2011. november 29., kedd
Vigyázz, a fejembe kapsz körutat!! Én szóltam

Rá kellett jönnöm, hogy meglepően de rendkívül alábecsülöm magam. Tudom például, hogy a barátaim nagyobb része jóval okosabb nálam. Klasszikus műveltség terén mindenképp, de lassan már a szavak is kikopnak a nyelvemről. Tegnap hosszú perceket gondolkoztam egyetlen bagatel jelzőn. Nem értem, hogy aki verset olvas, miért úgy csinálja. Vagy amikor valaki műfajokról beszél, akkor máris gombóc nő a torkomba, gondolván, hogy most olyan következik, amit tudtam régen, és ezt nyilvánvalóan elég sokszor és elég hangosan ordibáltam, hogy nyilvánvalóvá váljon. A baj az, hogy már nem tudok. Nem tudom, hogy a frusztrációnak mik a tünetei, de engem ez halálosan lelomboz. Nem úgy, hogy "legközelebb jobb leszek", hanem hogy "eh, ebben is szar vagyok" módon. Szóval ha az IQ-m, már ha van olyan, eléri a 110et, akkor boldog leszek. Korábban 130-140 körül volt, de akkor még főiskolás voltam, és érdekelt a világ. Ma inkább elbújok előle.

Érdekes felfedezést tettem. Lehet úgy is aludni, hogy a kezem nincs ökölbe szorulva, és így nem fáj reggel. Vagy a csuklóm nincs valami kicsavart furcsa pózban. Ma úgy aludtam, hogy tenyérrel lefelé pihentettem a kézfejem, kinyújtott csuklóval, és reggel csak a szokásos adag fájt. Ez jó. Ám borzasztóakat álmodtam, kettőt.

Álom No1.: Egy tolkienes buliban (találkozón?) voltam, és leginkább Gillzre, Angwenre és Aeglosra emlékeztem. Gillz folyamatosan headsetten telefonált (álom volt, mondtam), mégpedig a leendő pasijával, akire valamiért féltékeny lettem. Angwen pedig leesett egy mólóról a Dunába, és ennek láthatóan örült, holott hideg volt, így lement zuhanyozni. Aeglosszal beszélgettünk, de én valamiért nem akartam, mert hosszú busz út, mire hazaérek onnan. Valamiért meg akartam várni a másik két hölgyet, és busz helyett villamosoztam. Ahol Gillz továbbra is végigtelefonált.

(nem, nem keresek értelmet. Minden exemre féltékeny vagyok, de azért ez..ez..beteg).

Álom No.2.: Egy szituációs lelkigyakorlaton voltam, egy vonatállomás balkonján. Egy csomó 3-4éves gyerek a problémájával nyaggatott, és helyt kellett állnom. Egy kislány azért nyafogott, mert szerinte nem szeretjük, egy másik pedig, hogy ő nagyon erős, és ezt agresszíven fejezte ki. Álmomban azon gondolkodtam, hogy nem kéne ilyen szituációt gyerekekkel lebonyolítani, mert nem tudnak még hitelesen alakítani..semmit. Utána a pályaudvar földszintjén egy mentőautó bevágódott irtózatos sebességgel, az oldalára fordult, és csúszásában (ami még feltehetőleg 60as sebességgel történt) elkaszált egy csomó ártatlant. A gyerekekhez szaladtam, hogy ne menjenek le, főleg a kislányhoz, akikről kiderült, hogy felnőttek, csak álruhában (??). A nő, aki a kislány alakította elmondta, hoyg ugyanilyen balesetben veszítette el a kislányát, és terápiás céllal jött ide ő is (én mit kerestem ott?). Akkor ott nagyon fontosnak tűnt, hogy ne lássa a hullákat, akiket sárga plasztikzsákokba kezdtek gyűjteni. A nő meg nekem esett és elkezdett csókolni, aminek nagyon örültem, lévén szemrevaló menyecske volt, csak kicsit furdalt, hogy kb 6-7 méterre a szállítók hullákat pakolnak.

Huhh, elég érdekes a logikai vonalam, visszafelé haladva? Tegnapi írókörös találkozó ismét nagyon jó volt, kreatív és hasznos feladattal. Sokkal jobbat is alkothattam volna, de nagyon fáradtan és lehangolva érkeztem (remélem nem látszott, megpróbálok erre kínosan ügyelni).

Igaziból lusta voltam a feladattal, teljes szöveget emeltem át, ahelyett, hogy kreatívabb lesznek. Hanna, Gillz, Lau, Alew, Morgana is jobbak és ügyesebbek voltak, és mivel nekem mindenben a legjobbnak KELL lennem, nagyon fáj, amikor hallom, mennyire szar, amit csinálok. Úgyhogy fel se teszem. Amúgy is bajom van a bloggal, mégpedig hogy rajtam kívül az első alkalom után senki nem tett fel semmit. Kezdek kicsit kételkedni abban, hogy akár két hónapot is túlélne az írókör (legyek pesszimista, és ne legyen igazam).

Ráadásul a randim is csúszik hétfőre péntekről (másnap munka ó jee, hello red bull!).

Leöltem hétvégén Skyrim elé, és úgy döntöttem, hogy CSAK hétvégén fogok vele játszani, mert fél órát nem érdemes, de nincs rá időm. Ma takarítás, kártya összepakolás, holnap kártya, csütörtökön Pókkal egyeztetünk (helyszín kérdéses, remélem nálam), pénteken valszeg NEM lesz randi, úgyhogy vasárnapig pihi lesz. Amikor is családi összeröffenés, ami nem biztos, hogy vidám lesz, tekintve, hogy Nagyapó tartotta a mikulásozást, és ugye idén temettük.

Ja, és ha már őszinteség rohamom van: igen, még mindig hiányzik Ami, és valószínű még fog is egy ideig.
posted by Dreamer @ 1:28   3 comments
2011. november 28., hétfő
Két Ős Bikini, olvasd el!
Medvetánc

Eszembe jutott valami
Nem tudok nyugton maradni
Mért nem lettem "murugya"
Annak az élet ünnepnap

Ha már okos nem lehettem
Megpróbálok szép lenni
Ha véletlenül eszembe jut valami
Majd megpróbálom visszafogni

Minden megtörtént velem
Ami csak megtörténhetett
Egyszer valamit akartam
De hátra kötötték a sarkam

Nem tudom mi a probléma
Az élet mindig ünnepnap
Most már úgyis mindegy
Vígan táncolok
Most már úgyis mindegy
Jobb, ha hallgatok
Most már úgyis mindegy
Mindegy, azt hiszem
Most már úgyis mindegy
Mindegy, azt hiszem

Minden megtörtént velem
Ami csak megtörténhetett
Egyszer valamit akartam
De hátra kötötték a sarkam

Nem tudom mi a probléma
Az élet mindig ünnepnap
Most már úgyis mindegy
Vígan táncolok
Most már úgyis mindegy
Jobb, ha hallgatok
Most már úgyis mindegy
Mindegy, azt hiszem
Most már úgyis mindegy
Mindegy, azt hiszem

Imádság

Ó, Uram, teremtőm!
Ki minden előzetes konzultáció nélkül
kényszerítetted rám ezt a világot,
hogy egyszer és mindenkor
boldoggá erőszakolj!
Ááááá.

