazi móka! Daily questek, gearelődés, utána HC labirintusok, majd a Raid. A goblin meg PVP goblin lesz. Valami hozzáértő elárulhatná (Manó? Dodi?) hogyan fejlődjek egy PvP karival? BG sok XP-t ad, ugye. De a fegyókat be kell szerzeni valahonnan! Dilemma-dilemma..

Néztünk sok filmet is. Lesz spoiler, nem kevés.

Mátrix 2

"Ezt a szobát.. frissen festettük".. Továbbra is egy színes-szagos videóklipp, angolul élvezhetőbb, de az Arhitect beszéde továbbra is érthetetlen.. De érdekes módon az agyamba gondolatokká álltak össze. Érted? És még mindig olyan, mint István. Még mindig tetszik. Kár, hogy IGAZÁN az építőn kívül csak az ikrek pozőrsége tetszett. Talán Alexej (Moros mágus) dizájnja is onnan ered.

Machete

Másodszor. Még mindig tudok röhögni rajta, főleg társaságban. Trejo úr még mindig Marianna árok szintű arca, Jessica Alba, Lindsey Lohen, és a kedvenc mehikói színésznőm. Na, meg Segal. Az a rendkívül furcsa dolog történik a filmben, hogy Segal nagyon szépen vív katanával. Hihetően. És tádádádámmm, kétkezes harcnál a rövuidebb penge megy előre, a hosszabb hátra. Ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Még akkor is, ha a katana rózsaszín.

Dead Snow

Ezt azt hiszem harmadszorra nézem meg, először szinkronosan. Ezen is tudok még röhögni. A kedvencem talán amikor az egyik srác karját megharapja egy zombi... És hogy ne változzon zombivá, berántja a láncfűrészt.. Miután végez a "műtéttel" egy zombi a hóból előretörve beleharap a zacsiba. Az az arc, amit vág! Oscar, de komolyan!

Dawn of the Living Dead (remake)

Ezt is szeretem. De nem azért, mert milyen parás, meg feszült, meg Romero és ezért szeretni KELL. Hanem mert beindítja a fantáziám. Te mit tennél, ha egy óriási plázába (Mall) be lennél zárva, és oda mehetnél, ahova csak tetszik? Reggelizel a TESCO raktárából, futsz a sportbolt futógépén, játszol a tech. shop kiállított konzoljain, ebédelsz a pizzéria mélyfagyasztott cuccaiból (vagy te főzöl a tech,. shop tűzhelyén a Tesco cuccokból). Délután masszírozógép, majd játékterem, este egy film az ÓRIÁS tv-n... Az amerikai álom, nem? Vicces lenne pár évig. Persze, csak ha a zombik nem jönnek be addig. Apropó, miért nem volt fegyverbolt a plázában? Mert egy családi vállalkozás volt az utca túloldalán? Na ne már.

Hells Kitchen

Nem tudom hányadik szezon, a legújabb. Azon tanakodtam, hogy az utolsó vacsinál ott ült a két player leendő főnöke.. azt hiszem, ezt nem kell tovább kifejtenem. Mellesleg a pali inkább tűnik egy geek képregénygyűjtőnek, aki a mekiben szolgál ki, semmint az LA Market tulajdonosának.
De legalább a kevésbé unszimpatikus emberke nyert ( a nagy kedvencem már kiesett addig. Főzni nem tudott, de oroszul beszélt, és vicces volt)
posted by Dreamer @ 5:21   0 comments
2010. december 17., péntek
SUXX
Bazz.. szarul vagyok, és nem hiányozhatom melóból. A társosztály vezetője most van szabadságon, és nekem kell helyette óvóbácsiskodnom...

Gahörrr...
posted by Dreamer @ 7:48   0 comments
2010. december 15., szerda
Az év első karácsonyi ajándéka
Kaptam főnöktől szeszt. A főnök jó, etet és de leginkább: itat. Igen, női felettesem van. Finom, no.

Még másfél hét és szabadságon leszek. Egészen máig SEMMIFÉLE karácsonyi tosz ötletem nem volt. Máig. Olyan tippet kaptam, de olyat.. Igaz, a Nagymama-szülő vonulatot nem erősíti, de megoldom okosba.

A mai nap extra szopó volt. Nem szeretem azt, ha az ügyfél úgy gondolja, hogy ügyvéddel megy valamire. Általában az olyan emberek fordulnak jogorvoslathoz az én általam kezelt stádiumokban, amikor lusták, csaltak vagy rokonnal intéztetik. Ma két ellentétes attitűdű ügyvédet fogtam ki. Az első az ügyfél érdekeit képviselte, és segíteni akart. A másik kekeckedni és diktálni. No, meg fenyegetett. A bankot, értem? BIZTOS ezután és is segíteni akarok az ügyfélnek ezután. BIZTOS "ojjektíven" fogok tárgyalni.