Ó, nagy Uram!
Mi nem vagyunk a tiéd,
te sem vagy a miénk,
te az övék vagy,
őket szolgálod.
Ááááá.

Hé! Hát a világnak kéne
hozzám viszonyulnia!
posted by Dreamer @ 0:50   0 comments
2011. november 26., szombat
Fegyencedzés
Engem meggyőzött.

Íme az első két (három?) havi edzéstervem. Ha valaki szeretne kérdezni, nyugodtan. Az egészet a "Fegyencedzés" című könyvből merítem, és annak módszerei szerint járok el. Egyenlőre nem kell semmilyen segédeszköz. Ami majd két hónap múlva kelleni fog: kosárlabda, baseball labda (tenisz?), húzódzkodó rúd (Hervis, 10ezerért kapható).

Ki tart velem?

Az első gyakorlatok:

1; Fekvőtámasz falnál
(1x10; 2x25; 3x50)
1; Guggolás gyertyaállásban
(1x10; 2x25; 3x50)
3; Függőleges húzás
(1x10; 2x25; 3x50)
4; Térd felhúzás
(1x10; 2x25 3x50)
5; Csípőemelés
(1x10; 2x25; 3x50)
6; Fejenállás fal mellett
(1x 30mp; 1perc; 2 perc)

Akkor lépek tovább, ha a 3x50es sorozat megy az adott gyakorlatból. Az egyes gyakorlatok rásegítő jellegűek, és egy tíz lépcsős mintát vesznek alapul (pl.: fekvőtámasz falnál az első lépés, az utolsó az egykezes, teljes fekvőtámasz, 100as sorozattal. A fejenállás az első, az egykezes fekvőtámasz kézenállásban az utolsó).

Ha valaki kíváncsi az egyes gyakorlatokra, akkor vegye a könyvet, vagy írjon mailt.
posted by Dreamer @ 7:07   0 comments
2011. november 24., csütörtök
lustaság vagy unalom, vagy nihilizmus vagy kiégés?

Aha. Mert tetszenek ám lányok, de vazz. Ahhoz nincs kedvem, hogy felvegyem a tetves telefont, és lemondóan legyintek, amikor tenni kéne valamit. Itt most nem extra dolgokra gondolok, hanem mondjuk hogy szépen megnyomjak egy, azaz egy darab kapucsengőt a házban. Egyszerűen nem motivál semmi. Persze, egészséges hiányom az van, nem is kicsi, de egész egyszerűen még ott tartok, hogy vagy magam nem gondolom elég jónak, vagy a sajnos még túl friss, erősen negatív emlékek üzengetnek. Az a tipikus "minek, úgyis rád fog unni 2 vagy 3 éven belül" félék. Mert hogy két hosszú kapcsolatom volt, és mindkettő végén kiderül, hogy sajnos azok az értékek, amikben én hittem egy idő után elhalványulnak a másik szemében.

Sssszóval lusta vagyok, vagy meguntam a kötelező bájmosolyos köröket, vagy az általános levertség/nihilizmus csapott rám, vagy csak kiégtem és nem érdekel?

Hm. erre visszatérek fél év múlva, addig élek tovább egy kicsit (még Zsolt is ezt tanácsolta, ha nem is így).
posted by Dreamer @ 4:41   0 comments
2011. november 21., hétfő
So fucking tired
posted by Dreamer @ 23:42   0 comments
Kardok Vihara Live 2011.11.18-20


Pénteken szerencsére egy kicsit előbb hazamehettem, és alaposan be tudtam vásárolni. Így több üveg finom westerosi nedűvel felszerelkezve vágtunk neki a messzi Kismarosnak. Sajnálattal vettük észre, hogy a tavaszi szobánkat belakták mindenféle jövevények, így kénytelenek voltunk feladni igen nagy élettéri igényünket, és egy kisebb hajlékot elfoglalni. De legalább meleg volt (erről később).
Jelmezzel nem volt gondom - szerepem szerint egy összevert börtönlakót kell alakítanom - fehér trikó, mezítláb, fekete farmer volt a menü.



A Morgóban ettünk, én lazacot, ami nagyon rossz volt. Tele szálkával, kicsit öreg is. ellenben adtak mellé spenótos gnochit, amit nagyon-nagyon eltaláltak. Visszatérve a szállóhelyre már mindenki mosolygott, mikor Ákos elém tolta a Becherovkát, már én is. Apropó, Ákos: talált valami zug shopban egy felespohár szettet, amin Freddy Krueger fejek vannak (alább megtekinthető a kép alján). Nagyon példás dolog ez, kérem szépen, sokkal hangulatosabb élénkítőt fogyasztani ezekből a poharakból.

Szépen, és mosolygósan feküdtünk mi is le, és nem bízván a helyi fűtésben, feltekertem a termoszt. Hiba volt. Amikor már Ákosnak is túl meleg van, az nem jó. Szerintem felforrt az agyam, és legalább 30 fokra fűtöttük a szobát. Egy alsógatyában, mindenfajta takaró, hálózsák nélkül is melegem volt (kint -4C )

Másnap reggel kilenckor Zsolt végigdübörgött az emeleten, kedvesen ébresztve. Bezzeg mi, amikor ébresztettünk a klántalin, lekopogtuk az Imperial marchot. Reggelire energiaital, és agy-formára tálalt májkrémes szendvics volt a menü, ami tökéletesen megfelelt. Gyors eligazítás, és játék!

Amiből nem láttam sokat, Alew mellett kuktáskodtam, aprítottam, kavartam. Ahogy láttam a recept nem volt bonyolult, csak 20 emberre volt macerás aprítani és darabolni. Sajnos, lévén hagymaleves, én maradtam a májkrém és hobbit keksz kombónál. Utána kisminkeltettünk Szozsi által, és mehetett a muri!

Az elején megijedtem, hogy engemet itten senki sem akar kivallatni, így nem fogom megúszni a megnyúzatást. Élve. Mármint az elején élve, a végén kicsit nem. De lassan elkezdtek szállingózni "cellámba" a jónépek, akik előtt megpróbáltam minél szánalmasabbnak és nyomorultabbnak kinézni "Látta a fogam.. valahova ide hányhattam ki tegnap" vagy "itt nincs reggel vagy este.. csak sikolyok és ordítások. Minél több van belőlük, annál valószínűbb, hogy reggel van". Sikerem lehetett, mindenki már a képembe bevallotta, hogy mindent megtesznek, hogy kivigyenek innen.

Na ja, a lordom meg falra küldött, de legalább a saját irhámban.

Az ítélethirdetés után meglógtam, és lezuhanyoztam, hajat mostam. Nagyon üdítő volt, nem akart senki wc-re menni (akkor elmegy a hideg víz.. nem vicces). Azt hiszem, takaros gőzfürdőt varázsolhattam a zuhanyzóban. Majd, mire vége lett a lájvnak, ismét Morgóba mentünk, holott megígértem magamnak, hogy legalább fél évig még nem. Pedig de.

Itt sajnos társaságunk jól érezhetően fél részre szakadt, én pont a közepén. Ismét rájöttem, hogy nem éri meg vitázni meggyőződésből, ahol a legjobban mérhető érv a szubjektum. Úgyhogy udvariasan meghallgattam az érveket, és bólogattam rá (old Mage vs new Mage). Megértem Dávid érveit, elfogadom őket, de nekem a másik sokkal jobban strukturált és jobban tetszik - erről meg lehet vitázni, csak minek.
Ez jó. Mármint, hogy türelmet tanultam. A rossz, hogy a nem éttermi viselkedés még zavar. Nagyon.

Ételben itt nem kockáztattam: szarvsassült, barna mártás, lekvár, krokett. überjó. Még akkor is, ha tuti fagyasztott volt a husi, és egy öreg kivénhedt állatot pakoltak elém. A husi nem volt rágós vagy inas, és nem cseszték el a mártást sem. Fuk yeah. A végén persze a pincér fancsali képét látva megsajnáltam, fizettem egybe, és odaadták a többiek. És ez nekem így jó volt, ehe.

Visszatérvén a már szállóvá alakított westeroszba, ismét előkerültek a flaskák, és egész kellemes társalgás alakult ki az ajtónk előtt, naná, a folyosón. Nem haragudtam én már senkire, megcsapoltuk a készleteinket, és derekasan fogyott minden. Még csak nem is spúrkodtam. Utána le a kantinba. Zsolt még egy (titokban kettő) kör szarvasvadásszal is megismertetett. Robert Baratheon nagykirályra ettem, ittam, nincs mit tenni (ééréted: szarvassült, Jagermeister). Szozsi telitalálva kérdezett kettőt és jött a hullám, úgyhogy időben sikerült ágyba kerülni. Ami jó, tekintve, hogy már csak Hanna ribizli bora maradt és a szarvasvadász, amit nem volt pofám tovább szipolyozni. Márpedig némi alkohollal még pofátlanabbul próbáltam volna a jelenlévő hölgyeket alkalmi légyott céljával magam mellé édesgetni.



Korán ébredtünk, és Ákos közölte: ő ma Szegeden fog ebédelni, így ihaj, menni kéne. Amit nagyon sajnáltam, eszméletlenül kellemes és jó hangulata van a játék utáni közös reggelinek. Még az ügyvéd úr is sajnálta, de anyuka kiakadt volna, így menni kellett. Így visszagondolván, ha legközelebb hasonló esne meg, akkor inkább maradok és vonatozom hazáig.

Vasárnap még mostam egyet otthon, megnéztem pár Dextert (Season 5 kivégezve), és játszottam kicsit.

Ma pedig írókör, és korán.. nagyon korán csengett az ébresztő.
(A legelső kép Gandalf "Zsufazeke" munkája, facebookon közzétett linkről)
posted by Dreamer @ 6:23   3 comments
2011. november 17., csütörtök
Vihar előtti csend


A munkahelyem érdekes dolgokat csinál, olyan érzésem van, hogy karácsony előtt akár e hónap végén égszakadás-földindulás lesz. Remélem nem én kapom a villámokat a nyakamba, mert nagyon nem örülnék neki. Nagyon nem.

Azt hiszem, magamból kiindulva, sikerek kellenek. Valami, amiben győzhetek, vagy ha elkészülök vele, akkor olyan érzés fog el, hogy van helyem a világban. Egyszóval, sikerélmény. A szociális interakciók egy ideig kitöltik a voidot, de örökké nem. Rá kellett jönnöm, hogy maga a beteljesülés, avagy siker éhsége nem új keletű dolog, és már egy jó ideije éhezem. Ugyanis rendkívül ritka. Tekintve, hogy nem végzek alkotói tevékenységet, avagy nem versenyzek a szó szorosabb rételmében. Ráadásul eme éhség hirtelen, nem elég a hosszútávú munkával táplálni.

Persze,a munkahelyemen tucatnyi verseny szerű szituációt találhatok, de míg az év első felében ezeket sorban bezsebeltük, elveszítette jelentőségét. Máshogy nézve: a pénzem nagyjából a versenytől függetlenül ugyanannyi értéket mutat.

Ajándékozni szeretek, nekem az is siker, ha PONT eltalálom, ami a másiknak örömet okoz. Sajnos ebben sem jeleskedtem ezek szerint valami fényesen. Bár a fenomenális 5letem már nem fogom odaadni az exemnek, tekintve, hogy habár kedvelem a csajt, de ilyen dolgot havernak/barátnak nem vesz az ember. A családdal meg nagyon ritkán találkozom, így nem tudom, őket mi teszi boldoggá. De azért persze.. van ötletem.

RPG-k ciklikusan kihalnak, általában az első kaland előtt, vagy elfásulnak, a harmadik után, így nincs meg a megszokott siker habzsolása. Kártyában visszafogom magam, és veszítek. A testem egy romhalmaz, olyan kövér vagyok, mint még soha.

Sikerre éhezem, na. Remélem azért valahol meglelem ezt a sikert.

Alapvetően azért vannak ötleteim. Szerintem azért nem tekinthetem magam depressziósnak, mert akarok új utakat, és látom ezeket, és van választásom. Például kinéztem a konditermet. Tudom, milyen alkotói tevékenységbe szeretnék belevágni. Várok filmeket (azokat mindig, most a Prometheus a top favorit). Vágyom emberekre.

Igen, emberekre, én a parti molylepke. Szeretnék találkozni személyekkel, szeretném őket tényleg megismerni. Például itt van az a kedves kis kvartett, akikkel beszélgettem a filmnézős estén. Azaz elsősorban Julcsi, Morgana, Hanna, Mil, Gergő.

Igen, beszélgettem velük, igen, talán ismerem őket, de valójában nem. Sőt, meg kell vallanom, egyiküktől-másikuktól valamiért még féltem is, és ezt meglehetős bárdolatlansággal hárítottam. Pedig mekkora ökörség ez. Nem tudom miért, a végén még megkérdezi valaki.

Hm, eszembe jutott, mennyire döbbenetesen elkényelmesedtem. Ez új.