Amilyen putri egy nap volt, annyira lehet jó a vége. Újabb ügyvéd, de ezúttal a koma/haver fajta. Remélem nem okoz csalódást, Safranek.

Az amúgy gáz, hogy mind a hazai gazdász szervek/elemző mellett az Angol/Svéd gazdasági miniszterek, az Eu is kongatja kicsiny országom felett a vészharangot? Suxx. De nem baj, majd lesz királyunk (vagy már van?)
posted by Dreamer @ 7:29   0 comments
2010. december 13., hétfő
After napcirkusz
Azt kell mondjam, kicsit fakóbb lett a világ. Talán utolért egy fajta banalitás. Egy fajta elszürkülés. Ha volt is valaha fairy énem, akkor azt sikeresen kipurgáltam. Máshol élem meg az álmaim, nem a földön. Legyen az WoW, álmok, vagy egy szerepjáték. Anno domini egy novellaötlet, egy történet csak egy csettintés volt. Most egy szimpla meséért is meg kell feszülnöm (de az legalább jó lesz).

A Napcirkusz savanyú tanulsága volt ez. Kék álmodó, háromtagú család a tengerparton, bulizó kukac-gyíkok, levegőartisták, orosz hinta.. És a zene, ami mese volt magában. Nem nevezném hagyományos cirkusznak, inkább cirkusz-színház volt ez. Vagy koncert. A zenekar a szín hátsó harmadán, egy emelvényen foglalt helyet, és az improvizatív pantomimbe bele-beleszóltak.

természetesen tökéletesen keltett illúzió. Leesik? Nem esik le? Mi lesz a következő? Nézőként kacagtam, izgultam, és ámultam rendesen. Szép volt, és agyon csábít egy újabb "utazás".

Megnéztük a hétvégén a Starship Trooperst. El is felejtettem, mennyire "tuti gimi" néha, és mennyire nyál. Kinek mi marad meg, ugye. De még mindig kedvelem, a maga fasisztoid-amerikai propaganda ízével, és a "Játék és fejlesztés" kommiszárjaival. Állítólag trilógia, de nem merem megnézni a következő két epizódot. A Mátrixot viszont újranézzük. A másodikat láttam a legkevésbé, és azt kell mondanom, talán érdemtelenül. Szeretem a színes-szagos de bugyuta dolgokat.

Sport. Ukrajna azt hiszem majdnem elérte, hogy mentőt hívjunk - még ha nem is látszott. Ma pedig ManuTd Arsenal lesz. Gyönyörű. Ráadásul egy kicsit rosszul érzem magam. Remélem csak egy általános nyomottság és nem betegség. Bár lenne kedvem lenne hozzá, ismét sikerült keményen lelomboznia a t. vezetőségnek. Atyaég, ezt hogy fogom beadni az embereknek!...

Kezdenek elfogyni a könyveim.

Mond csak, nálatok laknak-e állatok?
posted by Dreamer @ 5:51   0 comments
2010. december 10., péntek
Napcirkusz
Ma megyünk Saltimbancora, baromira várom! Ami kapta szülinapjára, és úgy döntött, engem visz!

Több kolléga mesélte, hogy baromi szarul aludt. Lehet, hogy én is ezért voltam tegnap egy kicsit dörmögősebb a megszokottnál. Vagy a pálinka tette (ami nagyon jó, bár kissé karcos). Még jó, hogy előbb hazaértem, szerencsére a napot közel fejeztük be.

Ehh, de hosszú még az idő estig. És holnap reggel kelni kell, munka lesz, ledolgozzuk a 24.ét.. De jó lesz...
posted by Dreamer @ 4:24   0 comments
2010. december 8., szerda
Klizma Kata vagyok
Hétfőn végül csak fennmaradtam és elmentem a Mammut2-be, hogy megvegyem olcsóért a játékot. Elég sokan voltak, végül 23:00ra értem oda, és a dicső 26os sorszámot kaptam.. Szerencsére hamar lement az előttem lévő embertömeg, és még posztert is kaptam.

Három körül (Ami szerint kettő, szerintem három) aludtunk, még azt is megálltam, hoyg ne üljek le játszani.

Másnap persze ez nem mehetett, hiába voltam hullafáradt, muszáj volt a víz alá merülni, és kideríteni, milyen módi az, hogy az ÉN hajómat csak úgy lehúzza egy kraken (a la Karib Tenger).