Első lépés: nem villámhárítót játszani munkahelyen, ahova kétszer is belecsap.
Második lépés: terem. A kondi.
Harmadik lépés: leporolni az újságírói jegyzetfüzetet és mély interjút készíteni a fentiekkel.
Negyedik lépés: Írókör.
Ötödik lépés: Hello világ, ismerlek?
Hatodik lépés: őőőő... azt még kivárjuk.
posted by Dreamer @ 4:26   1 comments
2011. november 14., hétfő
Problem?

Most már sokkal kevesebb hullám csap át a fejemen, de azért még léteznek. Csak sunyik. Nagyon-nagyon sunyin, hátulról mellbe támadó félék. Mondok pár példát:

Reggel kínosan figyelek, hogy halk legyek, ha telefonálnak, már mennék a fürdőbe, hogy ne legyek hangos.

A boltba majdnem bepakolok olyat a kosárba, amit az életben nem ennék meg, de másnak a kedvence.

Este úgy hallom, mintha SMS-t kapnék, nap közben mindig lopva nézem a telefonom.

Éjjel lefekvéskor eszembe jut, hogy arrébb kéne rakni a plüssdögöt, nehogy ráfeküdjön valaki.

Nem értem, miért tudtam mindent kimosni egy mosással.

Amikor csobog a víz, azt haluzom, hogy kulcs csörög, vagy szól a telefon.

Kiveszem a kulcsot a zárból, nehogy ha jönne valaki, ne tudjon bejönni.

Folytassam még?
Tegnap is ilyen volt, ráadásul munkahelyen baszták fel ezerrel az agyam, mind az alkalmazottak, mind a kollégák. Lehet, hogy ha nem épp skizofréniába nyaraltam volna, nem érdekelne vagy érintene, de megesik, a legkisebb kis faszság is idegesít. Szerintem menzeszem van, vagy bélférgem.
posted by Dreamer @ 23:47   2 comments
2011. november 13., vasárnap
top 10 fiktív csaj - képekkel
10. Sir Integral Fairbrook Wingates Hellsing (hellsing OVA)













9. Daenerys Targaryen















8. Anita Blake















7. Debra Morgan (Dexter)
















6. Viconia (Baldur˙s Gate 2)
















5. Dr. "Thirteen" Hadley (House M.D.)














4. Danica Maupoissant (Pap ciklus/ Szilánk Szolgája)
















3. Dors Venabilivel (Alapítvány előtt)
(Hát róla nincs kép a neten... Asimov bigéi nem valami népszerűek)




2. Rita Morgan (Dexter)/ Kuszanagi Motoko (Ghost in the Shell)
















1. Melitta (Gods of the Arena)
posted by Dreamer @ 23:35   2 comments
2011. november 10., csütörtök
SEGÍTSÉG!
Segítsetek egy jelenleg abszolút érdektelen, de későbbiekben fontossá válható kérdés tekintetében:

MIKOR VEGYEK KI SZABADSÁGOT?

Tippeket kérek. Soha nem csináltam ilyet, ez kb olyan, mintha az (ál)naplómat kérném széljegyzetelni, de ucu neki, döntök korlátokat.

Decemberben van 4 nap a két ünnep között - nem ragaszkodom hozzá annyira.

Tippeket, tippeket! Mit kezdjek a fennmaradó 7 napommal?

Nem engednek nagyon csúsztatni, de 1-2 napot szerintem ki tudok sírni, hogy jövőre átcsúsztassuk.

Tudni kell, hogy júliusban voltam utoljára pihenni, és az se volt minden szabadságok csúcsa.
posted by Dreamer @ 2:20   4 comments
2011. november 9., szerda
posted by Dreamer @ 4:12   0 comments
2011. november 8., kedd
Tökös srácok top 10
Lesz SPOILER, és nem jelzem ám, hehe.

11. Jin (Samurai Champloo)

A pozer szamuráj, aki levágta a saját mesterét, de nem macsó bizonyítási vágyból. Jin a szemöveges szamuráj, és mint ilyen, egy szemöveges embernek muszáj imádnia! Sajnos csak póz, némi sztorival, ezért maradt le a top10-ről, de muszáj votl betennem!


10. Sabertooth/Victor Creed (X-men origins)

Egyrészt a színész zseniális. Nagyon féltem tőle, hogy a kis nyámnyila, buzulós fejű színész hogy fogja megoldani a feladatot, de zupper lett. Messze tökösebb, mint Logan, én végig neki drukkoltam a film alatt.
Nője: nincs, vagy ha volt: azt tuti kinyírja



9. Bobba Fett (Star Wars/ Történetek a Fejvadászokról)

Fett egy félreértett figura, gyorsan tessék elfelejteni a filmek baromságait. Az igazi Bobba Fett eredetét homály borítja (maradjon is így). de az biztos, hogy kb. egyidős Han Soloval. Rendíthetetlenül hisz a becsületben és az ártatlanságban, egy kicsit kifordított figura, de soha nem bánt ártatlan embert (és egyéb lényt). Elkapja a világ legnagyobb vérdíjét érő alakot, és a pénzből műtétet fizet. Ugyanis a "Jedi visszatér"-ben nem hal dicstelen véget, megöli a gödör mélyén lakozó lényt, és kimászik, de nagyon súlyos sérüléseket szenved. A története ott él véget, hogy a háborúk után, találkozik Han Soloval, és kölcsönösen megegyeznek, hogy életben hagyják a másikat.
Nője: nincs, nem is volt, nem is lesz.

8. Cpl. Dwayne Hicks

Az egyetlen, aki hallgat a pszichopata nőre, aki azt ordítja a mikrofonba, hogy a két méter magas, nyáladzó idegenektől illene menekülni. Hicks jó arc, beillik a katonák közé, de velük ellentétben nem fafejű, sem beszari, sem szűk látókörű. És még jól is néz ki. Megérdemelte volna, hogy az a fránya sav kicsit távolabb fröccsenjen, valamint hogy az ő escape pod-ja nem törjön ripityára a börtönbolygóba csapódáskor.
Npje: Alan Ripley lehetett volna.

7. Conan a barbár (szigorúan a regényekből)

Az IGAZI Conan távolról sem hasonlít a sorozatban, vagy filmekben látott alaktól. Egy kicsit paradox módon a Jason Momoa féle verzió közelíti meg leginkább az eredeti regényalakot, de pár helyen igazán mellényúlnak, s válik hiteltelenné a figura. Egyrészt a személyiség: Conan mélyen vallásos, és volt egy spirituális élménye, miszerint király lesz, ami előre meghatározza a sorsát. Így bármi áron, de BÁRMI ÁRON, végre fogja hajtani amit a fejébe vett. Conan lop, csal, hazudik, de tiszteli az erőt és az elhatározást. Ellenben megvet mindent, ami nem természetes, és bármikor bárki ellen kiáll. Jah, és NEM a legjobb kardvívó, ellenben a legtöbbet bírja (rpg szerint: erő nagyon magas, stamina meg az egekben). Conan macsó archeatípus, de mégis üt. Elfogadja a sorsát is, amikor tudja, hogy és mikor kell meghalnia.
Nője: mint a tenger.. nem túl hűséges típus

6. Titus Pulo (Róma s.1-2)

Titus története egy igazi sikersztori. Meglepően hasonlít Conanra, de Titusnak hatalmas szíve van. Egészen a kivégzéséig egy hatalmas mamlasz, és teljesebb karakter. Ezúton is köszönöm a forgatókönyv íróknak, hogy egy sematikus macsó izéből egy érző ember tragédiáját festették le, semmint a "túlélő mamlasz" izénél ragadtak volna. "milyen csodás barackok".. Titus végig hűséges barátjához Luciushoz, még akkor is, amikor az totálisan elveszti az élete felett az irányítást, és ha kell, kap egy balost tőle. Mondjuk ez vica-versa, de Lucius nem fog a listán szerepelni, mert nem őszinte - sem jó manipulátor. Csak elvakult és hirtelen.
Nője: Volt neki rengeteg, majd egy, és egy sem.. Nincs szerencséje, na.

5. Pip Bernadotte (Hellsing)

Természetesn én csak a gyorsan műló mellékszereplőket szeretem igazán. Pip egy zsoldoscsapat vezetője, akiket a Hellsing família akkor fogad fel, miután pár náci zombi/vámpír kiírtja a majdnem komplett gárdát. Bernadotte gyerekkorában a nagypapa elé állt, mert az osztálytársai gyilkosok gyerekének csúfolták. A nagypapi elmondta, hogy ezért miért sértődik meg, ez így van. Az apja is zsoldos volt, a nagyapja is.. Nem kell ezen kiakadni. Bernadotte egy zsivány, mindenre kapható szarrágó, de őszintén kedveli Victoriát, akinek az első , igazi áldozatává válik. Így él majd addig, ameddig a vámpírcsaj..
Nője: Victoria Seles, de csak plátói

4. Spec. Agent Frank Lundy (Dexter)

Lundy a zseni. Éles ész, kérlelhetetlen logika, és félelmetes ösztönök, az FBI sztárzsaruja. Sajnos nem túl szép a szemnek, ellenben mindig makulátlan zakóban jelenik meg, még amikor nyugdíjba megy, akkor is (értsd: fehér szalmakalap+zakó). Ráadásul egy jó csajt is szerez. Kár, hoyg dicstelenül múlik.
Nője: Debra Morgan, rendőr, Miami





3. Gannicus (Gods of the Arena)

Ganniuc az ókor playboja. Tenyész hím, piperkőc, és gusztustalanul tudja, hogy kell kibelezni valakit az arénában. Utána hirtelen megtörik - szerelmes lesz, és Gannicus félelmetes változáson megy keresztül. A Playboy elkezdi megoldani a problémáit, még akkor is, ha az általa elindított eseményeknek nem lehet jó vége. Nem is lesz, ellenben, némi politikai machinációknak köszönhetően, mégis eléri a megváltás.
Nője: Melitta, egy gyors románc erejéig. A bajnok azt kap meg, akit akar.

2. Lieutenant Colonel Maes Hughes (Full Metal Alchemist)



A késes srác, akinek felesége van, és kislánya. Egy fajankó, dilinyós, és mégis, a legnagyobb intrikus és briliáns nyomozó. A sorozat felénél kb mindenre rájön, és sajnos ez a tudás meg is pecsételi a sorsát - hiszen csak egy kockát téveszt a kirakósból. Nem volt alkimista, ám mégis sikerrel veszi fel a harcot a legtöbb ellen. ráadásul idióta, kicsit talán túlságosan is gyakran hívja fel a figyelmet saját lányára.

1. Jason Bourne (Bourne trilógia)

Nah igen. A múlt nélköli fickó, Robert Ludlum regényeiből készült nagyon jó filmekből. Bourne, ellentétben James Bonddal képes megsérülni, és hűséges, kitartó. Míg Bond egy sablon, Bourne kerek egész karakter, hihető érzelmekkel. Matt Damon jó színész, a Bourne trilógia pedig talán életem top első három akciófilmje.
Bourne okos, gyorsan vág az esze, és elég emberi ahhoz, hogy azonosulni lehessen vele.
Nője: Marie, Bourne igaz szerelme. Látszólag cigány életmódot folytató csaj egész életében úton volt, sehol nem érezte igazán otthon magát, és egy távoli egzotikus szigeten szeretne robogókölcsönzőt vezetni. Minden álma megvalósul, a tragikus végig.

1. Jaime Lannister (Game of thrones)

Igen, megosztott első hely. Jaime a piperkőc, Jaime a tökéletes kan, Jaime , aki mindenkinél jobb. Valamint Jaime , aki szarul jár, de nem eléggé, akinek egy szerelme van, de kiábrándul belőle, Jaime , akit letaszítanak a "Világ legnagyobb macsója" trónról. Ettől függetlenül megmarad valamije, ami mindennél fontosabb: a tartása. Jah, és eszméletlen stílusa van a srácnak. A tévés sorozatban az igazi Nagy Gonosz, de higyjétek el, a későbbiekben a legtökösebb jófiú lesz. Csak egy kicsit megrövidül pár deka hússal..
Nője: az ikertestvére, Cersei, amíg ki nem ábrándul belőle (jól is tette).

Igen, a lista hiányos. Pl.: hiányzik Artemis Entreri, de valójában őt azért kedveltem, mert Drizzt ellen szurkolok végig. Vagy Jarlaxle-el szemben (Szilánk szolgája). Vagy hiányzik Crixus, a Spartacus/Gods of the Arenából. Ha nem lenne Gannicus, akkor a gallt sorolnám, de Gannicus sokkal kerekebb egyéniség, mint Crixus, így kimaradt a gall tesztoszteronbomba. Raistlinnel az a bajom, hogy végtelenül önző.

Jack Ryan érdekes kérdés (Tom Clancy állandó hőse, pl.: Vadászat a Vörös Októberre), de azt kell mondanom, hogy iszonyatosan sík karakter. Azon túl, hogy milyen okos, nem derül ki róla semmi, max a 10-8 helyezésekig lenne helye.

Vagy ott van a Christian Bale-es Batman, vagy Joker, akik nagyon szimpik, de Bruce Wayne nyávogása az agyamra megy, a képregényekben viszont túl sík a karakter, semmi tartaloma nincs. Szintén 10-8 helyezet, akárcsak John McLane hadnagy. Félreértések elkerülése végett, ezek azok a karakterek, amiket marhára bírok, csak.. valami hiányzik belőlük. Pl.: Logan (alias Wolverine/Farkas), csak épp hogy már meg nem utáltam, amiért az X-men filmek mind róla szólnak, még azok is, amiknek nem kéne. Talán ezért tetszik annyira a 1st class.