Ma pedig foci lesz. Arsenal. Remélem azért CSAK lőnek vagy négy gólt, és nem a szokásos "83. percben szerzett öngóllal vezetünk." sztorit kell újraélnem.

Ó, fog játszani van Persie és Bendtner egyszerre.. Ritka, a mi derék hollandusunk elég sérülékeny, és idén főleg az ágyat nyomta. Ami jellemző: egy holland válogatott BARÁTSÁGOS meccsen rúgták le, több hónapja.

Azt tudtam előre, hogy iszonyatosan sűrű lesz ez a hónap, de nem gondoltam volna, hogy ennyire... Eddig a naptáramban 15 napra van bejegyzésem.. Az nem rossz, 48%os lefedettség, és még nincs vége!

RPG: úgy tervezem, Edinborough setting, Lost, és Őrség regények egészen egyedi és lebilincselő egyvelege lesz a játék. És természetesen addiktív. Mint én, höhö
posted by Dreamer @ 6:26   0 comments
2010. december 6., hétfő
ho-ho-ho
Szombaton konstatáltam, hogy lejárt a wow előfizetésem. Pedig szép kis terveim voltak, ez van. Így KÉNYTELEN voltam életet élni. Például a családdal mikulásozni. Abszolút rekor, 19en voltunk. Még olyan családtag is volt, aki évekkel ezelőtt elsodródott tőlünk s mégis el tudott jönni.
(igen csúnya válás volt, igen...)
Emlékszem, volt olyan időszak, hogy Szabolcs, a két Ács gyerkőc és én voltunk a gyerekek. Most lettek ismét. Leo és Robi, valamint a legkisebb Domi. Három kölyök márpedig tud "hangulatot" csinálni. Főleg, amikor Domi megtalált egy szájharmonikát Nagyapó cuccai között...
Ó, Nagyapó gyümölcssalátája még mindig istenifinom.

Másnap apáméknál tettünk látogatást. Igaziból finom ebéddel vártak minket, de kvázi minden különösebb esemény nélkül. Katival sokat foglalkoztunk. Kezd felébredni és kis krampusz lenni. Remélem nem annyira, mint a legkisebb öcsém.

Ma pedig előre rettegek, hogy bírom ki az elkövetkezendő pár napot. Ugyanis megcélzok egy éjféli nyitást a cataclysm miatt, és beszerezni a software-t olcsóbban. Azt kell majd csak megállni, nehogy elkezdjek vele játszani, ha hazaértem..

Jó kis hétfő ez.

Még másfél hét, és elkezdődnek a szabadságolások...
posted by Dreamer @ 6:31   0 comments
2010. december 3., péntek
Butapest
Tegnap munka után beültünk a Randiba. Elköltöttem a készpénzem javát, de nem volt gond, hiszen az kedvesem kisegített némi pénzmaggal. Gonosz dolog, ha az emberfiának a pénze főleg kuponok és virtuális bankszámlák formájában létezik.Nem probléma, mert ma jött a fizetés, és talán szükségem lesz némi kp-ra.

Randi még mindig jó hely, és Boresz még mindig jó arc. De a "lesz" persely érdekes lehúzás. Az a lényege, hogy ha egy kedves és fogyasztó vendég úgy rendel, hogy "Akkor lesz egy .. unikum" akkor "lesz" egy 20 Ft-s a perselyben. Én megértem, hogy a pultos unja ezt a nem túl kedves verbális formát, de bazzeg az én pénzemből él, ha nem tetszik, akkor másik kocsma "lesz".

Mindenesetre elmesélte, hogy ez nem új találmány, korábban 20k jött össze, amiből a volt tulaj mindenkinek vett egy felest, a többit eltette a zsebébe bele. Sokszoros gratuláció neki is.

Tegnap 78-as szintre léptem. Még kettő és jöhet a kataklizma. Érdekes. Az előrendelésem hirtelen csúcsszuper akcióvá változott. Hétezerért megvehetem, tíz helyett. A dolog szépséghibája, hogy éjfélkor kell átvenni a dobozkát. Mégpedig tőlem meglehetősen messze lévő üzletekben. A legkönnyebben megközelíthető is az Eurocenterben van, ami az 1es villamos végállomásánál leledzik. Nem baj, majd.. majd.. sok kávét iszom kedden.