5-10ben lehetne Piton professzor is, csak sajnos egyre kevésbé tudok elszakadni attól a ténytől, hogy a Harry Potter regényekben a legkevésbé eredeti gondolatokkal lehet találkozni. Még a történetvezetési/ írástechnikai módszere is lopott. Piton mindenesetre jó arc, az egyetlen IGAZÁN kerek karakter, érthető és követhető motivációkkal. És nem idióta, mint MINDEN MÁS KARAKTER.

Kimaradtak a kötelező rosszfiúk is. Pl. a Lear király Edmundja, vagy Richelieu bíboros, Micha Vykos, Goratrix, Darth Maul, Anakin Skywalker, stb. ezek mind inkább azok a karakterek, akikkel tudok azonosulni, semmint a csepegős jófiúk idióta tábora.
posted by Dreamer @ 4:08   2 comments
2011. november 7., hétfő
Hullámtörőt!



A magányosság hullámokba tör rám. A sztoikus vastagbőr repedezik, de még kitart. Amikor azt hiszem, hogy megszoktam az egyedüllétet és az Ami-mentes időket, akkor készületlenül bukik át a fejemen a magány, mint amikor a szörfös észre sem veszi, hogy a hullám átlendült a holtponton, és a habos fergeteg maga alá temeti. Szerencsére az élet az én bokámhoz is hozzá van láncolva, és nem veszik el a tengerben. Valamint mindig áttöröm az életet jelentő víztükröt egy éhes levegővételért.

Remélem nem szakad el az a bizonyos zsineg, és újra-és újra tudok levegőhöz jutni.

Tanulópénz volt, 3 évvel ezelőtt: ne akarjak görcsösen új kapcsolatot, ne akarjak "függeni" valakitől, hanem hagyjak magamnak időt. Ne várjam el mástól, hogy kiráncigáljon a partra, hanem ússzak ki magam. Anno domini erre ráment egy tábor, és majdnem megint megfulladtam.

De akkor ott volt Ami, aki kihúzott, ledörgölt egy törülközővel és belém karolva elvezetett a víztől. Most ki lesz ez a személy? Lassan 30 éves leszek..

Ami mellett leéltem volna az életem. A statisztikák szerint túlnépesedünk, úgyhogy elég nagyok az esélyeim egy új társra, ellenben a romantika, a türelem, a hódítás vagy akár csak az udvarlás már korántsem tűnnek olyan fontosnak, és a kérgem is egyre szarusabb. Én is egyszerűbb lettem, nem tudok beszélgetni, nincs miről. Szürke vagyok, a tündér énem elhalt. Csak nyugalmat és kényelmet keresek, nem a nagy "Ő"-t.

Csak egy lányt, aki kihúz a vízből, ledörgöl egy törülközővel és belém karolva kivezet a partról.
posted by Dreamer @ 23:59   2 comments
Top 10 fiktív csaj
Állandó változó top 10 nem létező csaj. Miközben írtam, persze, tucatnyi másik jutott az eszembe. Íme:


10. Sir Integral Fairbrook Wingates Hellsing (hellsing OVA)

Integra a Hellsing anime egyik női főszereplője, a Hellsing család jelenlegi feje. Nagyon helytelenül férfi rangot visel, amit azzal magyaráztak, hogy a rangf öröklődik a családban. Furi. Integra külsőre (oké, rajzfilm) rendben van, csak a stílus. Biztos azon részem kedveli, aki titkon mindig is nemesnek akart születni, Integra jó parti, de nem életbiztosítás mellette egy mezei embernek lenni. Főleg, ha közben lebombázzák Londont a náci vámpírok.

9. Daenerys Targaryen (Trónok Harca)

Dany akkor lopta be magát a szívembe, amikor kapott egy ostort. Az egész Trónok harca sorozat legszebb átbaszása volt. Ráadásul egészen megembereli magát Drogo halála után, sajnos a Dance with Dragons erősen visszadobta a toplistában, mintha az író nem tudná, hogy a no. 1. szexszimbólummal mit akarjon, és ezért inkább Melisandre lesz a domina. Akit viszont utálok.

8. Anita Blake ( Anita Blake sorozat)

Anita mellett, ha ember vagy, meghalsz. Ellenben mivel egy olyan karakter, akit az írónő úgy írt meg, mint a tökéletes tökös nőt. Anita szexi, makacs, egzotikus. De ennél jobb helyezése soha nem lesz, mert sértődékeny primadonna, és ha ő sértődik, akkor jobb esetben beveri az orrom, rosszabb esetben simán lelő. Ja, és vámpír-vérfarkas orgiákkal kokszol.

7. Debra Morgan (Dexter)

Debra a szuperzsaru. Aki az elején még csetlik-botlik, de a jellemének erős lökést adott, hogy eljegyezte egy nem annyira kedves bácsi, aki rosszul jár. Nagyon. Ellenben Debra szétkondizza az agyát, ami igen előnyére válik, és igazán szemrevaló a hölgy. Amiért nem lesz előrébb: szétszórt, munkamániás, és iszonyatosan mocskos a szája (fucking jesus fucking christ, és társai)

6. Viconia (Baldur˙s Gate 2)

A kakukktojás: Viconia egy sötételf, akit máglyán akarnak megégetni, és folyton a saját árnyékára ugrik. Ő is hurcolja a keresztjeit, mint Drizzt, de Viconia messze érettebb és talpraesettebb, mint a hím példánya. Ráadásul nem akadékoskodik, ha úgy gondolja, az tesz neki a legjobbat, ha elcsábít pár arra vetődő hőst. A nagy leszámolásnál Viconia arra biztatja a főszereplőt, hogy hagyjon hátra mindent, így őt is, és legyen isten. Amikor pedig a főhős közli, hogy érte marad halandó, akkor kenyérre lehet kenni. Gonosz egy macska ez.

5. Dr. "Thirteen" Hadley (House M.D.)

Thirteen maga a SZEX. Az egyénisége annyira nem vonzó, ellenben az a fajta nő, aki még a homokosok fantáziáját is megmozgatja. Kicsit. Ráadásul az "élj a mának" abszolút híve, ami plussz pont egy gyors hancurra. Kár, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, és ez alapjaiban teszi tragikussá a karaktert. Szóval a tizenhármas örök kedvenc, kár, hogy szomorú lesz a vége.

4. Danica Maupoissant (Pap ciklus/ Szilánk Szolgája))

Danica látszólag egy sematikus, unalmas karakter. ellenben bármikor meghal a pasijáért, és áldozza fel magát a gyerekeiért. Az, hogy ide került, a "Szilánk Szolgája" című könyvnek köszönheti: Amellett, hogy világot ment, azonnal nekiugrik Entrerinek, és ami érdekes: túléli. Danica tökös, nem elveszett lélek, tudja mit akar, és kitart a döntései mellett. Amiért nem top 3, az az, hogy Salvatore-ra jellemzően sziruposan gügyög néha.

3. Dors Venabilivel (Alapítvány előtt)

Dors a női nem számomra igen kivételes tagja. Határozott, színes egyénisége van, és ami fontos: olyan titkai, amiket érdemes végigkutatni. Az elején még elkanászodott tudóscsajnak gondolná az ember, pár száz oldallal később pedig szeleteli két késsel az utcai vagányokat. Sajnos a legvégén a könyvnek derülnek ki róla dolgok, amik miatt soha nem lesz top 1.

2. Rita Morgan (Dexter)/ Kuszanagi Motoko (Ghost in the Shell)

nem tudtam dönteni, ezért a második helyen két hölgy foglal helyet. Mondhatni jég és tűz. Rita, Dexter nője iszonyatosan idegesítő hangon nyavalyog, ellenben hűséges, elkötelezett, de kemény, ha kell. Ráadásul amikor a Dexter első évadában megjelent Lara Croftnak öltözve, majdnem félrenyeltem a rágóm. Ráadásul habár több gyereke van, mindig kerít időt egy kis hancurra (Dexter legnagyobb bánatára). Érdekes módon, habár mentálisan kicsit defektes, mégis a sorozat egyik leg-racionálisabban viselkedő karaktere, aki nem kikerülni akarja a problémákat, hanem megoldani. Ez a kettősség teszi (elveszett lélek- határozott amazon) teszi rendkívül vonzóvá (amíg él, Dexter mellett is hullanak a csajok)

Motoko tulajdonképpen nem is teljes értékű nő, mert ami szerves, az az agya. Igen, ő egy android, ellenben meglehetősen étvágygerjesztő géptestben (a rajzolók bevallottan a saját nőjüket rajzolták meg a filmben). Ellenben ami igazán vonzóvá teszi, azok az igencsak mély gondolatai, okfejtései. Motoko egy elveszett ember, egy olyan világban, ahol ő sem tudja, mi az igaz és mi a talmi. Tulajdonképpen azt sem tudja, él-e valójában, az emlékei az övéi avagy a "cég" plántálta azt a tudatába. Ezért mindenkinél jobban hajszolja az igazságot, amit végül - meglepő módon - megtalál.

1. Melitta (Gods of the Arena)

Onemaius felesége - már amennyire egy rabszolgának lehet felesége. Melitta hűséges, jámbor, és ennek ellenére erős. Hihetetlen lelki vívódásokkal kell szembenéznie, amikor ráparancsolnak, hogy feküdjön le mással, de mivel ő maga is más tulajdona, engedelmeskednie kell - a gond az, hogy tetszett neki a dolog. Innentől lehet sejteni a lány tragikus sorsát, de a gonosz esemény után sem hagyja magát és a tartását megőrzi - amíg tudja. Tudatosan törekszik, hogy elnyomja az érzelmeit, és amíg hagyják, ez sikerül. Ha Gannicus nem startol rá, akkor visszatér a férjéhez, és nem éri utol a kegyetlen vég.
posted by Dreamer @ 5:03   1 comments
Kiigazítás
Még mielőtt bárki is beszopná, az alábbi posztban költői kérdéseket tettem fel, hogy a nyavajblog látszatba is merítsek.

(bár naponta kapok 3 kattintást az analízis progi szerint, úgyhogy a max. 3 olvasóm szórakozhat az általában igen rövid életű szappanoperáimon)

Valamint a lány megkért, hogy erősen cenzúrázzak ismét, úgyhogy a továbbiakban hanyagolom a témát. Helyette írok majd megint, valamikor, kajákról, az úgyis konstruktívabb, hehe.
posted by Dreamer @ 0:18   1 comments
2011. november 6., vasárnap
Egészséges kérdések
Vajon mi hiányzott?

Elsősorban ilyenkor az ember szellemi/érzelmi nagytakarítást kell, hogy tartson. Meg kell kérdeznie önmagát, hogy mit csinált helytelenül, hol rontotta el? Lehet, hogy elsiettem? Végtére is, ha szigorúan nézzük, ÉN mondtam ki a végső szót.
(csak azért, mert nem éreztem egészségesnek, ha valaki egy párkapcsolatban elmegy randizni s csókot váltani egy másik emberrel).

Szóval mi az, ami miatt nem tudtam megtartani Amit?

Unalmas vagyok? Lehet, hogy elkényelmesedtem? Nem tudom. Mentünk étterembe, moziba, bulizgatni. Voltunk Aquaparkban, vízparton, bográcsolni, sokat randizni. Nem tudom, hogy mit tehettem volna másképpen. Nem fojtottam meg, nem zártam a lakásba. Soha nem mondtam azt, hogy "márpedig nem fogsz a barátaiddal kocsmázni". Nem voltam féltékeny, nem rendeztem jelenetet. Sokat kártyáztunk. Unalmas vagyok, elszürkültem?

Fizikailag van bennem kivetnivaló? Ha igen, akkor meg fogok nyugodni, mert ez az a pofázmány, amin nem nagyon tudok változtatni. Ó igen, van egy kis pocakom, de nem érzem magam tohonya és tehetetlen zsírpacninak, sőt. Elvittem Squasholni, és nem hogy végig bírtam, hanem irányítottam a játszmát. Vagy nem volnék elég férfias? Hát, mondhatok több fingós-böfögős viccet, ha kell, hehe.

Buta vagyok? Nem vagyok jó szellemi partner? Oké, tíz éve volt, amikor utoljára Vergiliust olvastam, de azért idén ment le több komoly irodalmi mű. Bármikor elbeszélgetek Daliról vagy Spilbergről, vagy akár Musorgskyról bárkivel. Vagy amik engem foglalkoztatnak, azok nem elég érdekfeszítőek? Hol és mikor, vagy miért nem mondta, ha így van?

Az a bajom, hogy nem tudom. Abszolút nem érzem magam vétkesnek, abszolút nem gondolom, hogy elrontottam volna valamit, márpedig mégis szétmentünk, és egy kvázi ismeretlen, ötven éves (szerintem)csúnya angol pacákot választott helyettem.

De ha azok a dolgok vonzzák, így 26 éves fejjel, amiket mondott, akkor ezen ingerek hol voltak a több, mint 3 év alatt? A rákk end ról, az enyhe gerontofília, vagy a több férfival való megismerkedés igénye (de politikus vagyok)?