Ma csengőre ébredtem. A whiskey jól álmosít. Bárcsak minden altató hatású készítmény ilyen lenne! Sugár Jakab pedig a legjobb. Az az igazság, hogy mivel nem vagyok "Stonerrocker" se nem beszélt rá senki, így el tudom mondani: az íze miatt tettem le a voksom a kommersz bourbon mellett. Nyamm.. Jéggel, mert úgy finom. Duplán, ha lehet.
posted by Dreamer @ 1:47   0 comments
2010. december 2., csütörtök
Hav
Tegnapi napon hazafelé fáztam. Talán idén először. Mégis jobban jártam, mint Feri, neki a komplett cipője tocsogott a hólétől. Annál már csak a hideg sár a rosszabb, azt hiszem. Talán Merle írta? A katona megszokja a hideget, megszokja a meleget. Megszokja az esőt. De a sarat? A sarat soha.
(nem szó szerint, és azt hiszem a Mesterségem a Halálban írta, amikor a főszereplő ép felújítja a gondjaira bízott tanyát).

Játszottam otthon egy kicsit, felvittem 33%ra az xp-t, de már necces, hogy meglegyek 07.-én 80on. Hajrá, beiktatunk majd egy át wowozott estét, és sima liba lesz!

Elég unalmas most idebent. Tepernek az emberek, én pedig megcsináltam a mára kitűzött melót. Ráadásul az egyik kedvenc, más területen dolgozó kolleginám most jelentette be a felmondását. Kár, nélküle kicsit mosolytalanabb és komolyabb lesz a munkahely. Király csaj amúgy, cirkuszban kezdte, lovakkal, illetve rajtuk artiskáskodott, bárhogy is hívják az ilyet..

Cirkusz meg artisták.. MIKOR LESZ MÁR 10.-e? Megyünk Napcirkuszra, Ami kapta szülinapjára a jegyeket, két hónapja. Őfelségessége úgy döntött, mehetek vele, höhö.

Még egy óra, és ismét lesz meló. Azt lezavarom hamar, végül is, csak az emberekkel kell személyesen elbeszélgetni erről-arról... Nyami, finom lesz (nekem).

Néztünk "Pokolból"-t, még mindig kedvelem a filmet, leginkább az elejét, ahogyan London nem annyira kedves arcát bemutatják. És sehol egy fekete vagy thai, vagy vietnami.. Akkor nem is London.

De valóban ő adta azt a századot.
posted by Dreamer @ 4:37   0 comments
2010. december 1., szerda
A főnök
Átrendeztük az irodát egy "kicsit". Azon ritka alkalmak egyike, amikor ÉN jártam jobban. Három hatalmas ablak, 30 centivel nagyobb asztal. Konkrétan a korábbi helyemen 1luxot sem mértek. 1 LUX= 1 gyertya világa. Egy átlagos embernek 15-re van szüksége. Mondjuk ki: egy barlangban ültem.

Itt viszont két fal határol, és mindkettőn hatalmas ablakok. Kicsit hűvösebb ugyan, de jobban kedvelem a hideget, mint a kánikulát.

A december hihetetlen lesz. A naptáram most kezd el betelni, így egy hajtás lesz végig. Sok képzést fogok kapni, megint. És ezek hasznosak ám! És érdekesek! És lelkes vagyok!

Tegnap trófeás balhé durva volt, kilenc husit süttettem meg magamnak a grillen, előtte előétel, és DESSZERTNEK bedobtam két szelet párolt szarvashúsit, barna mártással és párolt répával. A grilles cuccokhoz szőlőt, krumplifánkot és párolt répát csemegéztem. Két narancslé, két korsó sör. Csoda, hogy hazamenetel után beestem (gurultam?) a kádba, és fürdés után aludtam, mint a bunda? Neeem, a csoda, hogy az én híresen kényes gyomrom kibírta az egészet, és mindenféle egészségügyi szövődmény nélkül átvészeltem.

Hülyeségeket álmodni viszont álmodtam. Anyámnál laktam, Ami bejelentette, hogy hozzám költözik, és mindeközben felcsíptem egy középiskolai osztálytársamat. És azon paráztam, miért tettem ezt, hiszen nem is szeretem a csajt. Hogy dobjam és mondjam meg neki, hogy Ami a real deal. Szar érzés volt.

De köszönhetően a 21:00-ás elalvásnak, legalább hat előtt ébredtem, és nem késtem, nem pánikoltam. Csendben, Kedvest nem felébresztve, készülődtem a melóba.
posted by Dreamer @ 4:31   0 comments
 
 
About Me


Name: Dreamer
Home: Bp., Pest, Hungary
About Me:
See my complete profile

Previous Post
Archives
Links
Template by
Blogger Templates