Csak simán szerelemre nem épült, és nem is fog egy normális párkapcsolat, mert az fél év után kvázi megszűnik. Akkor akik együtt vannak évekig, azok mit tesznek, ha a másik fél szerelmes lesz, és érzelmének tárgya nem a partnere? Mi dönt, a józan ész, vagy a szív? Én mindig is az eszemre próbálok hallgatni, amikor meg nem sikerül, akkor általában nem jövök ki a dologból jól.

Hogyan tovább? keserves egy hét jön, amikor ki fog költözni a lány. Talán több cucca van, mint nekem. Eltűnnek a képek a falakról, steril lesz a lakás. Még nem éltem át ilyet, hogy a csaj kiköltözik, nem lesz nagyon jó.

A barátaim, akik az ő barátai? Mi lesz ezután? Vajon lesz-e olyan, hogy elkapok neheztelő pillantásokat? Gyorsan félrefordított tekinteteket? Érezni fogom-e, hogy "az ő hibája"?. Amikor az utolsó "kalandom" (szánalmas még kalandnak is nevezni, legyen inkább: "érdeklődés") véget ért, a kutya nem volt rám kíváncsi. Most hogyan lesz? Hívnak-e még kártyázni, mozizni, "bandázni"?

Meddig leszek egyedül? Mikor szedem össze magam? Hova menjek holnap délután?
Mit csinálsz? Mit tettél? Miért? Hogy hozod helyre?

(+1: hogy lehet azt mondani valakinek, hogy "szeretlek" meg "hiányzol", amikor mással randizol, más ölel?)
posted by Dreamer @ 8:40   4 comments
2011. november 3., csütörtök
Fekete város
Ez egy bűnös város.. Ez egy fekete város

Lenne éppen miről blogolni, csak nincs kedvem, habár többször biztatást kaptam rá, sőt engedélyeket is. Ami meglehetősen furcsa. Micsoda kétértelmű mondat, ehe, mindkét értelemben megállja a helyét. A sok szkeptikusnak: mindenről tudok, és semmiről sem. Ez utóbbiról azért, mert nem akarom, az előbbiről, meg, hogy nem vagyok hujje, és mert informálnak. Érthető, mi?

Ellenben az Arsenal nyert egy fantasztikus mérkőzést, az egyik rangadót. Így ötből nem vesztett ötöt, ez már kész csoda. Nincsenek nagy elvárásaim a csapattal kapcsolatban: jövőre induljon a BL-ben. Esetleg nyerjen ligakupát, FA-t, vagy nagyon-nagyon halkan: Bl-t. Ott vajon mennyire reális egy Real Madrid- Manchester City döntő?.

A WoW pedig áldozatául esett a Pokemon-Cukipanda előretörésnek. Annyira demotivált az új kiegészítő beharangozója, hogy részemről befejeztem a játékot. Elővettem az Obliviont ellenben, azzal sokáig elleszek a Diablo 2 mellett ezen játék harmadik részéig, amit elő is rendeltem. Igen, díszdobozos kiadásban, mert az KELL.

***

Nem tudom még a Karácsonyt, hogy kivel, ki mellett, és milyen státuszban fogom tölteni. 2003 óta ilyen még nem volt, de mindenki változik. Egy biztos: szeretnék a családommal lenni. Ez lesz az első karácsony Nagyapó nélkül. E nyakas, büszke, makacs, dörzsölt öreg róka nélkül.

Fehérváron élt, sokad magával. Voltak vagy heten, egy családban, testvérek, unokatestvérek, szülők, gyerekek. A recesszió ideje alatt almát és gyümölcsöt loptak, hogy eltartsák az egész családot. Az ő szavaival élve: "rühesek és büdösek voltunk, egy szekrényben elfért mindenünk".
A második világháború alatt zsákmányolt egy szovjet, rohamkarabélyra felszerelhető távcsövet és egy rpg-t (gránátvető). Ez előbbit elásta - félt, hogy agyonlövik, ha megtalálják nála- utóbbit pedig kilőtte, poénból. A gond az volt, hogy mögötte volt fél méterre egy fal, és a cső hátsó részéből kicsapódó lángnyelv leégette a hátát.

A világháború alatt lebombázták a szülői házat, ez idő tájt kerültek fel Pestre (Budára, igaziból). Nagyapó mérnöknek tanult, diplomázott. A tanulás mellett kőműves melókat végzett, és minden mást, mit az dicső kormányunk akkoriban előírt. Alapvetően boldog volt. 1956-ban illegális plakátokat ragasztott, amiért elkapták Nagyanyóval együtt, de mivel Nagyanyónak, pontosabban a szüleinek voltak kapcsolatai, kiengedték mindkettejüket még aznap.

A hajógyárban dolgozott, és tanított a BME-n. A gyárban végzett munkáját ellopták, és a toló-uszályt, amit tervezett, díjat kapott, csak nem éppen Nagyapót tüntették ki érte. Kilépett maltert keverni, de visszaédesgették, ugyanis pótolhatatlan munkaerőnek bizonyult. A róla szóló III/III-as jelentés szerint nem jár pártfoglalkozásokra, deviáns, pökhendi, és nem ismer el főnököt maga felett, minden tekintetben rendszeridegen embernek bizonyult. De mivel nem volt a helyére senki más, így nem vitték el éjnek évadján egy sötét autóban.

Nagyapó szeretet vízitúrázni, kirándulni. Atléta teste volt, sakktábla szerű kockás hassal. Láttam egy fényképet, ahogyan felülésezik Nagyanyóval, radiátor alá dugott lábbal. Szerette a lecsót, mondhatni imádta. Rossz volt az a nap, amikor nem tett le a neje elé egy nagy tállal.

Nagyapó alapvetően szeretett az átkosban élni, alapvetően boldog volt. Többször mondta, nem réti, hogy az emberek miért állítják be egy rossz és gonosz időszaknak. Volt munkája, kreatív munkája ráadásul, családja, három gyerekkel, egy kicsit szűkösebb lakásuk (amit a hajógyári munkásoknak tartottak fent). Volt autója! Telkük, egy kielboat-juk (evezős hajó). A nyolcvanas években érdemes munka érdemrend, meg hónap dolgozója érdemrendeket kapott, ami a priuszait tekintve elég furcsa volt.

Sajnos Nagyanyó idejekorán elment, azóta nem volt a régi, de még egy mindig gondolkodó, fitt öregúr maradt. Hatvan évesen elvitt szigetet kerülni a kiel boattal, aludtam nála kisiskolás koromban sokat, és nagyokat sétáltunk. Sokat sztorizott.

Idén tavasszal ment el. Nem lesz jó karácsony.
posted by Dreamer @ 1:12   2 comments
 
 
About Me


Name: Dreamer
Home: Bp., Pest, Hungary
About Me:
See my complete profile

Previous Post
Archives
Links
Template by
Blogger Templates